Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. december 9. | 18:00
11. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
84 -73
(13-27, 20-19, 23-11, 28-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga Zoltán, Vadász Csaba, Borgula György (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Nem kezdtük jól a meccset, nagyon puhák voltunk védekezésben, és rengeteg olyan hibát vétettünk, amit nem szabadott volna. Átrohantak rajtunk, ráadásul azokat a kulcsembereket hagytuk üres dobóhelyzetben, akiket előzetesen nem szerettünk volna. A folytatásban változtattunk a védekezésünkön, elsősorban az agresszivitásán, amely leginkább a fordulás után hozta meg a gyümölcsét. Dicséret illeti a csapatot a fordításért, óriásit küzdöttek a fiúk.

Vendég edző nyilatkozata
Cservék Csaba : Az első félidőben mind a támadásainknak, mind a védekezésünknek meg volt a ritmusa. A második félidőben sajnos hátul nem voltunk elég koncentráltak, így a támadásaink sem voltak eredményesek.


Dobástérkép
DEAC U23
Bajai Bácska FKE
DEAC U23
Bajai Bácska FKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC U23
Bajai Bácska FKE
43%
47%
2p ktáv.
DEAC U23
Bajai Bácska FKE
43%
33%
3p táv.
DEAC U23
Bajai Bácska FKE
30%
30%
1p bünt.
DEAC U23
Bajai Bácska FKE
83%
65%
DEAC U23 Bajai Bácska FKE
Szerzett labda 10 2
Eladott labda 9 17
Lepattanó 39 41
Gólpassz 9 16
Fault 21 24
VAL 112 92
Statisztika
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 22 6 13 46 2 3 67 0 3 0 8 19 42 6 7 86 4 0 4 3 4 2 6 2 0 1 21 35 12

Omenaka

Godwin Ekene
X 8 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 2 4 50 7 2 9 1 2 5 3 0 1 0 14 28 2

Gáspár

Mátyás
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 2 5 1 2 4 2 0 1 0 7 24 0

Asszú

Ádám
X 3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 4 0 4 3 0 4 0 3 0 0 9 21 -1

Csomor

Péter
X 8 2 5 40 1 1 100 0 0 0 3 6 50 2 2 100 2 2 4 1 0 1 1 1 0 1 12 14 -2

Tóth

Bence Miklós
29 4 13 31 0 1 0 3 5 60 7 19 37 12 14 86 3 3 6 1 0 0 10 1 0 2 33 28 15

Opre

Roland
9 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 2 2 100 1 1 2 0 0 4 2 0 0 0 11 17 7

Szekeres

Ferenc
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 5 16 13

Kozák

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 2 2 0 1 1 0 2 0 0 0 15 7

Sólyom

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1

Nemes

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1
Összesen 5 84 18 42 43 3 7 43 6 20 30 27 69 39 24 29 83 27 12 39 10 9 21 24 9 2 4 112 200
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Martin
X 20 5 7 71 1 1 100 0 6 0 6 14 43 8 9 89 3 3 6 1 2 1 7 7 1 1 31 40 -11

Nagy

Dániel
X 13 3 10 30 0 1 0 2 4 50 5 15 33 1 4 25 6 1 7 1 5 5 3 1 0 0 7 38 -8

Vukicevic

Milos
X 7 1 4 25 0 1 0 1 2 50 2 7 29 2 2 100 9 4 13 0 5 3 2 3 1 1 16 37 -14

Jakab

Péter
X 23 1 2 50 1 2 50 5 10 50 7 14 50 4 4 100 4 2 6 0 1 5 4 2 2 0 29 28 1

Pálkerti

Tamás
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 3 1 2 0 0 3 14 14

Kollár

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 2 2 0 0 0 0 -3 18 -17

Kővágó-Laska

Márk
8 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 0 4 0 4 2 6 0 0 0 4 0 0 0 11 16 -11

Bor

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 -2 6 -4

Goldring

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 3 -5

Kovács

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Forgács

Gábor Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dr. Ágfalvi

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 15 32 47 2 6 33 8 27 30 25 65 38 15 23 65 29 12 41 2 17 24 21 16 4 2 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek