Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. november 17. | 18:00
9. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
96 -94
(30-26, 17-20, 28-22, 21-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István, Györfy Rúben, Kruk Melinda (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Ughy Albert : Mindenekelőtt gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Az első félidőben még nem éreztem a csapaton azt a tüzet, ami az utóbbi találkozókon jellemzett minket, s védekezésben sem igazán sikerült megvalósítanunk, amit szerettünk volna. A fordulás után viszont a zónánk elég jól sült el, ám hiába szereztünk tizenhárom pontos előnyt a negyedik negyedre, kicsit korán hittük el, hogy a két pont már zsebben van. A végjáték így meglehetősen izgalmasra sikeredett, s a nagy küzdelemből végül, azt gondolom, a szerencsésebb gárda került ki győztesen.

Vendég edző nyilatkozata
Vajda József : Gratulálok csapatomnak!


Dobástérkép
Salgótarjáni KSE
Concordia Motax KC
Salgótarjáni KSE
Concordia Motax KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarjáni KSE
Concordia Motax KC
70%
64%
2p ktáv.
Salgótarjáni KSE
Concordia Motax KC
40%
0%
3p táv.
Salgótarjáni KSE
Concordia Motax KC
33%
41%
1p bünt.
Salgótarjáni KSE
Concordia Motax KC
82%
57%
Salgótarjáni KSE Concordia Motax KC
Szerzett labda 8 10
Eladott labda 13 12
Lepattanó 37 36
Gólpassz 12 14
Fault 23 22
VAL 124 118
Statisztika
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 20 7 10 70 0 1 0 0 2 0 7 13 54 6 7 86 5 2 7 4 2 3 5 8 0 1 35 40 0

Dániel

Péter
X 17 5 6 83 0 1 0 1 3 33 6 10 60 4 6 67 11 1 12 2 2 5 5 2 0 0 30 39 0

Piukovics

Patrik Mirkó
X 16 0 0 0 0 0 0 4 7 57 4 7 57 4 4 100 3 1 4 1 4 1 2 0 0 0 16 32 0

Zábó

Dániel
X 2 0 1 0 1 1 100 0 6 0 1 8 13 0 0 0 1 0 1 0 1 4 0 1 0 0 -4 28 0

Kovács

Martin
X 8 0 1 0 1 1 100 2 4 50 3 6 50 0 2 0 3 1 4 1 3 3 3 0 0 0 8 22 0

Piukovics

Bálint Branko
29 5 6 83 2 6 33 2 5 40 9 17 53 9 9 100 4 1 5 0 0 3 6 1 0 0 33 28 0

Póczos

Mátyás
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 2 4 0 1 4 0 0 0 0 6 11 0

Kovács

Dénes
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Póczos

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Almási

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 19 27 70 4 10 40 9 27 33 32 64 50 23 28 82 29 8 37 8 13 23 21 12 0 1 124 200
Concordia Motax KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Murai

Gábor
X 13 5 9 56 0 0 0 0 2 0 5 11 45 3 8 38 3 3 6 3 3 4 8 3 0 0 19 40 0

Sonyák

Béla Ádám
X 29 5 7 71 0 3 0 4 7 57 9 17 53 7 8 88 4 1 5 1 1 2 4 2 0 0 31 39 0

Horváth

Attila
X 15 1 3 33 0 0 0 4 7 57 5 10 50 1 1 100 2 0 2 0 0 2 1 2 0 0 15 33 0

Kuk

Ryan
X 14 1 4 25 0 3 0 3 8 38 4 15 27 3 5 60 7 2 9 2 1 3 3 4 0 0 18 32 0

Grebenár

Péter
X 18 8 8 100 0 0 0 0 0 0 8 8 100 2 6 33 4 4 8 2 3 5 6 1 1 0 29 28 0

Keller

Vidor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 5 1 6 0 2 2 0 2 0 0 8 20 0

Márton

László
3 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 0 0 0 2 2 4 0 0 0 0 -2 8 0

Kocsis

Tamás Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csányi

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bakos

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 21 33 64 0 6 0 12 29 41 33 68 49 16 28 57 25 11 36 10 12 22 22 14 1 0 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek