Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Középház- 2018/2019
2019. május 11. | 19:00
9. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
92-69
(18-17, 26-23, 21-13, 27-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Praksch Péter, Boros Tamás (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Azt godolom, hogy megérdemelten nyertünk, sok egyforma csapat játszott a középszakaszban és úgy gondolom, hogy összességében a csapat stabilan teljesített. A mai meccsen sikerült fokozatosan főleg a védekezésben agresszívitást produkálni és ebből a második féidőben nagyon sok kosarat szereztünk, bementek a külső dobások is.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok a Paksnak, az első félidőben nagyjából azt történt amit szerettünk volna. Úgy gondolom nekünk is lett volna sanszunk, hogy átvegyük a vezetést. Kaptuk a kontrákat, így gyakorlatilag a paks kezébe adtuk a lehetőséget, hogy előnyre tegyenek szert. A mai mérkőzésen a támadásaink nem voltak jók, jól védekeztek a paksiak, nem jól reagáltunk a szituációkra. Később beestek a triplák is, innentől nem volt kérdés ki fogja megnyerni a mérkőzést. Gratulálok mindkét csapatnak.

Hazai játékos nyilatkozata
Kovács Ákos : A második félidőben kinntről is betaláltunk, az első félidőben nem voltunk hatékonyak a vonalon túlról. Mindenki ezer fokon égett a kezdéstől, úgy álltunk hozzá, ahogy kell és ez a második félidőre jött ki. Egyben volt a társaság, jól védekeztünk, jól szedtük a lepattanókat. Maximális dícséret illeti a társaságot, bízom benne, hogy a rájátszásban is tudunk hasonlót produkálni.

Vendég játékos nyilatkozata
Plézer Gábor : Jól éreztem magam, örülök hogy kaptam leheőséget, de természetesen az jobb lett volna, ha nagy arányú győzelmet hozunk. Az első félidőben szoros volt a mérkőzés, úgy gondolom, hogy a harmadik negyedben ment el a meccs.


CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
75%
45%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
56%
22%
3p táv.
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
40%
37%
1p bünt.
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
77%
58%
Atomerőmű SE KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 4 4
Eladott labda 11 6
Lepattanó 37 29
Gólpassz 20 16
Fault 15 15
VAL 132 81
VIDEÓK
Statisztika
Atomerőmű SE
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Ákos
X 21 4 5 80 2 2 100 3 3 100 9 10 90 0 1 0 2 1 3 1 2 3 3 5 0 0 29 29 0

Henton

La Dontae Lee
X 15 2 3 67 0 0 0 3 8 38 5 11 45 2 2 100 6 0 6 1 2 1 1 4 2 0 21 29 0

Eilingsfeld

János
X 6 1 1 100 1 4 25 0 1 0 2 6 33 2 3 67 9 0 9 0 1 0 2 1 0 0 12 26 0

Jevtovic

Nikola
X 15 6 6 100 0 1 0 0 0 0 6 7 86 3 4 75 5 1 6 1 1 1 4 1 2 0 26 25 0

Norfleet

Julian Vincent
X 7 0 3 0 1 1 100 1 6 17 2 10 20 2 2 100 3 0 3 0 0 3 2 4 0 0 8 23 0

Ruják

András
12 2 3 67 1 1 100 2 3 67 5 7 71 0 0 0 3 0 3 1 1 2 0 2 0 0 15 25 0

Horváth

Kristóf
5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 23 0

Williams

Amir Darrion
9 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 1 1 100 5 1 6 0 4 3 3 1 0 0 14 16 0

Kalmár

Viktor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 4 2 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 2 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 21 28 75 5 9 56 10 25 40 36 62 58 10 13 77 33 4 37 4 11 15 15 20 4 0 132 200
KTE-Duna Aszfalt
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dramicanin

Rastko
X 13 3 3 100 0 0 0 2 8 25 5 11 45 1 2 50 2 1 3 1 0 1 1 0 0 0 11 32 0

Dimic

Milos
X 6 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 0 2 0 3 0 3 1 1 2 5 4 0 0 12 29 0

Wittmann

Krisztián
X 11 1 6 17 0 4 0 3 5 60 4 15 27 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 4 0 1 4 29 0

Green

Juan'a Lanier
X 19 1 3 33 2 5 40 3 5 60 6 13 46 4 6 67 3 1 4 2 1 3 5 4 0 0 24 29 0

Karahodzic

Kemal
X 12 5 8 63 0 0 0 0 1 0 5 9 56 2 2 100 3 1 4 0 3 2 3 0 0 0 12 24 0

Mészáros

Máté
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 6 2 8 0 0 1 0 1 0 1 5 20 0

Molnár

Márton
4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 2 4 0 0 2 1 2 0 1 8 15 0

Molnár

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 1 0 1 1 10 0

Kucsera

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Plézer

Gábor
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 3 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 69 14 31 45 2 9 22 10 27 37 26 67 39 7 12 58 21 8 29 4 6 15 15 16 0 4 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek