Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2018. október 6. | 17:00
3. forduló
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Pécsi VSK-VEOLIA
OMNIA Pub & Food Békés
Pécsi VSK-VEOLIA
MEAFC-Miskolc
86-81
(21-23, 16-20, 18-16, 19-15, 12-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István, Földi László, Sentényi Barna (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Balog Vilmos: 4 másodperccel a mérkőzés vége előtt az időkérésnél egy szokásos játékunkat játszottuk, Koma Dani megkapta a labdát és megoldotta a betörést, szenzációs kosarat dobott belőle, ami hosszabbítást ért. A hosszabbítás kiharcolása lélektani előnyt adott a csapatnak, amivel sikerült az első 2 percben szerzett kosarakkal olyan előnyre szert tenni, ami elég volt a mérkőzés végéig.

Vendég edző nyilatkozata
Drahos Gábor: Amire készültünk, egy kemény ütközetre, az megvalósult. Való igaz, hogy szinte a kezünkben volt már a mérkőzés, de elkövettünk néhány olyan hibát, amit nem kellett volna, amit az ellenfelünk ki is használt. Sajnos a hosszabbításban már a sérült és kipontozódott játékosok miatt elfogytunk. A hazaiak lélektani fölénybe kerültek és ahogy ez ilyenkor lenni szokott megnyerték a mérkőzést.


CSAPAT %
2p köz.
OMNIA Pub & Food Békés
MEAFC-Miskolc
55%
58%
2p ktáv.
OMNIA Pub & Food Békés
MEAFC-Miskolc
0%
11%
3p táv.
OMNIA Pub & Food Békés
MEAFC-Miskolc
29%
29%
1p bünt.
OMNIA Pub & Food Békés
MEAFC-Miskolc
73%
93%
OMNIA Pub & Food Békés MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 10 6
Eladott labda 15 18
Lepattanó 38 38
Gólpassz 24 17
Fault 17 22
VAL 122 98
VIDEÓK
Statisztika
OMNIA Pub & Food Békés
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kertész

Dániel
X 6 3 7 43 0 0 0 0 2 0 3 9 33 0 0 0 8 2 10 3 6 2 2 15 0 0 24 43 10

Boinitzer

Dávid
X 25 5 7 71 0 0 0 3 3 100 8 10 80 6 7 86 9 0 9 2 2 2 5 0 2 0 38 38 3

Vass

Dominik
X 12 2 4 50 0 0 0 2 6 33 4 10 40 2 2 100 3 2 5 0 0 4 1 1 0 1 13 37 13

Koma

Dániel
X 22 8 14 57 0 2 0 0 0 0 8 16 50 6 9 67 4 2 6 1 3 2 8 4 2 0 29 36 6

Krstic

Daniel
X 2 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 -1 19 -1

Csabák

Balázs
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 2 0 1 0 1 2 2 1 1 2 0 0 0 21 2

Nagy

Balázs
11 1 2 50 0 0 0 2 6 33 3 8 38 3 4 75 0 1 1 2 1 3 2 1 0 0 10 14 1

Gruda

Gergely
6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 2 1 3 0 0 1 2 0 0 0 9 9 -1

Balog

Gábor
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 0 8 -8

Bánszki

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Plavecz

Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sipaki

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 23 42 55 0 4 0 7 24 29 30 70 43 19 26 73 30 8 38 10 15 17 22 24 4 1 122 225
MEAFC-Miskolc
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 21 3 6 50 1 4 25 3 11 27 7 21 33 4 4 100 5 0 5 0 5 2 9 3 0 1 19 42 -12

Szanyi

Róbert
X 12 2 4 50 0 2 0 2 7 29 4 13 31 2 2 100 5 0 5 3 1 1 2 3 0 0 15 36 4

Kopasz

Márton
X 8 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 1 1 100 5 0 5 0 1 1 1 0 1 1 11 32 -11

Béres

Dávid
X 8 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 2 2 100 2 3 5 3 0 5 2 3 0 0 20 20 13

Tóth

Viktor
X 12 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 3 4 75 1 2 3 0 1 3 2 4 0 0 17 18 5

Lippai

Szabolcs
11 5 8 63 0 1 0 0 1 0 5 10 50 1 1 100 3 2 5 0 3 3 1 0 0 1 9 23 -13

Tóth

Bence
9 3 4 75 0 1 0 1 4 25 4 9 44 0 0 0 1 2 3 0 3 1 0 3 0 0 7 21 2

Orliczki

Bence Barnabás
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 2 3 0 1 0 1 0 14 -5

Homoki

Donát László
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 1 4 0 1 2 0 0 0 0 1 11 -16

Brúgós

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 -1

Orliczki

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 4 9

Szöke

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 21 36 58 1 9 11 8 28 29 30 73 41 13 14 93 27 11 38 6 18 22 17 17 1 4 98 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek