Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Alsóház- 2018/2019
2019. április 20. | 18:00
3. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
79 -68
(17-21, 20-11, 17-16, 25-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Goda László, Lengyel Ádám (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Jesús Ramírez : Mindkét csapat hasonló helyzetben van, és azt az utat választotta erre a mérkőzésre, hogy a fiatalabb játékosainak minél több játékpercet adott. Számomra ez kifejezetten fontos volt, mert ezeket a játékosokat éles meccsen szerettem volna megnézni. Természetesen volt olyan, amikor kicsit szégyenlősebbek voltak, hibáztak, nyilván sok dologban kell fejlődniük, de ez a mérkőzés nagyon jó alkalom arra, hogy amit edzéseken gyakoroltunk meccsszituációban is ki tudják próbálni.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Büszke vagyok a csapatomra, mert óriásit küzdöttek azok, akik ma pályára léptek. A védekezésünk tetszett, nagyon szép dolgokat csináltuk, támadásban a fáradság, és a rutintalanság időnként azonban előjött. Összességében hasznos mérkőzés volt számunkra.

Hazai játékos nyilatkozata
Keller Iván : Nagyon jó mérkőzés volt arra, hogy az edzéseken gyakoroltakat meccs szituációban is ki tudjuk próbálni. A fiatalabb játékosainkat is be tudtuk vetni, ők is jól helytálltak, bátran játszottak.

Vendég játékos nyilatkozata
Halász Ákos : Szeretnék gratulálni az Alba csapatának a győzelemhez, megérdemelten nyertek. Hatalmas energiát tettek a meccsbe 40 percen keresztül, csapdáztak, egész pályán letámadtak. Úgy gondolom, hogy emiatt gyengébben tudtunk dobni, nagyon nagy nyomást tettek ránk és elfáradtunk. Sokáig partiban voltunk, sőt vezettünk is, de ahogy fáradtunk egyre jobban átvették az irányítást, és a mérkőzés végéig meg is őrizték a kiharcolt előnyt.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
68%
63%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
38%
38%
3p táv.
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
25%
25%
1p bünt.
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
64%
55%
Alba Fehérvár Kaposvári KK
Szerzett labda 10 6
Eladott labda 13 14
Lepattanó 34 29
Gólpassz 21 20
Fault 16 16
VAL 112 87
Statisztika
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Keller

Iván
X 11 4 6 67 0 0 0 1 7 14 5 13 38 0 0 0 3 0 3 2 3 1 0 2 0 0 7 24 0

Takács

Milán
X 6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 4 1 5 1 1 2 1 2 0 0 12 24 0

PETERSON

BRANDON JEROME
X 17 8 10 80 0 0 0 0 1 0 8 11 73 1 4 25 3 4 7 1 1 2 5 3 0 1 26 24 0

Zeno

Martin
X 4 1 2 50 1 4 25 0 3 0 2 9 22 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 1 22 0

FREEMAN

ALLERIK
X 12 0 0 0 2 2 100 2 3 67 4 5 80 2 2 100 2 0 2 1 2 2 1 2 0 0 15 19 0

Lukács

Norbert
7 2 3 67 0 0 0 1 1 100 3 4 75 0 0 0 2 3 5 1 2 4 1 2 3 0 16 20 0

Cabezas

Carlos
6 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 0 0 0 4 0 4 1 0 1 0 1 0 0 9 19 0

Tóth

Péter
10 3 5 60 0 1 0 0 2 0 3 8 38 4 4 100 2 2 4 3 2 0 4 2 0 0 16 18 0

Peringer

Balázs
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 3 0 3 0 1 2 2 2 1 0 10 16 0

Takács

Martin
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 8 0

Seyi Awogbemi

Sodiq
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 1 6 0

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 23 34 68 3 8 38 6 24 25 32 66 48 9 14 64 24 10 34 10 13 16 16 21 4 1 112 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Baki

Gergely
X 5 0 1 0 1 2 50 1 5 20 2 8 25 0 0 0 5 0 5 0 3 2 1 3 0 0 5 37 0

Halász

Ákos
X 13 3 4 75 1 2 50 1 4 25 5 10 50 2 2 100 4 0 4 5 8 5 5 5 0 0 19 36 0

Pustahvar

Aliaksandr
X 21 8 11 73 0 2 0 1 3 33 9 16 56 2 5 40 6 3 9 0 2 3 5 1 0 1 24 31 0

Hock

Gergő János
X 7 1 2 50 1 2 50 1 6 17 3 10 30 0 2 0 2 2 4 0 0 1 1 4 0 0 7 31 0

Bogdán

Benedek
X 12 3 7 43 0 0 0 2 3 67 5 10 50 0 0 0 4 1 5 1 1 2 2 4 0 2 18 31 0

Kocsis

Zalán
6 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 2 2 100 2 0 2 0 0 3 2 2 1 1 10 23 0

Puska

Bence
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 4 11 0

Hendlein

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Harazin

Tamás Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ubilla

Emmanuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 19 30 63 3 8 38 6 24 25 28 62 45 6 11 55 23 6 29 6 14 16 16 20 1 4 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek