Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 24. | 18:00
9. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
92 -88
(31-21, 18-23, 23-26, 20-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Tőzsér Dénes Kelemen, Farkas Gábor (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Először is gratulálok a Falco csapatának és edzőjének. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű tapasztalat lehetett számára vezetőedzőként a kispadon ülni. Szeretném megköszönni istennek, hogy 17 éves edzői pályafutásom alatt alkalmam nyílott egy ilyen mérkőzésen közreműködni, mint vezetőedző. Más volt ez, mint az elmúlt szezonban. Nagyon boldog vagyok, mert sok év után ilyen atmoszférában lehettem, mint vezetőedző. A mérkőzésen azt kaptuk, amit vártunk. Egy nagyon kemény és agresszív mérkőzés. Nagyon tiszta volt a pályán, hogy mindkét csapat minden pillanatban küzdött. Ez egy minőségi mérkőzés volt úgy gondolom, bár általában a küzdős mérkőzések nem ilyenek. Nagyon boldogak vagyunk, hogy ismét meg tudtunk nyerni egy mérkőzést. Ebben a pillanatban a második helyen állunk, a csapatunk ebben a szezonban nagyon erős és minőségi játékosokból áll. Én leszek a legboldogabb ember, ha az utódom folytatja ezeket az eredményeket a fiúkkal. Számomra ez egy nehéz hét volt, mert fel kellett készítenem a játékosokat erre a mérkőzésre és párhuzamosan az érzelmeimmel is küzdeni kellett. A döntésemről annyit, hogy nem azért megyek el, mert megütöttem volna Csorvásit, mert ha ezt megteszem, akkor Milán egy hétig kórházban kerül. :) Ahogy mondtam a klub weboldalán, hogy személyes okokból kívánok elmenni. Természetesen ez nem volt könnyű döntés. Sok dolgot láttam, ami nem tetszett itt. De tisztelem azokat az embereket, akik az elmúlt 6-7 hónapban munkát adtak nekem. Szeretném a többit megtartani magamnak és nem mondok semmit. Barátként annyit fűznék hozzák és edzőként is, hogy nem a legjobb irányvonal az egy csapat számára, különösen, mint a Körmend, hogy minden évben edzőt váltanak. Ez nagyon rossz dolog minden klubnak, de különösen egy olyan klubnak, mint a Körmend. Remélem, hogy én leszek az utolsó edző, aki elmegy Körmendről. Nagy megtiszteltetés volt, hogy edző lehettem itt. A szívembe fogom ezt zárni, amíg csak élek. Köszönöm a szurkolóknak is a támogatást és szeretném elmondani, hogy egy vagyok közülük. Ha többet mondanék most, lehet hogy több problémát okoznék vele, ha kimondanám őket, mert elragadnak az érzelmek. Minden jót a Falconak, gratulálok a szurkolóiknak. Mostantól minden szombaton bekapcsolom a gépem és nézni fogom a Körmend meccseit.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : Tudtuk, hogy mire számíthatunk itt és megpróbáltunk a legjobban felkészülni, de ez nem volt egyszerű, mert sok játékos nem tudott edzeni a héten. A vezetőedző nélkül léptünk pályára. A mérkőzést kicsit puhán kezdtük és az első két percben kaptunk 11 pontot. Sok energiánkat elvett a felzárkózás, de utána nem maradt már többre tartalék. Ez egy nagyon jó mérkőzés volt, mindkét szurkolótábor élvezhette. Gratulálok az ellenfél csapatának és edzőjének. Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást.

Hazai játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : Először gratulálok mindkét csapatnak. Óriási küzdelem, rangadóhoz méltó mérkőzés volt. Nyertünk, ez volt a cél. Remekül felkészítettek minket edzőink és sikerült "behúzni" ezt a számunkra nagyon fontos mérkőzést. Nehéz ilyenkor mit mondani, sajnos az edzőnk elmegy tőlünk. Nagyon megkedveltük ezen idő alatt és nagyon sok sikert értünk el együtt. Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult. Teljes mértékben megértem az indokait, négyszemközt megbeszéltük ezt. Az életben nagyon sok sikert és örömöt kívánok neki. Köszönjük a munkáját!

Vendég játékos nyilatkozata
Aliaksandr Pushtavar : Ez egy nagyon kemény és szoros mérkőzés volt. Mindenki tudta, hogy ez különleges mérkőzés. Jó volt látni a pálya mellől is ezt a mérkőzést, úgy gondolom. Mindkét fél nagyot küzdött, de a kritikus pillanatokban a Körmend felül tudott kerekedni és ezért is tudták a mérkőzést megnyerni 5 ponttal a végén.


Dobástérkép
Egis Körmend
Falco KC
Egis Körmend
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Falco KC
73%
58%
2p ktáv.
Egis Körmend
Falco KC
60%
30%
3p táv.
Egis Körmend
Falco KC
38%
40%
1p bünt.
Egis Körmend
Falco KC
82%
80%
Egis Körmend Falco KC
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 12 10
Lepattanó 30 32
Gólpassz 18 19
Fault 21 24
VAL 134 118
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Price

Timothy Terell
X 23 3 5 60 1 1 100 2 9 22 6 15 40 9 9 100 6 0 6 1 3 3 6 4 2 0 30 35 15

Mc Neail Jr.

Kenyon Tarrell
X 16 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 9 11 82 3 0 3 1 1 4 8 9 0 0 30 33 7

DELAS

MARIO
X 12 5 5 100 1 1 100 0 0 0 6 6 100 0 2 0 3 3 6 1 1 4 4 0 1 0 21 28 9

Hammonds

Leyton
X 13 1 2 50 1 3 33 3 5 60 5 10 50 0 0 0 2 1 3 1 3 4 1 0 0 0 10 18 6

Németh

Ákos
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 3 0 3 0 3 1 0 1 0 0 4 9 -11

Bradford

Desonta
12 3 4 75 0 0 0 2 3 67 5 7 71 0 0 0 1 0 1 5 0 2 1 4 1 0 22 36 2

Ferencz

Csaba
8 1 3 33 0 0 0 2 4 50 3 7 43 0 0 0 1 1 2 0 1 2 2 0 0 0 7 30 -5

Lajsz

Gergely
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 4 2 6 0 0 1 0 0 0 0 10 11 -3

Márton

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Érsek

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bán

Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 19 26 73 3 5 60 10 26 38 32 57 56 18 22 82 23 7 30 9 12 21 22 18 4 0 134 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Váradi

Benedek
X 19 1 1 100 0 0 0 5 13 38 6 14 43 2 2 100 7 2 9 3 3 4 5 7 0 0 32 38 -3

Reddic

Juvonte Daquaen
X 10 4 9 44 0 1 0 0 0 0 4 10 40 2 2 100 1 3 4 0 0 3 3 0 0 0 11 33 -9

Norfleet

Julian Vincent
X 19 1 2 50 2 3 67 4 10 40 7 15 47 1 2 50 1 2 3 3 2 2 5 4 0 2 23 26 7

Tóth

Norbert Péter
X 12 4 5 80 1 5 20 0 1 0 5 11 45 2 3 67 2 3 5 2 1 3 5 4 0 2 20 26 -6

Curry

Ronald Lee JR.
X 6 0 3 0 0 0 0 1 4 25 1 7 14 3 4 75 0 0 0 0 2 5 2 1 0 0 0 25 -2

Pustahvar

Aliaksandr
14 3 3 100 0 1 0 2 3 67 5 7 71 2 2 100 6 2 8 0 1 3 1 2 0 0 22 29 -5

Bíró

Olivér
8 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 0 0 0 3 0 3 1 1 3 0 1 0 0 10 22 3

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 -5

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 14 24 58 3 10 30 14 35 40 31 69 45 12 15 80 20 12 32 9 10 24 21 19 0 4 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek