Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2018. november 8. | 17:30
7. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
85 -70
(25-19, 26-13, 18-15, 16-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Goda László, Vida József, Nepp László Oszkár (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, ugyanakkor borzasztóan mérges vagyok és nem is fogom eltűrni, ezt a fajta fegyelmezetlenséget amit a második félidőben, különösen az utolsó negyedben produkáltunk. Most már a sokadik mérkőzés, amikor a játékosok azt gondolják, hogy húsz pontos különbségnél mindenki megtehet mindent. Ez nem így van és ez nem is lesz így, garantálom. Ettől függetlenül azt hiszem, hogy a mérkőzés gyakorlatilag az első félidőben eldőlt, az agresszív védekezésünkkel sikerült a Honvéd játékát megtörni. Azt gondolom, hogy talán ez volt a mérkőzés legfontosabb momentuma és az hogy a lepattanókat teljes mértékben uraltuk. Sok sikert kívánok a Honvédnak a továbbiakban.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a MAFC-nak a győzelemhez. Abszolút megérdemelten nyert a jobbik és fizikálisabb csapat. A mai napon nem vettük fel a kesztyűt, főleg gondolkodásban voltunk nagyon lassúak, amit ezen a szinten egy ilyen csapat ellen nem lehet. Huszonegy eladott labdával meg tizenöt második esélyből engedett ponttal, csoda hogy egyáltalán ki tudtuk kozmetikázni tizenöt pontra a végét. Ezért mindenképpen dicséret illeti a csapatot, hogy ott nem adták fel dolgoztak, csinálták tovább. Ettől függetlenül látjuk miben kell fejlődnünk. Sok olyan hibát elkövettünk, amire készültünk, hogy ne kövessük el. Vannak korlátaink és azt gondolom, hogy ez a realitás. Sajnálom, hogy már az első félidőben már akkora hátrányt szedtünk össze, hogy reális esély nem volt a fordításra. Dolgoznunk kell tovább. Mondhatnám, hogy nem MAFC szintű csapatokat kell megverni, de minden meccsre úgy kell jönnünk, hogy győzünk. Levonjuk a konzekvenciát és célunk továbbra is, hogy történetünk során először eljussunk a legjobb nyolc közé. A MAFC-nak sok sikert kívánok a feljutásért vívott csatához.


Dobástérkép
MAFC
Budapesti Honvéd SE
MAFC
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
Budapesti Honvéd SE
57%
59%
2p ktáv.
MAFC
Budapesti Honvéd SE
18%
50%
3p táv.
MAFC
Budapesti Honvéd SE
26%
25%
1p bünt.
MAFC
Budapesti Honvéd SE
59%
62%
MAFC Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 10 5
Eladott labda 10 21
Lepattanó 40 32
Gólpassz 19 20
Fault 23 25
VAL 110 92
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Washington

Eric Gerard
X 24 7 8 88 1 6 17 2 7 29 10 21 48 2 4 50 1 2 3 1 2 1 4 6 0 0 23 31 20

Garamvölgyi

Ákos Tibor
X 19 4 5 80 0 1 0 2 4 50 6 10 60 5 5 100 4 6 10 2 0 5 3 3 0 0 33 27 -1

Katona

József Bence
X 6 0 3 0 0 0 0 1 4 25 1 7 14 3 4 75 5 3 8 0 2 2 3 2 0 0 10 26 9

Misek

Levente Henrik
X 3 0 4 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0 3 4 75 0 0 0 1 1 1 2 2 0 1 1 22 16

Csapai

Péter Zsolt
X 6 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 0 2 0 3 0 3 0 1 4 2 2 1 0 7 14 5

Bordács

Gábor Soma
8 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 2 8 25 3 5 8 1 1 2 6 2 0 0 17 21 15

Lakits

András
5 1 2 50 0 1 0 1 5 20 2 8 25 0 0 0 0 0 0 1 1 3 1 1 0 0 1 18 4

Nagy

Krisztián Attila
6 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 1 0 1 2 0 3 1 0 0 0 7 18 11

Lakosa

Zsolt
6 2 3 67 1 1 100 0 3 0 3 7 43 0 0 0 4 1 5 2 1 0 1 0 0 0 9 12 8

Polgárdy

Ádám
2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 0 0 2 1 1 0 0 3 9 -5

Németh

Bence Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 -7

Vígh

Marcell Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 20 35 57 2 11 18 8 31 26 30 77 39 17 29 59 23 17 40 10 10 23 24 19 1 1 110 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Ákos
X 7 1 4 25 2 4 50 0 5 0 3 13 23 1 2 50 4 0 4 0 1 3 2 5 0 0 6 31 -6

Pintér

Dávid
X 9 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 3 4 75 1 1 2 1 3 2 3 1 0 0 8 25 -11

Mucza

Tamás
X 17 5 6 83 0 0 0 2 2 100 7 8 88 1 3 33 5 2 7 2 3 2 3 2 0 0 25 21 -11

Szalay

Ákos
X 4 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 2 4 50 1 0 1 0 6 3 3 2 0 1 -2 20 -14

Debreceni

Dániel
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 0 1 0 1 12 -9

Stefán

Dávid Levente
8 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 2 2 100 7 0 7 2 2 3 2 1 0 0 16 21 -2

Valerio Bodon

Vincent
17 5 5 100 0 0 0 1 2 50 6 7 86 4 7 57 4 0 4 0 3 4 6 2 0 0 22 21 -4

Kováts

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 3 0 0 5 21 7

Martinez

Ralf Ádám
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 2 0 2 0 1 1 2 4 0 0 8 15 -4

Fülöp

László Botond
4 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 2 6 -7

Bea

Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 6 -10

Tichov

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 -4
Összesen 5 70 19 32 59 2 4 50 4 16 25 25 52 48 16 26 62 29 3 32 5 21 25 22 20 1 1 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek