Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. március 23. | 17:00
25. forduló
Kossuth Lajos Általános Iskola
91 -102
(21-31, 23-21, 14-21, 33-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földi László, Szilágyi Bálint, Drenyovszki Dániel (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményéhez, és sok sikert kívánok ellenfelünknek a rájátszásban!

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Idegenben mindig nagy dolog nyerni, főleg egy olyan Nagykőrös otthonában, ahol olyan kiváló dobók vannak, ami az egész mezőnyben párját ritkítja. Erre készültünk is, 43-ból 19 triplát dobtak be, ez volt az alapkoncepció. Igazán, ami nagy fegyvertény volt részükről, hogy lépést tudtak velünk tartani, hogy majdnem ugyanannyi mezőnykísérletük volt, mint nekünk. Ez nem túl sok csapatnak szokott sikerülni. Mi pedig készülünk a rájátszásra, ezt a meccset egyfajta főpróbának tekintettük. A múlt héten kikaptunk Nyíregyházán, úgy gondolom, a mi hibánkból, de szerencsére a fiúk ezen felülemelkedtek. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek, és remélem mindkét csapat eléri kitűzött célját a folytatásban!


Dobástérkép
Nagykőrös
BKG-Príma SE
Nagykőrös
BKG-Príma SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrös
BKG-Príma SE
59%
82%
2p ktáv.
Nagykőrös
BKG-Príma SE
8%
30%
3p táv.
Nagykőrös
BKG-Príma SE
44%
29%
1p bünt.
Nagykőrös
BKG-Príma SE
92%
88%
Nagykőrös BKG-Príma SE
Szerzett labda 8 18
Eladott labda 20 13
Lepattanó 33 43
Gólpassz 19 17
Fault 25 20
VAL 110 151
Statisztika
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lakosa

Ákos
X 27 3 4 75 1 3 33 5 7 71 9 14 64 4 4 100 5 1 6 2 3 4 5 5 0 0 37 33 2

Molnár

Miklós
X 17 3 6 50 0 2 0 2 5 40 5 13 38 5 5 100 5 1 6 0 3 3 6 1 0 0 19 31 0

Mácsai

Károly
X 16 2 3 67 0 2 0 3 6 50 5 11 45 3 4 75 6 2 8 3 1 1 3 2 1 1 25 29 3

Candido

Fulvio
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 4 1 1 3 1 0 1 18 -21

Andó

Levente
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 3 0 0 4 10 1

Viqueira

John Christopher
12 0 1 0 0 0 0 4 6 67 4 7 57 0 0 0 0 0 0 1 4 3 4 2 0 1 12 19 0

Tóth

Márk
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 2 1 0 1 0 0 1 15 -14

Kövecs

Martin
6 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 3 1 4 0 1 5 1 0 0 1 7 15 0

Kovács

Sándor
9 0 0 0 0 1 0 3 9 33 3 10 30 0 0 0 3 0 3 1 2 3 0 1 0 0 5 11 -1

Fehér

Péter József
0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 6 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 -4 11 0

Fehér

Ádám Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 2 4 6

Varga

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 4 0
Összesen 5 91 10 17 59 1 12 8 19 43 44 30 72 42 12 13 92 28 5 33 8 20 25 20 19 2 3 110 200
BKG-Príma SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 7 1 1 100 0 0 0 1 6 17 2 7 29 2 5 40 6 2 8 2 1 2 2 7 0 0 17 40 11

Nagy

Botond Ágoston
X 23 1 2 50 0 4 0 4 12 33 5 18 28 9 9 100 5 1 6 4 1 1 7 4 0 0 30 40 11

Berger

Seth Kenan
X 29 7 7 100 2 3 67 0 2 0 9 12 75 11 12 92 9 2 11 4 3 3 9 3 3 0 52 29 8

Halász

Ákos
X 6 2 3 67 1 3 33 0 0 0 3 6 50 0 0 0 0 1 1 2 1 4 1 1 0 0 7 24 4

Tanács

Attila
X 10 3 3 100 2 5 40 0 2 0 5 10 50 0 0 0 4 3 7 2 2 0 0 0 0 0 12 21 -3

Kovács

Gergely Soma
20 3 3 100 2 4 50 2 5 40 7 12 58 4 4 100 4 1 5 3 2 3 5 0 0 0 26 15 16

Fekete

Bálint
5 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 2 100 1 0 1 1 0 1 1 1 0 0 8 11 0

Szeleczki

István
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 1 0 1 0 10 -4

Reizer

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 1 1 0 0 0 0 2 5 5

Püspök

Bertalan
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 3 -5

Ben-Kane

Dávid
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 1 -4 2 0

Kaluha

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 102 18 22 82 7 23 30 8 28 29 33 73 45 28 32 88 30 13 43 18 13 20 25 17 3 2 151 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek