Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. január 26. | 19:00
17. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
74 -79
(17-15, 21-20, 17-24, 19-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Kovács Nimród, Nyilas István (Németh Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Jesús Ramírez : Negyven percig ez egy nagyon kemény, fizikális mérkőzés volt, ahol meg kellett küzdeni minden labdáért. Ez mindkét csapatra egyformán vonatkozott, az ellenfelünk amit eltervezett végre tudta hajtani, jó dobáskiválasztásuk volt, amely eredményesnek is bizonyult. A csapat azt csinálta amit megbeszéltünk a héten, de most nem volt elég, és ez azt mutatja, hogy valószínűleg nem vagyunk jó úton, és ezen változtatni kell. A csapatnak muszáj bizalmat adni, és segíteni kell, hogy át tudjon lépni ezen az akadályon. A társaság sokkal többre képes annál, mint amit jelenleg a tabella mutat.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : Kemény mérkőzést játszottunk, az első félidőben akadtak problémáink főleg védekezésben, mert az Alba sok támadólepattanót szerzett második-harmadik esélyből. A szünet után sokkal jobban és koncentráltabban játszottunk – akkor is voltak hibáink - de a kulcspillanatokban helyzeteinek bedobtuk. Nagy győzelmet értünk el!

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Péter : Nehéz most bármit is mondani, nagyon csalódott vagyok. Nagyon rosszul dobtuk a három pontosokat, úgy gondolom ez lehetett az egyik kulcs momentuma a mérkőzésnek. Tudtuk, hogy nagyon fontos mérkőzés lesz, megmozgattuk minden erőnket, épp ezért vagyok nagyon csalódott a vereség miatt. A hajrában sikerült egyenlítenünk, de a Jászberény dobott egy triplát, amire nem tudtunk felelni és ezzel el is dőlt a mérkőzés.

Vendég játékos nyilatkozata
Czirbus József : Nagyon szoros, végig kiélezett mérkőzés volt. Sajnos nagyon sok lepattanót engedtünk ellenfelünknek, ez volt a legnagyobb hibánk a mérkőzésen. Nagyon örülök, hogy tudtunk nyerni Fehérváron, bízom a hasonló, sikeres folytatásban.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
Jászberény
Alba Fehérvár
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
Jászberény
72%
56%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
Jászberény
33%
33%
3p táv.
Alba Fehérvár
Jászberény
23%
48%
1p bünt.
Alba Fehérvár
Jászberény
69%
85%
Alba Fehérvár Jászberény
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 11 13
Lepattanó 33 24
Gólpassz 15 18
Fault 22 20
VAL 93 111
Statisztika
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lóránt

Péter
X 14 5 8 63 0 2 0 1 5 20 6 15 40 1 2 50 5 3 8 2 2 2 4 3 0 0 19 38 -8

FREEMAN

ALLERIK
X 8 1 1 100 2 3 67 0 4 0 3 8 38 2 2 100 4 2 6 0 3 2 2 6 0 0 14 36 -1

Filipovity

Markó
X 18 7 9 78 0 0 0 0 4 0 7 13 54 4 6 67 4 6 10 0 1 3 6 0 0 0 25 30 -4

Zeno

Martin
X 6 1 1 100 2 3 67 0 4 0 3 8 38 0 0 0 2 0 2 1 1 2 1 1 0 0 5 19 -11

Tóth

Péter
X 4 2 3 67 0 2 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 2 0 2 1 0 5 2 1 0 1 6 17 17

Keller

Iván
6 0 0 0 0 0 0 2 7 29 2 7 29 0 0 0 1 0 1 1 1 1 1 0 0 0 3 21 -13

Bullock Jr.

Rodney
15 2 2 100 0 1 0 3 4 75 5 7 71 2 3 67 1 1 2 0 2 4 2 1 0 0 15 19 4

Cabezas

Carlos
3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 1 0 2 3 0 2 6 18 -12

Peringer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 2 3

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lukács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 18 25 72 4 12 33 7 31 23 29 68 43 9 13 69 20 13 33 5 11 22 20 15 0 3 93 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Coleman

Marcus Orlando
X 15 4 4 100 1 3 33 1 2 50 6 9 67 2 4 50 6 0 6 0 4 3 3 1 1 0 17 38 3

Rakic

Miljan
X 13 1 2 50 0 0 0 3 6 50 4 8 50 2 2 100 5 0 5 0 1 4 6 7 0 0 26 35 9

Pitts

Damier Erik
X 22 3 7 43 1 3 33 2 6 33 6 16 38 8 9 89 3 1 4 4 5 2 7 7 0 0 28 35 1

Pantelic

Djordje
X 14 4 5 80 0 0 0 2 2 100 6 7 86 0 0 0 5 1 6 1 1 3 1 1 1 0 22 35 6

Aleksandrov

Nemanja
X 10 1 5 20 0 0 0 1 2 50 2 7 29 5 5 100 1 2 3 2 1 4 5 1 1 0 16 31 1

Cseh

György
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 9 6

Kerpel-Fronius

Balázs
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 7 6

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 5 -3

Brbaklic

Aleksa
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 5 -4

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ruják

Bence Menyhért
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 14 25 56 2 6 33 10 21 48 26 52 50 17 20 85 20 4 24 7 13 20 22 18 3 0 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek