Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2018/2019
2019. május 2. | 19:00
6. forduló
Bercsényi tornacsarnok
57 -78
(19-19, 17-13, 8-25, 13-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Praksch Péter, Goda László (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Nikola Lazics : Már a mérkőzés előtt sok problémánk volt, hiszen Coleman, Pitts és Cseh sérülés miatt nem állt a rendelkezésemre. A második negyedben pedig Alexandrov is kiszállt a játékból. Az első félidőben még jól tartottuk magunkat, mert a Falco nagyon lazán játszott. A harmadik negyedben aztán kijött a két csapat közötti különbség, és a vendégek megérdemelten nyerték meg a találkozót. Ezzel együtt egy rossz szavam sem lehet játékosaimra, mert amit lehetett, megtettek a bombaerős Falco kezdő ötöse ellen. Mi abban bízunk, hogy sérültjeink állapota napról-napra javul, s velük kiegészülve kezdhetjük majd a rájátszás kieséses szakaszát.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Az első félidőben szinte semmit sem valósítottunk meg abból, amit megbeszéltünk. Játékosaim azt hitték, hogy a Pitts nélküli Jászberény ellen könnyű dolguk lesz. A szünetben rendet raktunk a fejekben, és úgy kezdtünk el játszani, ahogy az elejétől kezdve kellett volna. Szigorúan védekeztünk, sok gyors és könnyű kosarat szereztünk. Megyünk tovább, mindig csak a következő mérkőzésre fókuszálunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Czirbus József : A harmadik negyedben nagyon beragadtunk, de nem véletlenül, hiszen a Falco nagyon bekeményítette a védekezését, és hibáinkat kihasználva könnyű kosarakat szerzett. Mindent megpróbáltunk, de ezen a napon ennyi volt bennünk. Jobb volt a Szombathely, gratulálok, megérdemelten győztek.

Vendég játékos nyilatkozata
Ronald Curry : A félidőben megbeszéltük, hogyan kell rendeznünk a védekezésünket, hogy eredményesebbek lehessünk. Ezt sikerült megvalósítanunk és ez volt győzelmünk kulcsa. A jó védekezésünk után sikerült könnyű kosarakat szereznünk és elhúznunk a Jászberénytől.


Dobástérkép
JP Auto - JKSE
Falco KC
JP Auto - JKSE
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
JP Auto - JKSE
Falco KC
55%
59%
2p ktáv.
JP Auto - JKSE
Falco KC
29%
29%
3p táv.
JP Auto - JKSE
Falco KC
14%
38%
1p bünt.
JP Auto - JKSE
Falco KC
88%
75%
JP Auto - JKSE Falco KC
Szerzett labda 6 11
Eladott labda 16 8
Lepattanó 37 30
Gólpassz 12 23
Fault 16 16
VAL 70 117
Statisztika
JP Auto - JKSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rakic

Miljan
X 11 4 6 67 0 1 0 1 11 9 5 18 28 0 0 0 7 1 8 0 5 2 2 4 0 0 7 37 0

Pantelic

Djordje
X 10 4 4 100 0 1 0 0 3 0 4 8 50 2 2 100 8 3 11 1 3 2 2 3 2 0 22 37 0

Brbaklic

Aleksa
X 8 2 4 50 0 1 0 1 3 33 3 8 38 1 2 50 2 0 2 2 2 1 2 2 0 1 8 27 0

Ruják

Bence Menyhért
X 6 1 4 25 1 1 100 0 2 0 2 7 29 2 2 100 1 2 3 1 1 4 2 1 0 0 7 22 0

Aleksandrov

Nemanja
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 1 0 3 0 0 0 7 14 0

Kerpel-Fronius

Balázs
10 2 4 50 0 1 0 2 7 29 4 12 33 0 0 0 3 1 4 0 0 3 1 1 0 1 8 27 0

Czirbus

József
8 2 6 33 1 1 100 0 0 0 3 7 43 2 2 100 3 3 6 2 4 2 4 0 0 1 12 26 0

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 -1 10 0

Mondi

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 17 31 55 2 7 29 4 28 14 23 66 35 7 8 88 27 10 37 6 16 16 16 12 2 3 70 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Curry

Ronald Lee JR.
X 11 1 4 25 0 0 0 2 5 40 3 9 33 3 3 100 2 0 2 2 0 2 3 6 0 0 18 32 0

Bruinsma

Evan John
X 13 5 7 71 0 1 0 1 3 33 6 11 55 0 0 0 10 3 13 0 1 2 2 2 1 1 25 32 0

Váradi

Benedek
X 11 3 5 60 1 1 100 1 6 17 5 12 42 0 0 0 3 0 3 4 0 4 2 9 1 0 23 30 0

Govens

Darrin Anthony
X 11 1 2 50 0 2 0 3 5 60 4 9 44 0 0 0 2 0 2 2 2 0 4 4 0 0 16 28 0

Reddic

Juvonte Daquaen
X 21 9 13 69 0 1 0 0 0 0 9 14 64 3 5 60 3 1 4 3 3 1 4 2 1 1 25 28 0

Bíró

Olivér
6 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 4 0 4 0 0 3 0 0 0 0 7 25 0

Tóth

Norbert Péter
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 3 1 0 0 0 2 15 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 4 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Verasztó

Péter
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 3 0
Összesen 5 78 19 32 59 2 7 29 10 26 38 31 65 48 6 8 75 26 4 30 11 8 16 16 23 3 2 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek