Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2018. december 14. | 19:00
12. forduló
Simon János Kosárlabda Csarnok
64 -58
(18-19, 19-8, 17-13, 10-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Válé Flórián, Pécsi Zsolt, Nepp László Oszkár (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr : "Nagyon gyötrelmes sikert arattunk és sokszor ezek a legértékesebbek. Pocsék döntéseket hoztunk, olyan érzésem volt mintha minden labdabirtoklásnál időkérésre lett volna szükség az eredményes támadásvezetéshez. Az 58 kapott pont leírva remek védekezést sejtet, ám árnyaltabb a kép. Túl sok figyelmetlenségből adódó kosarat kaptunk. Gratulálok a Srácoknak, komoly energiákat mozgósítottak ennek a fontos győzelemnek megszerzéséért."

Vendég edző nyilatkozata
Bódi Ferenc : "Gratulálok a Honvéd csapatának, mert ha szűken is, de jobbak voltak ma nálunk. Voltak problémáink, de én siránkozni sosem szeretek. Nagy elemezgetésbe nem szeretnék bocsátkozni. Egyetlen dolog ami fontos nekem, hogy a játékosaim a tőlük telhető maximumot próbálják adni nekem minden egyes nap. Ma is így történt és ezért büszke vagyok rájuk, mert követnek és próbálják megvalósítani az elképzeléseimet maximálisan. Szeretnénk szerdán győzelemmel búcsúztatni az évet."


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
MTK Törökbálint
Budapesti Honvéd SE
MTK Törökbálint
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
MTK Törökbálint
59%
65%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
MTK Törökbálint
9%
19%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
MTK Törökbálint
34%
29%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
MTK Törökbálint
75%
64%
Budapesti Honvéd SE MTK Törökbálint
Szerzett labda 5 12
Eladott labda 14 13
Lepattanó 36 32
Gólpassz 15 16
Fault 20 20
VAL 89 85
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Ákos
X 20 1 1 100 0 1 0 4 11 36 5 13 38 6 6 100 2 0 2 1 0 2 2 2 0 0 19 31 3

Szalay

Ákos
X 6 0 0 0 0 2 0 2 3 67 2 5 40 0 0 0 8 0 8 0 5 2 3 4 0 0 13 28 -1

Mucza

Tamás
X 12 3 5 60 0 2 0 1 5 20 4 12 33 3 5 60 1 0 1 0 2 0 4 3 0 1 8 26 16

Stefán

Dávid Levente
X 12 5 5 100 1 3 33 0 0 0 6 8 75 0 0 0 2 3 5 0 2 2 2 0 1 0 16 23 6

Kováts

Róbert
X 3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 4 22 -4

Valerio Bodon

Vincent
10 1 3 33 0 0 0 2 4 50 3 7 43 2 3 67 3 3 6 3 2 2 5 3 2 0 22 24 3

Pintér

Dávid
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 3 1 4 0 0 1 1 1 1 0 3 16 6

Debreceni

Dániel
1 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 1 2 50 4 1 5 0 3 2 1 1 0 0 0 16 7

Bea

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 5 0 0 0 0 2 9 -7

Fülöp

László Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 1 0 0 2 5 1

Szentirmai

Ákos András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tichov

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 10 17 59 1 11 9 10 29 34 21 57 37 12 16 75 26 10 36 5 14 20 19 15 4 1 89 200
MTK Törökbálint
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jakab

Péter
X 21 4 5 80 2 5 40 1 4 25 7 14 50 6 8 75 1 1 2 4 2 1 6 7 0 0 29 36 -2

Horváth

Barnabás
X 3 0 0 0 0 0 0 1 6 17 1 6 17 0 0 0 4 2 6 2 2 4 0 2 0 0 6 26 -17

Vámos

László
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 2 0 0 0 4 25 -7

Berneczei

László István
X 0 0 2 0 0 5 0 0 3 0 0 10 0 0 0 0 2 1 3 1 4 5 3 1 0 3 -6 25 -15

Baross

Kristóf
X 6 3 3 100 0 2 0 0 0 0 3 5 60 0 2 0 1 2 3 0 1 5 1 1 0 0 6 21 0

Nagy

Szabolcs Szilárd
19 2 2 100 0 2 0 4 5 80 6 9 67 3 4 75 6 1 7 2 3 2 6 3 1 0 31 31 -4

Bagi

Donát
6 2 4 50 1 1 100 0 3 0 3 8 38 0 0 0 6 1 7 2 1 1 0 1 0 0 10 18 8

Bognár

Mátyás
0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 2 0 0 1 -1 11 3

Dobos

Márk
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 1 0 0 6 7 4

Bihari

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kopanecz

Márton Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács-Varga

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 11 17 65 3 16 19 7 24 29 21 57 37 9 14 64 24 8 32 12 13 20 20 16 1 4 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek