Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. március 31. | 18:00
26. forduló
Sport 11 Sportcentrum
81 -90
(25-21, 19-15, 23-25, 14-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Gelencsér György, Mintál Csaba (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Faragó Péter : Gratulálok az Oroszlánynak a győzelemhez, mi pedig megpróbálunk a következő két hétben egy pár centit nőni, illetve nagyobbat ugrani, hogy leszedjük a lepattanókat, meg nem 20 ponttal vezetni, hogy elbizonytalanítsuk magunkat, hogy ne védekezzünk, akkor talán meg lesz a győzelem. Mindenképpen megtesszük ezeket a nagyon fontos szakmai dolgokat, ezenkívül gratulálok a csapatomnak, amiért egy sokkal erősebb B csoportban elérte ugyanazt az eredményt, amit tavaly elért az alapszakaszban egy átalakult csapattal, sok fiatal játékossal, és úgy gondolom, hogy annyi mostantól, csak egy párharcra kell koncentrálnunk. Ezt meg is fogjuk tenni, mostantól csak a MAFC-ra koncentrálunk. Köszönöm a srácoknak az évet, igyekszünk elkezdeni most jobban.

Vendég edző nyilatkozata
Krasovecz Sebastian : Volt néhány problémánk, mivel az egyik magasemberünk Hegedűsnek van egy kisebb sérülése és nem akartunk kockáztatni a playoff előtt, illetve Joel Nshimbának gyorsan meglett a 4 személyi hibája. Ezután kockáztatnunk kellett a harmadik negyedben, de végül sikerült megnyernünk a mérkőzés.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
OSE Lions
Vasas Akadémia
OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
OSE Lions
66%
54%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
OSE Lions
0%
32%
3p táv.
Vasas Akadémia
OSE Lions
33%
47%
1p bünt.
Vasas Akadémia
OSE Lions
64%
62%
Vasas Akadémia OSE Lions
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 14 11
Lepattanó 30 43
Gólpassz 15 16
Fault 24 16
VAL 100 121
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moravcsik

Áron
X 22 5 7 71 0 1 0 3 4 75 8 12 67 3 4 75 4 0 4 1 6 5 6 7 0 0 29 39 -7

Boros

Márk
X 8 4 5 80 0 0 0 0 5 0 4 10 40 0 2 0 5 2 7 2 2 3 2 3 1 0 13 38 -16

Andrássy

Géza
X 17 7 8 88 0 1 0 1 3 33 8 12 67 0 0 0 2 5 7 1 2 4 3 0 2 0 24 27 3

Barócsi

Ádám
X 5 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 2 2 100 0 1 1 0 2 2 2 0 0 1 2 12 -18

S�lyom

Botond
X 5 1 4 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 1 0 1 1 0 4 0 0 0 0 3 12 -13

Katona

Róbert
14 3 3 100 0 0 0 2 6 33 5 9 56 2 3 67 1 0 1 2 0 4 2 4 1 0 19 28 9

Kelenföldi

Domonkos
6 3 7 43 0 3 0 0 0 0 3 10 30 0 0 0 7 1 8 0 0 1 0 1 1 0 9 28 16

Radics

Gerzson
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 2 6 -10

Kovács

Bálint Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 5 -8

Csík

Roland Zoltán
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 4 -1

Kozma

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Steier

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 25 38 66 0 6 0 8 24 33 33 68 49 7 11 64 20 10 30 7 14 24 15 15 5 1 100 200
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Zsíros

Péter
X 14 3 5 60 1 2 50 2 4 50 6 11 55 0 0 0 5 8 13 0 3 2 1 1 0 1 21 33 13

Abell

Remy
X 22 2 4 50 0 3 0 3 4 75 5 11 45 9 14 64 1 1 2 1 1 0 8 8 0 0 29 29 16

Illés

Máté Csongor
X 14 4 4 100 1 3 33 1 1 100 6 8 75 1 2 50 2 1 3 0 2 1 2 2 0 0 16 26 8

Dr. Mohácsi

Máté
X 12 2 4 50 0 3 0 2 5 40 4 12 33 2 3 67 2 1 3 0 2 1 3 1 0 1 8 24 4

Nshimba

Kalau Joel
X 12 3 5 60 2 2 100 0 0 0 5 7 71 2 5 40 8 4 12 1 1 4 4 1 1 2 25 23 32

Kucsora

Csaba Ákos
7 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 2 4 50 1 0 1 2 1 1 3 1 0 0 9 21 3

Sömenek

Martin
5 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 3 4 75 1 2 3 1 1 3 1 1 0 0 6 15 -6

Bán

Tibor
2 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 2 2 2 0 1 0 0 0 0 3 9 -8

Kiss

Kornél László
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 0 0 1 0 0 0 3 7 -16

Burai

Róbert
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 1 -1 7 9

Anda

Dávid
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 0 0 0 2 6 -10

Karanfilovski

Valentino
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 15 28 54 6 19 32 9 19 47 30 66 45 21 34 62 23 20 43 7 11 16 24 16 1 5 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek