Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 3. | 18:00
6. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
75 -95
(28-28, 26-27, 13-25, 8-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Praksch Péter, Goda László (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Bencze Tamás : Gratulálok a Szolnoknak, mert megérdemelten győzött, de a különbséget kicsit sajnálom. Bíztam abban, hogy a harmadik negyedben is vissza tudunk jönni, mint az első félidőben, de ez nem sikerült. Egyelőre a fiatal játékosainknak ez a fajta ritmus, nyomás még ismeretlen, de bízom benne, hogy a nemzetközi meccsek is hozzájárulnak ahhoz, hogy ezt mielőbb megszokják. Kiderült, hogy három jó teljesítmény, ilyen szintű csapat ellen kevés. Még a középmezőnyben is kevés ez a teljesítmény és ezért kell a cserepadról a 6., 7., 8, ember is. Csalódott vagyok, mert győzni szerettünk volna. Köszönjük a közönségnek a bíztatást és biztos vagyok benne, hogy ezt még meg tudjuk nekik hálálni!

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Aleksic : A ZTE az első félidőben az összes hibánkat megbüntette és nagyon jól játszott és hatalmas küzdelemre késztetett minket. Azt a ritmust, amit diktáltunk csak az első félidőben bírták, mivel kisebb a rotációjuk a miénknél és el is fáradtak. A fiatal játékosokra ez az atmoszféra nagy nyomást jelent és ehhez mi jobban hozzá vagyunk szokva. Fizikálisan nőttünk a ZTE fölé és ez döntőnek bizonyult.

Hazai játékos nyilatkozata
Andriy Agafonov : Ha ilyen csapatok ellen győzni szeretnénk, akkor a kispadról is több segítséget kell, hogy kapjunk. Az első félidőben, amikor még frissek voltunk egálra hoztuk a meccset, de a második félidőben, ahogy mentek előre a percek egyre csökkent a teljesítményünk és egyre inkább elfogytunk. Ez egy nagyon kemény mérkőzés volt, egyetlen gond hogy kikaptunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Benke Szilárd : Jó érzés visszatérni Zalaegerszegre! A mérkőzés egészét nézve nagy energiákat mozgósítottunk elől és hátul is és a befektetett energia a végén megmutatkozott és győzni tudtunk.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Szolnoki Olaj KK
Zalakerámia ZTE KK
Szolnoki Olaj KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Szolnoki Olaj KK
52%
63%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Szolnoki Olaj KK
57%
56%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Szolnoki Olaj KK
32%
45%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Szolnoki Olaj KK
93%
73%
Zalakerámia ZTE KK Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 12 13
Lepattanó 28 33
Gólpassz 16 23
Fault 19 20
VAL 103 130
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ware

Dustin Benison
X 8 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 4 4 100 1 0 1 1 3 1 3 11 0 0 18 36 -8

Thompson

James Bernard
X 22 4 9 44 1 2 50 2 5 40 7 16 44 6 7 86 7 1 8 4 1 3 7 0 0 1 30 36 -15

Agafonov

Andriy
X 18 4 9 44 1 1 100 2 2 100 7 12 58 2 2 100 5 1 6 0 0 4 5 0 3 0 27 34 -18

Szabó

Zsolt András
X 13 1 4 25 1 1 100 3 6 50 5 11 45 0 0 0 5 1 6 1 2 3 2 2 1 0 17 31 -8

Gliebov

Dmytro
X 6 2 2 100 1 2 50 0 4 0 3 8 38 0 0 0 1 0 1 0 2 2 2 2 0 0 4 22 -21

Papp

Péter
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 -1 10 -7

Gulyás

Milán Róbert
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 4 7 4

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 7 -18

Kis

Attila Raul
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 1 0 0 3 7 3

Bagó

Martin
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 2 6 -3

Durázi

Krisztofer
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 1 0 4 -14

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 16 31 52 4 7 57 7 22 32 27 60 45 14 15 93 24 4 28 6 12 19 20 16 4 2 103 200
Szolnoki Olaj KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 12 3 4 75 0 2 0 2 6 33 5 12 42 0 1 0 1 0 1 3 2 1 2 5 0 0 13 30 16

Airington

Jaylin
X 11 1 2 50 1 2 50 2 2 100 4 6 67 1 1 100 2 1 3 0 1 4 1 8 0 0 20 29 6

Milosevic

Strahinja
X 18 2 3 67 1 1 100 4 9 44 7 13 54 0 0 0 7 0 7 1 3 3 3 1 0 0 21 28 12

Benke

Szilárd
X 12 4 5 80 0 0 0 1 1 100 5 6 83 1 1 100 3 2 5 1 2 4 4 2 0 0 21 26 18

Tóth

Ádám
X 6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 0 1 1 1 2 4 0 0 0 0 6 17 6

Andric

Luksa
7 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 1 2 50 4 2 6 1 2 2 2 1 1 1 11 21 10

Rowsey

Andrew Crist
17 0 0 0 2 3 67 3 7 43 5 10 50 4 4 100 4 0 4 0 1 1 4 5 0 0 24 18 16

Murphy

Alex
10 3 5 60 0 0 0 1 2 50 4 7 57 1 2 50 1 1 2 0 0 1 1 1 0 2 10 17 13

Kovács

Péter
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 0 0 0 0 0 1 1 3 13 5

Csák

Bence
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 3
Összesen 5 95 19 30 63 5 9 56 13 29 45 37 68 54 8 11 73 26 7 33 7 13 20 17 23 2 4 130 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek