Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2018. október 13. | 18:00
4. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
96 -61
(24-17, 36-11, 20-14, 16-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Gaál István, Szilágyi Bálint (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Dr.Nagy Ágoston : Nehéz helyzetben levő ellenfelet győztünk le, hiszen három olyan mérkőzést veszítettek el,amin győzelmi esélyük is volt.Ilyenkor kétféleképpen reagál egy csapat,vagy felszívja magát vagy szétesik.Valahogy ezt látom ebben az ellenfélben.Mi szerencsére feljöttünk a MAFC elleni vereség után.Örülök neki,h be is találtunk illetve sokoldalúan dobtunk.Megyünk előre.

Vendég edző nyilatkozata
Bódi Ferenc : Gratulálok a BKG Prima csapatának.Magabiztos győzelmet arattak.Sajnos mi ezen a napon nem tudtunk méltó partnerek lenni.Főleg a második negyed hagy kívánni valót maga után.Sok olyan hibát követtünk el,ami alap dolog és nem megengedhető.Annak örülök,hogy a tartásunk végig megmaradt a mérkőzésen.a második félidőben valamelyest tudtunk kompenzálni az eredményen.


Dobástérkép
BKG-Príma SE
MTK Törökbálint
BKG-Príma SE
MTK Törökbálint
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG-Príma SE
MTK Törökbálint
73%
55%
2p ktáv.
BKG-Príma SE
MTK Törökbálint
33%
50%
3p táv.
BKG-Príma SE
MTK Törökbálint
46%
24%
1p bünt.
BKG-Príma SE
MTK Törökbálint
50%
67%
BKG-Príma SE MTK Törökbálint
Szerzett labda 13 12
Eladott labda 15 24
Lepattanó 32 26
Gólpassz 27 13
Fault 23 17
VAL 141 76
Statisztika
BKG-Príma SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 15 3 5 60 0 1 0 3 5 60 6 11 55 0 0 0 3 0 3 7 4 4 1 7 0 0 24 37 20

Nagy

Botond Ágoston
X 25 7 10 70 0 0 0 3 7 43 10 17 59 2 4 50 4 0 4 2 1 0 6 7 0 1 34 32 28

Halász

Ákos
X 10 4 4 100 1 2 50 0 2 0 5 8 63 0 0 0 1 2 3 0 3 2 1 3 0 0 11 26 24

Kovács

Gergely Soma
X 10 2 2 100 0 0 0 2 6 33 4 8 50 0 0 0 1 0 1 1 1 1 1 3 0 0 11 18 12

Reizer

Roland
X 2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 2 5 0 0 1 1 1 13 -1

Tanács

Attila
14 6 6 100 1 2 50 0 0 0 7 8 88 0 0 0 4 1 5 2 1 1 2 3 0 0 24 20 30

Czakó

Tamás
0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 2 0 0 1 14 9

Szeleczki

István
11 5 5 100 0 0 0 0 0 0 5 5 100 1 2 50 0 3 3 0 0 2 1 1 1 0 16 11 11

Dévényi

András
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 4 0 4 1 0 1 1 1 0 0 10 8 7

Kaluha

Csaba
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 2 0 2 0 1 3 4 0 0 0 11 7 24

Fekete

Bálint
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 -1 7 26

Ben-Kane

Dávid
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 2 1 0 0 0 0 -1 7 -15
Összesen 5 96 27 37 73 3 9 33 11 24 46 41 70 59 3 6 50 25 7 32 13 15 23 17 27 3 2 141 200
MTK Törökbálint
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jakab

Péter
X 24 4 7 57 1 1 100 2 5 40 7 13 54 8 8 100 4 0 4 2 2 0 9 1 0 0 32 32 -22

Bognár

Mátyás
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 2 0 1 0 1 2 5 4 4 3 0 1 5 30 -32

Berneczei

László István
X 8 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 2 4 50 3 0 3 2 3 1 2 1 0 0 7 28 -15

Dobos

Márk
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 1 0 2 1 3 1 3 4 1 3 0 2 6 25 -16

Baross

Kristóf
X 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 4 2 6 0 0 0 0 0 0 0 3 22 -31

Bihari

Máté
8 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 0 0 0 2 2 4 3 6 5 2 3 1 0 11 25 -36

Horváth

Barnabás
7 2 2 100 0 0 0 1 6 17 3 8 38 0 0 0 3 0 3 1 5 2 3 2 0 0 6 24 -17

Vámos

László
5 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 2 3 67 2 0 2 1 0 1 1 0 1 0 6 12 -8

Bagi

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2

Kopanecz

Márton Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kopanecz

Tamás Manó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács-Varga

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 16 29 55 1 2 50 5 21 24 22 52 42 12 18 67 21 5 26 12 24 17 22 13 2 3 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek