Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2018/2019
2019. május 24. | 18:30
232. forduló
Hódtói Sportcsarnok
63 -80
(20-13, 14-24, 11-17, 18-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Gál János, Földi László (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Egy negyedet bírtunk erővel, a Kaszások megérdemelten szerezte meg a bronzérmet, gratulálok nekik! Egész évben, de főleg a rájátszásban kijöttek a szerkezetbeli problémáink és az utóbbi hetekben a sérülések sem kerültek el minket. Szerettünk volna a dobogóra felállni, de ehhez több jobb egyéni teljesítményre lett volna szükség a végjátékokban. Köszönöm a játékosaim, a vezetőim, a közönségünk egész éves kitartó munkáját, segítségét! A csapatunk magja még nagyon fiatal és rutintalan, így lesz még módunk hibáinkat javítani és tovább fejlődni csapatként is.

Vendég edző nyilatkozata
Saeed Armaghani : A mérkőzést ugyan nem kezdtük jól, de utána egyre jobb teljesítményt nyújtottunk mind védekezésben, mind pedig támadásban. Gratulálunk a Vásárhely egész éves teljesítményéhez, nagyon jó csapatot ismertünk meg bennük, éppen ezért nagyon szépen csillog most számunkra ez a bronzérem.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
44%
82%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
30%
21%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
22%
37%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
75%
47%
Vásárhelyi Kosársuli Óbudai Kaszások
Szerzett labda 11 7
Eladott labda 11 11
Lepattanó 35 41
Gólpassz 9 17
Fault 14 23
VAL 85 114
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bálint

Erik
X 12 1 5 20 0 0 0 2 2 100 3 7 43 4 4 100 1 0 1 3 1 0 2 1 1 0 15 33 0

Vas

Péter
X 7 0 0 0 2 4 50 1 5 20 3 9 33 0 0 0 2 1 3 1 1 4 1 0 0 0 5 28 0

Béres

Nándor András
X 12 4 6 67 0 0 0 0 4 0 4 10 40 4 5 80 4 6 10 2 2 1 5 3 1 1 24 28 0

Perák

Denis
X 11 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 5 6 83 5 0 5 2 1 2 6 0 0 0 20 26 0

Kovács

József
X 4 1 2 50 1 2 50 0 4 0 2 8 25 0 0 0 2 2 4 1 1 1 0 3 0 0 5 26 0

Varga

Zalán Lajos
13 2 4 50 0 2 0 2 7 29 4 13 31 3 4 75 2 1 3 0 0 1 2 0 0 1 8 22 0

Pavlovic

Vuk
3 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 2 50 4 1 5 1 0 4 2 2 0 0 8 14 0

Kelemen

Balázs
1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 3 33 3 1 4 1 5 1 4 0 0 1 1 9 0

Börcsök

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Rostás

Imre
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 7 0

Czégel

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 12 27 44 3 10 30 5 23 22 20 60 33 18 24 75 23 12 35 11 11 14 22 9 2 3 85 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

András
X 16 7 9 78 1 2 50 0 1 0 8 12 67 0 0 0 9 4 13 0 0 2 0 0 0 0 25 37 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 6 1 3 33 1 4 25 0 1 0 2 8 25 2 4 50 1 0 1 1 1 3 4 3 0 0 6 27 0

Ondima

Olivér
X 8 3 3 100 1 3 33 0 2 0 4 8 50 0 0 0 1 0 1 3 4 4 0 5 0 1 9 26 0

Molnár

Levente
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 1 0 0 7 14 0

Jenei

Gergő
X 2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 0 1 0 0 1 1 0 1 0 3 10 0

Meleg

Károly Richárd
13 5 5 100 0 1 0 0 0 0 5 6 83 3 5 60 8 2 10 2 2 2 3 1 2 0 26 29 0

Rosemond

Steve
22 3 3 100 0 0 0 5 6 83 8 9 89 1 2 50 5 1 6 1 3 4 2 3 0 0 29 22 0

Farkas

Sándor Dániel
7 0 0 0 0 3 0 2 6 33 2 9 22 1 1 100 1 0 1 0 0 2 1 3 0 1 5 15 0

Reiter

Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 0 3 0 0 0 0 2 12 0

Pintér

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 0 0 0 2 6 0

Dénes

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Baptiszta

Péter Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 1 0 1 0 1 1 0 0 0 1 0
Összesen 5 80 23 28 82 3 14 21 7 19 37 33 61 54 7 15 47 30 11 41 7 11 23 13 17 3 2 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek