Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Középház- 2018/2019
2019. április 13. | 19:00
2. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
101 -83
(28-15, 21-22, 21-26, 31-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Praksch Péter, Török Róbert (Nagy József)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Azt gondolom, hogy az eredmény picit csalóka, mert 4-5 pont is volt a különbség a mérkőzés végén, azonban nekünk sikerült megfogni ezt a momentumot és sima győzelem lett a vége, bár szerintem az egész meccset tekintve nem volt az. Örülünk ennek a győzelemnek, mert egy olyan Sopron ellen nyertünk, akik jó formában vannak és 3-0-ás mutatóval jöttek ide. Jó felfogással játszottunk, lehet, hogy védekezésben nem voltunk mindig precízek, de ígyis kikényszerítettük az ellenfelet a sok eladott labdára, támadásban pedig szépen megtaláltuk az üres dobóinkat.

Vendég edző nyilatkozata
Sabáli Balázs : Gratulálok a Paksnak, az az energia amennyivel többet belevitt ebbe az ASE, azzal nyerték meg a találkozót. A mérkőzés elejétől a hazai csapat támadásban és védekezésben is nagyobb önbizalommal játszott, talán ez volt az elején a vesztünk, később hiába zárkóztunk fel többször is, a végét megnyomta az Atomerőmű. Ha a dobásaink százalékát nézzük akkor idegenben nem rossz mutatók ezek, de nem voltunk ott fejben úgy, ahogy szerettünk volna, bízom benne hogy a következő mérkőzésen ez változni fog.

Hazai játékos nyilatkozata
Kovács Ákos : Gratulálok az egész csapatnak. Kellő energiákat mozgósítottunk, jó ritmusban támadtunk, amihez társult egy jó hárompontos dobószázalék, ez plusz lökést adott. Voltak olyan időszakok, amikor a védekezésünk is nagyon egyben volt, a lepattanók után gyors kosarakat sikerült szereznünk, ezzel törtük meg a soproni csapatot.

Vendég játékos nyilatkozata
Supola Zoltán : A Paks végig agresszívan játszott, sok eladott labdánk volt, amiből indulni tudtak, mindemellett jól dobták a hárompontosokat.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Sopron KC
Atomerőmű SE
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Sopron KC
62%
69%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Sopron KC
30%
57%
3p táv.
Atomerőmű SE
Sopron KC
54%
36%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Sopron KC
85%
79%
Atomerőmű SE Sopron KC
Szerzett labda 9 1
Eladott labda 7 16
Lepattanó 31 23
Gólpassz 25 19
Fault 19 19
VAL 145 101
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eilingsfeld

János
X 16 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 6 6 100 7 4 11 1 1 4 8 1 1 0 34 36 0

Faust

Nicholas David Jordan
X 26 5 7 71 0 0 0 5 11 45 10 18 56 1 3 33 8 0 8 0 2 3 3 4 2 0 31 34 0

Kovács

Ákos
X 18 3 6 50 3 4 75 2 3 67 8 13 62 0 0 0 2 0 2 2 3 3 1 13 0 0 28 31 0

Henton

La Dontae Lee
X 17 4 5 80 0 2 0 2 5 40 6 12 50 3 3 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 12 29 0

Jevtovic

Nikola
X 8 4 6 67 0 2 0 0 0 0 4 8 50 0 0 0 4 1 5 2 1 3 1 1 0 0 12 18 0

Ruják

András Baldvin
9 0 2 0 0 1 0 3 4 75 3 7 43 0 0 0 1 2 3 2 0 4 2 3 0 1 15 27 0

Medve

Máté
7 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 3 67 1 1 100 1 1 2 2 0 0 1 2 0 0 13 21 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 4 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Williams

Amir
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 101 21 34 62 3 10 30 14 26 54 38 70 54 11 13 85 23 8 31 9 7 19 17 25 3 1 145 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lemar

Brynton Jevon
X 18 1 4 25 0 2 0 4 5 80 5 11 45 4 8 50 1 0 1 0 2 2 6 8 0 2 21 37 0

Takács

Norbert
X 11 1 1 100 3 4 75 1 5 20 5 10 50 0 0 0 5 0 5 0 2 1 0 1 0 0 10 36 0

Gordon

Wesley Jamaal
X 19 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 5 5 100 6 0 6 0 4 3 4 3 1 0 28 35 0

Warner

Angelo Curtis
X 14 3 6 50 1 1 100 1 4 25 5 11 45 3 3 100 2 1 3 0 3 6 6 2 0 1 16 28 0

Wiggins

Alan Antony
X 5 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 6 1 7 1 3 3 0 2 0 0 7 26 0

Supola

Zoltán
13 4 4 100 0 0 0 1 3 33 5 7 71 2 2 100 1 0 1 0 1 3 2 3 0 0 16 28 0

Molnár

Marcell József
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 4 7 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 0

Élő

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Buzsáki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 26 69 4 7 57 8 22 36 30 55 55 15 19 79 21 2 23 1 16 19 19 19 1 3 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek