Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2018. október 20. | 16:00
5. forduló
Sport 11 Sportcentrum
97-75
(27-17, 19-17, 28-24, 23-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Bagi Bálint, Földesi Ádám (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Faragó Péter : Örülök, hogy sikerült megszereznünk a győzelmet, azért ennek sok információértéke nem volt, de mégis elmondom, mert két vereség után most ez volt a legfontosabb, néhol játszottunk úgy ahogy szeretném és az ellenfél az előző heti győzelme után tartalékosan jött, mert az Ákos sem játszott náluk, igazából idegenben is kezdenek egyre jobb csapat benyomását kelteni, kezdenek összeállni, ezzel együtt úgy gondolom nem lett volna túlzás, ha azt kérem a srácoktól, hogy kicsit többel nyerjünk. Legközelebb remélem sikerül kihasználni a helyzeteinket és jobban koncentrálni főleg közelről. Egy-két védekezési hibától eltekintve nem vagyok elégedetlen, szóval gratulálok mindkét csapatnak, a Nagykőrösnek pedig sok sikert kívánok a bajnokságban.

Vendég edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Gratulálok a hazai csapatnak, sokkal gyorsabban, ötletesebben játszottak mint mi,nekünk most ennyi volt a teljesítményünk,majd otthon próbálunk visszavágni nekik.


CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Nagyk?rös
58%
46%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Nagyk?rös
33%
6%
3p táv.
Vasas Akadémia
Nagyk?rös
43%
43%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Nagyk?rös
59%
75%
Vasas Akadémia Nagyk?rös
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 16 16
Lepattanó 44 31
Gólpassz 26 18
Fault 20 19
VAL 138 92
VIDEÓK
Statisztika
Vasas Akadémia
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

Róbert
X 18 1 1 100 1 1 100 4 5 80 6 7 86 2 2 100 3 0 3 0 1 3 3 3 0 0 25 33 15

Boros

Márk
X 15 4 10 40 0 0 0 2 5 40 6 15 40 1 4 25 3 4 7 1 3 3 4 5 1 2 18 27 17

Moravcsik

Áron
X 13 5 7 71 0 1 0 1 1 100 6 9 67 0 0 0 6 0 6 3 4 1 1 11 0 0 27 27 20

Andrássy

Géza
X 21 8 10 80 0 0 0 0 1 0 8 11 73 5 7 71 6 3 9 2 2 4 4 0 0 1 29 22 0

Steier

Bence
X 6 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 1 1 100 3 0 3 0 0 0 2 0 0 0 7 10 11

Csík

Richárd
4 2 6 33 0 0 0 0 1 0 2 7 29 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 5 0 1 5 19 0

Kelenföldi

Domonkos
7 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 1 2 50 1 2 3 1 1 1 1 1 0 1 8 18 7

Sólyom

Botond
6 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 0 1 0 4 0 4 1 3 2 2 0 0 0 6 15 0

Kovács

Bálint Benedek
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 4 1 5 1 1 4 1 0 0 0 6 12 0

Csík

Roland
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 3 7 6

Kiss

Barnabás
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 1 0 0 4 7 2

Koflanovics

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 4
Összesen 5 97 29 50 58 1 3 33 9 21 43 39 74 53 10 17 59 33 11 44 9 16 20 19 26 1 5 138 200
Nagyk?rös
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Miklós
X 22 3 5 60 1 4 25 4 10 40 8 19 42 2 2 100 4 1 5 3 3 3 1 2 1 0 20 34 -24

Viqueira

John Christopher
X 6 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 6 17 3 4 75 5 2 7 1 7 2 2 2 0 0 5 27 0

Fehér

Péter
X 6 0 2 0 0 0 0 2 5 40 2 7 29 0 0 0 1 2 3 1 0 0 1 4 0 1 10 23 -13

Mácsai

Károly
X 13 1 3 33 0 2 0 2 4 50 3 9 33 5 7 71 4 1 5 2 0 3 8 1 1 0 22 18 -2

Tóth

Márk
X 3 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 1 3 0 0 1 1 0 0 0 5 12 0

Candido

Fulvio
14 5 5 100 0 2 0 0 0 0 5 7 71 4 5 80 2 3 5 0 0 2 7 2 3 0 28 27 -21

Andó

Levente
3 0 1 0 0 2 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 3 0 0 3 0 0 3 15 -16

Kónya

Levente
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 0 0 -3 14 1

Mester

Márk
2 1 4 25 0 2 0 0 0 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -3 13 -5

Fehér

Ádám Sándor
6 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 0 5 13 -3

Jókai

Mátyás
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 0 4 -2
Összesen 5 75 11 24 46 1 16 6 12 28 43 24 68 35 15 20 75 21 10 31 8 16 19 20 18 5 1 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek