Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. március 22. | 19:15
25. forduló
Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium
66 -71
(21-23, 14-22, 15-8, 16-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Józsa András Junior, Surányi Gábor, Pécsi Zsolt (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Bódi Ferenc : Gratulálok a Honvéd csapatának, mert megérdemelten nyertek! Az egész mérkőzésen kerestük önmagunkat. Az akarattal ezúttal sem volt gond, de hiába védekeztünk az egész bajnokságban jól, ha a támadó oldalon nem követjük a megbeszélteket, pedig nem lehetetlen dolgokat kérek. Fegyelemre, figyelemre, koncentrációra lenne szükség. Sajnos az az érzésem, hogy nem tudunk felnőni a feladathoz. Fel van adva a lecke, a jövő héten kiderül, ki a legény a gáton!

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Először is szeretnék gratulálni csapatomnak a győzelemhez,azt gondolom, hogy az MTK pályájára nem feltétlenül nyerni járnak az ellenfelek, hiszen nem is olyan régen az Oroszlányt verték meg Bódi Feriék. Azt gondolom, hogy az ő szezonjuknak is jár a dicséret, egy nagyon szervezett, nagyon masszív csapat van itt Törökbálinton. Ma is nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen a nemcsak a hazaiaknak, nekünk is rettentően fontos volta a 6.hely szempontjából ez a találkozó. Nem volt szép mérkőzés, inkább a játék küzdő jellege dominált, amit lehetett a csapatok mellé dobtak. Úgy érzem, hogy 1-2 nüansz volt az ami döntött, talán a büntetőzésünk ami jobb volt mint az MTK-nak, illetve egy kicsit talán jobban járattuk a labdát. Ezek azok talán amik ezt az 5 pontos mérkőzést eldöntötték.


Dobástérkép
MTK Törökbálint
Budapesti Honvéd SE
MTK Törökbálint
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK Törökbálint
Budapesti Honvéd SE
62%
50%
2p ktáv.
MTK Törökbálint
Budapesti Honvéd SE
30%
40%
3p táv.
MTK Törökbálint
Budapesti Honvéd SE
25%
30%
1p bünt.
MTK Törökbálint
Budapesti Honvéd SE
65%
83%
MTK Törökbálint Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 16 15
Lepattanó 34 30
Gólpassz 15 18
Fault 18 21
VAL 89 93
Statisztika
MTK Törökbálint
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jakab

Péter
X 13 2 5 40 0 0 0 1 6 17 3 11 27 6 9 67 3 2 5 2 5 0 9 4 0 1 17 36 -2

Horváth

Barnabás
X 13 2 2 100 0 2 0 3 6 50 5 10 50 0 0 0 2 0 2 2 2 1 1 1 0 0 12 29 -9

Nagy

Szabolcs Szilárd
X 4 1 2 50 0 0 0 0 6 0 1 8 13 2 2 100 4 2 6 2 1 1 3 4 0 0 11 24 -16

Czakó

Tamás
X 10 5 5 100 0 2 0 0 0 0 5 7 71 0 1 0 1 2 3 2 2 0 2 1 1 0 14 21 0

Bagi

Donát
X 3 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 4 0 1 0 1 4 10 8

Bihari

Máté
12 1 2 50 2 4 50 1 1 100 4 7 57 3 6 50 5 0 5 1 2 4 4 1 2 0 17 29 5

Vámos

László
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 4 1 5 0 0 2 0 1 0 0 5 21 0

Bognár

Mátyás
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 1 2 1 2 0 0 6 14 -4

Dobos

Márk
4 0 1 0 1 2 50 0 2 0 1 5 20 2 2 100 0 0 0 0 3 3 1 0 0 0 -2 10 -8

Baross

Kristóf
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 5 6 5

Szabó

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Harsányi

András Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 13 21 62 3 10 30 7 28 25 23 59 39 13 20 65 25 9 34 9 16 18 21 15 3 2 89 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mucza

Tamás
X 11 1 5 20 0 1 0 1 4 25 2 10 20 6 6 100 3 3 6 1 3 1 5 7 1 0 20 34 13

Horváth

Ákos
X 4 0 1 0 1 1 100 0 4 0 1 6 17 2 2 100 4 0 4 0 1 2 3 4 1 1 10 31 6

Stefán

Dávid Levente
X 16 7 11 64 1 1 100 0 0 0 8 12 67 0 0 0 1 2 3 1 2 3 1 1 0 1 16 22 6

Debreceni

Dániel
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 2 0 4 0 4 1 2 1 1 0 0 0 3 17 -3

Kopácsi

Ákos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 7 0

Szalay

Ákos
10 2 4 50 0 1 0 2 3 67 4 8 50 0 0 0 3 1 4 0 4 3 2 3 0 0 11 28 -12

Bea

Bence
10 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 1 2 50 2 0 2 1 0 0 1 1 0 0 13 16 3

Martinez

Ralf Ádám
3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 4 0 4 1 2 2 2 0 0 0 5 16 6

Pintér

Dávid
8 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 5 5 100 0 0 0 1 0 5 2 0 0 0 9 10 5

Valerio Bodon

Vincent
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 1 0 0 1 10 1

Szentirmai

Ákos András
3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 1 100 1 0 1 0 0 1 1 0 0 1 3 6 -2

Kármán

Domonkos
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 3 0
Összesen 5 71 17 34 50 2 5 40 6 20 30 25 59 42 15 18 83 23 7 30 6 15 21 18 18 2 3 93 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek