Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. január 27. | 17:30
17. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
99 -67
(16-18, 34-15, 23-19, 26-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balog György Attila, Jurák Krisztián, Szilágyi Bálint (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : Az újabb győzelemhez gratulálok a csapatomnak. Hétközben nekünk volt egy nagyon komoly mérkőzésünk, amit megnyertünk, ezért is gondoltam azt, hogy nehezebben fog indulni a mérkőzés számunkra és nehezebben kapjuk el a ritmust és ez végül be is igazolódott. Ahogy a második negyedben összeállt a védekezésünk és el tudtuk kezdeni játszani a saját ritmusunk szerinti játékot, onnantól kezdve nem is volt már kérdés ki nyeri meg ezt a mai meccset.

Vendég edző nyilatkozata
Drahos Gábor : Nagy lett a különbség a két csapat között, de ezt nevezhetjük úgy is, hogy a tabella, a célok és a keretek alapján és a mai játék alapján reális. De nagyon sok szép dolgot láttam ma a csapatomtól és azt se felejtsük el, hogy mi továbbra is fiataljaink beépítésén dolgozunk. Természetes, hogy egy ilyen jó ellenféllel szemben nem vagyunk még azon a szinten, hogy 40 percig a megfelelő hőfokon tudjunk dolgozni. Mindkét csapatnak nagyon sok sikert kívánok.


Dobástérkép
MAFC
MEAFC-Miskolc
MAFC
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
MEAFC-Miskolc
63%
34%
2p ktáv.
MAFC
MEAFC-Miskolc
100%
67%
3p táv.
MAFC
MEAFC-Miskolc
44%
26%
1p bünt.
MAFC
MEAFC-Miskolc
88%
81%
MAFC MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 11 8
Eladott labda 14 21
Lepattanó 34 33
Gólpassz 19 16
Fault 24 22
VAL 141 84
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Garamvölgyi

Ákos Tibor
X 15 3 6 50 0 0 0 2 3 67 5 9 56 3 3 100 7 0 7 1 2 2 2 2 0 0 21 29 27

Katona

József Bence
X 7 1 1 100 1 1 100 1 5 20 3 7 43 0 0 0 3 3 6 0 0 2 3 1 0 0 13 24 31

Washington

Eric Gerard
X 23 3 4 75 0 0 0 4 6 67 7 10 70 5 5 100 0 0 0 1 1 1 5 7 0 0 32 23 25

Misek

Levente Henrik
X 9 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 0 0 0 0 0 0 1 3 2 1 0 0 0 7 19 16

Csapai

Péter Zsolt
X 6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 5 1 6 0 1 4 1 0 0 0 11 11 9

Bordács

Gábor Soma
12 5 5 100 0 0 0 0 0 0 5 5 100 2 3 67 2 1 3 2 0 3 2 0 1 0 19 19 13

Lakits

András
8 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 0 0 0 0 0 0 2 1 4 1 1 0 0 8 19 9

Nagy

Krisztián Attila
6 1 5 20 0 0 0 1 4 25 2 9 22 1 2 50 5 1 6 2 1 1 2 3 0 0 10 19 16

Lakosa

Zsolt
11 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 3 3 100 0 2 2 1 1 2 2 4 0 0 16 18 8

Polgárdy

Ádám
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 3 3 1 4 2 2 1 0 1 3 14 -2

Németh

Bence Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 7

Bartos

Bálint István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 1
Összesen 5 99 25 40 63 1 1 100 11 25 44 37 66 56 14 16 88 23 11 34 11 14 24 22 19 1 1 141 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Bence
X 8 1 4 25 1 1 100 1 3 33 3 8 38 1 2 50 1 1 2 1 3 1 4 6 0 0 12 27 -23

Takács

Dániel
X 13 0 0 0 0 1 0 3 5 60 3 6 50 4 4 100 0 1 1 1 1 1 8 6 0 0 25 27 -19

Béres

Dávid
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 5 1 6 0 1 3 0 0 0 0 3 26 -21

Szanyi

Róbert
X 6 1 2 50 1 1 100 0 9 0 2 12 17 2 2 100 3 0 3 0 0 3 1 1 0 0 1 18 -18

Homoki

Donát László
X 3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 5 2 7 1 4 1 1 0 0 1 5 14 -1

Gonda

Zsombor Gábor
11 0 0 0 1 1 100 2 4 50 3 5 60 3 5 60 1 0 1 0 3 2 2 1 0 0 8 24 -21

Galló

Márk
15 4 10 40 1 1 100 0 0 0 5 11 45 5 5 100 1 8 9 2 0 1 4 0 0 0 24 22 -24

Lippai

Szabolcs
10 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 4 4 100 1 1 2 0 5 2 2 1 1 0 7 16 -14

Montai

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 2 4 3 0 0 0 0 -2 15 -6

Orliczki

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 7 -6

Orliczki

Mátyás
1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 0 0 0 1 0 4 1 0 0 0 0 2 -3

Orliczki

Bence Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -4
Összesen 5 67 10 29 34 4 6 67 6 23 26 20 58 34 21 26 81 19 14 33 8 21 22 23 16 1 1 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek