Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 16. | 18:30
22. forduló
Ludovika Aréna
70 -84
(21-17, 12-29, 17-17, 20-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter, Minár László Balázs, Györfy Rúben (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Ales Pipan : Gratulálok a Jászberénynek, teljesen megérdemelten nyertek, mi viszont nagyon gyengén játszottunk ma este. Jól kezdtünk, aztán 5-6 perc után abbahagytuk a kosárlabdázást, és egyáltalán nem azt csináltuk, amit az öltözőben megbeszéltünk a találkozó előtt. Túl sokat hibáztunk, sok labdát adtunk el, nem koncentráltunk az elejétől a végéig és védekezésben is sokat rontottunk, ezek a mai vereség fő okai. Együtt kell maradnunk és tovább dolgoznunk.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen Colemant hosszú idóre elveszítettük, Pantelic a kupa óta szerdán edzett először és Rakic is ágyból jött a meccsre. Nagyon büszke vagyok a csapatomra és a közönségünkre is. Megérdemelten nyertünk, sokkal jobban játszottunk, a találkozó elején ugyan a TF vezetett, de utána kezünkben tartottuk a meccset. Egy lépéssel közelebb kerültünk a legjobb öthöz. Gratulálok a TF-nek is, hiszen meccsről meccsre jobbak, és egál mérkőzéseket játszanak.

Hazai játékos nyilatkozata
Filipovic Stefan : Számítottunk rá, hogy egy kulcsember nem fog játszani a Jászberénynél. Jól kezdtük a mérkőzést, vezettünk, aztán hullámvölgybe, hibasorozatba kerültünk. Nem mentek be a dobásaink, sokat hibáztunk. A második félidőben megpróbáltunk visszajönni, de nem sikerült.

Vendég játékos nyilatkozata
Kerpel-Fronius Balázs : A szezon legnehezebb hete volt számunkra, és a legnagyobb ellenfeleink a sérülések voltak. Kiemelném Rakic teljesítményét, aki úgy játszott ilyen jól, hogy délelőtt még infúziót kapott. Jó teljesítményt nyújtottunk csapatként, és ez volt a győzelmünk kulcsa.


Dobástérkép
Serco - TF-BP
Jászberény
Serco - TF-BP
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Serco - TF-BP
Jászberény
50%
70%
2p ktáv.
Serco - TF-BP
Jászberény
30%
18%
3p táv.
Serco - TF-BP
Jászberény
27%
17%
1p bünt.
Serco - TF-BP
Jászberény
77%
81%
Serco - TF-BP Jászberény
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 14 10
Lepattanó 32 34
Gólpassz 14 12
Fault 26 22
VAL 88 120
Statisztika
Serco - TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Clark

Donte Jaquan
X 19 4 6 67 2 4 50 0 1 0 6 11 55 7 7 100 9 1 10 1 3 3 5 2 0 1 29 34 -4

Mclane

Logan Ives
X 7 2 4 50 0 0 0 1 4 25 3 8 38 0 0 0 3 3 6 1 1 4 1 1 0 0 10 28 -6

Krnjajski

Boris
X 5 1 1 100 1 2 50 0 3 0 2 6 33 1 2 50 1 0 1 1 2 3 2 2 0 0 4 19 -12

BERGSTEDT

Jonas
X 5 1 7 14 0 2 0 0 1 0 1 10 10 3 6 50 5 1 6 0 3 1 4 0 0 0 0 18 -3

Szobi

Dániel
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 2 0 0 6 17 5

Rikalo

Marko
16 1 3 33 0 1 0 2 6 33 3 10 30 8 9 89 0 0 0 2 0 4 8 5 0 2 23 26 -9

Filipovic

Stefan
6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 4 1 5 0 1 5 0 2 0 1 10 21 -12

Buzás

Bence
6 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 1 2 50 1 0 1 0 3 1 2 0 0 0 4 18 -8

Meleg

Gergő Zoárd
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 2 13 -7

Beák

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 6 -14

Karosi

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 13 26 50 3 10 30 6 22 27 22 58 38 20 26 77 25 7 32 6 14 26 22 14 0 4 88 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aleksandrov

Nemanja
X 11 0 0 0 0 2 0 1 6 17 1 8 13 8 10 80 5 0 5 1 1 2 5 1 1 0 14 39 15

Rakic

Miljan
X 14 2 4 50 1 4 25 1 3 33 4 11 36 5 6 83 9 0 9 2 2 2 6 3 1 0 25 35 15

Pantelic

Djordje
X 19 6 9 67 0 0 0 0 2 0 6 11 55 7 7 100 7 1 8 2 1 3 6 2 1 0 32 33 12

Brbaklic

Aleksa
X 7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 3 3 6 1 2 3 1 0 0 0 11 31 -1

Pitts

Damier Erik
X 23 6 9 67 1 5 20 1 6 17 8 20 40 6 7 86 3 0 3 2 4 4 6 5 0 0 22 27 0

Kerpel-Fronius

Balázs
8 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 2 2 100 1 1 2 2 0 4 1 1 0 0 13 26 15

Czirbus

József
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 0 1 0 0 4 1 0 1 0 3 7 2

Ruják

Bence Menyhért
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cseh

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 21 30 70 2 11 18 3 18 17 26 59 44 29 36 81 29 5 34 10 10 22 26 12 4 0 120 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek