Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. október 14. | 18:30
4. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szalai Zsolt, Esztergályos Róbert, Benedek Zoltán (Németh Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Bukics Zsolt : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy visszatérjünk a jó irányba, mert két vesztes mérkőzés után vagyunk. Védekezésünk még most sem stabil, mindenféleképpen azon kell javítani. 91 kapott ponttal nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Szerencsére ez most ment. Jók voltak a külső és belső dobások is egyaránt, és ennek köszönhetően sok pontot tudtunk dobni, és túldobtuk az ellenfelet.

Vendég edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : Sokat utaztunk, mindemellett nem is volt könnyű dolgunk, hiszen úgymond tartalékosan jöttünk el erre a mérkőzésre. Az egyik meghatározó emberünk munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni ezen a mérkőzésen. Talán, ha itt van akkor kicsikét szorosabbá tudjuk tenni ezt a mérkőzést. Mindenesetre gratulálok a Győrnek, megérdemelten győztek, mert nagyon jól dobtak a mai napon.


Dobástérkép
Széchenyi Egyetem Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Széchenyi Egyetem Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Széchenyi Egyetem Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
58%
58%
2p ktáv.
Széchenyi Egyetem Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
43%
31%
3p táv.
Széchenyi Egyetem Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
44%
16%
1p bünt.
Széchenyi Egyetem Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
64%
65%
Széchenyi Egyetem Győr Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szerzett labda 7 15
Eladott labda 18 14
Lepattanó 36 37
Gólpassz 29 16
Fault 30 22
VAL 136 123
Statisztika
Széchenyi Egyetem Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gáll

Dominik
X 28 1 2 50 0 0 0 7 13 54 8 15 53 5 5 100 2 0 2 2 2 2 2 3 2 0 30 33 10

Csaba

György
X 10 3 4 75 1 2 50 0 4 0 4 10 40 2 4 50 1 0 1 1 5 4 3 6 1 1 9 32 6

Rátvay

Balázs
X 20 8 13 62 0 0 0 0 0 0 8 13 62 4 7 57 7 3 10 1 0 4 6 3 1 0 33 31 0

Domsitz

Márton
X 14 5 7 71 1 1 100 0 0 0 6 8 75 2 5 40 10 0 10 0 2 4 3 3 0 0 23 24 -2

Geiger

Bálint József
X 4 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 4 4 100 2 1 3 2 2 4 2 2 0 1 7 15 -1

Földesi

Marcell
3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 6 0 1 8 19 3

Nagy

Tamás
6 0 1 0 0 1 0 2 4 50 2 6 33 0 0 0 0 1 1 0 0 3 2 4 0 1 9 17 -1

Rátvay

Tamás
8 1 2 50 0 0 0 2 2 100 3 4 75 0 0 0 2 0 2 0 2 4 2 0 0 1 9 14 0

Horváth

Gergö
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 2 1 3 0 2 3 2 1 1 0 5 9 -2

Papp

Balázs
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 2 1 0 1 0 0 3 6 5

Varga

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 19 33 58 3 7 43 12 27 44 34 67 51 18 28 64 30 6 36 7 18 30 22 29 5 5 136 200
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gáspár

Balázs
X 23 6 11 55 2 3 67 0 2 0 8 16 50 7 13 54 11 1 12 2 1 3 8 6 3 1 39 40 -7

Pongrácz

Gergely
X 16 3 6 50 0 0 0 1 9 11 4 15 27 7 13 54 5 2 7 3 2 4 8 2 0 1 17 40 -7

Kiss

Balázs
X 9 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 3 4 75 4 2 6 3 5 2 4 5 0 1 18 33 -13

Szabó

Norbert
X 26 7 12 58 0 2 0 1 2 50 8 16 50 9 11 82 2 3 5 5 0 5 7 1 2 1 36 32 -6

Szilasi

Bence
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 1 0 0 0 3 -7

Jónás

Bence
6 1 2 50 1 4 25 0 1 0 2 7 29 2 2 100 1 3 4 1 4 4 3 0 0 1 5 22 -13

Katlan

Roland
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 15 13

Kovács

Zoltán
11 3 4 75 1 1 100 1 4 25 5 9 56 0 0 0 0 2 2 0 1 3 0 0 0 0 8 13 2

Szabó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3

Molnár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lenke

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taskó

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 23 40 58 4 13 31 3 19 16 30 72 42 28 43 65 23 14 37 15 14 22 30 16 5 5 123 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek