Női NB I. A csoport- 2017/2018
2018. január 10. | 17:30
12. forduló
Generali Aréna
79 -76
(28-31, 21-22, 14-7, 16-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Rácz Zsolt, Sallai István (Bernáth András)

Hazai edző nyilatkozata
Stefan Svitek: Egy csapatnak amelyik elől akar végezni a tabellán ember-ember elleni védekezésben is jónak kell lennie. Több felelősség kell az egy-egy elleni védekezésben. Több, mint 50 pontot kaptunk az első félidőben, zónának köszönhetően szerencsére azért nyertünk.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila: Nem lehetek elégedetlen noha sokadik olyan meccsünk volt ahol vezettünk sokáig végül mégsem nyertünk. Egy erős csapat otthonában tartottuk jól magunkat. Nem készültünk erre a mérkőzésre külön, hiszen nekünk a BEAC elleni hétvégi meccs előrébb volt a fontosssági sorrendben.


Dobástérkép
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
67%
41%
2p ktáv.
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
45%
54%
3p táv.
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
32%
40%
1p bünt.
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
67%
91%
Aluinvent DVTK Miskolc Vasas Akadémia
Szerzett labda 8 12
Eladott labda 16 15
Lepattanó 39 23
Gólpassz 22 17
Fault 15 21
VAL 119 94
Statisztika
Aluinvent DVTK Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Burkholder

Kirby
X 28 2 4 50 4 8 50 4 8 50 10 20 50 4 4 100 6 2 8 4 2 3 9 5 0 1 42 39 0

MELNIKA

Zenta
X 10 2 2 100 2 3 67 0 0 0 4 5 80 2 2 100 7 4 11 0 1 1 1 3 3 0 26 34 0

KrakoviAovA¡

Tereza
X 14 5 6 83 1 3 33 0 3 0 6 12 50 2 6 33 7 5 12 0 2 0 3 1 2 0 20 29 0

Szabó

Fanni Andrea
X 2 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 4 2 2 3 0 0 1 24 0

Bach

Boglárka
X 3 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 1 2 2 3 0 0 4 21 0

Raksányi

Krisztina
15 3 4 75 1 3 33 2 5 40 6 12 50 1 2 50 1 1 2 2 5 3 3 6 0 0 16 37 0

Zele

Dorina
4 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 1 4 1 1 2 0 1 0 0 7 13 0

Kiss

Angelika
3 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 1 1 100 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 3 3 0

Schmidt

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Montai-Vukov

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 14 21 67 10 22 45 7 22 32 31 65 48 10 15 67 26 13 39 8 16 15 21 22 5 1 119 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kalu

Ezinne Josephine
X 21 3 5 60 2 7 29 2 6 33 7 18 39 5 6 83 3 0 3 4 5 3 8 4 0 2 23 40 0

Böröndy

Vivien
X 9 1 3 33 1 3 33 1 5 20 3 11 27 2 2 100 3 0 3 1 1 1 2 4 0 0 10 30 0

Karakasevic

Jefimija
X 15 3 6 50 4 5 80 0 0 0 7 11 64 1 1 100 5 3 8 1 4 3 2 1 0 0 19 30 0

Mérész

Beatrix
X 4 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 5 20 2 2 100 0 1 1 1 2 2 1 0 0 1 1 19 0

Tóth

Orsolya
X 4 0 0 0 2 2 100 0 2 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 4 0 0 7 18 0

Dombai

Réka
13 0 1 0 2 3 67 3 3 100 5 7 71 0 0 0 3 2 5 2 1 4 2 1 0 1 20 28 0

Heljic

Sara
4 0 0 0 2 2 100 0 1 0 2 3 67 0 0 0 0 1 1 1 1 3 0 1 0 0 5 17 0

Kaposi-Demeter

Hanna
6 0 1 0 0 0 0 2 2 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 7 11 0

Farkas

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 3 4 0

Ambrus

Szandra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Smailbegovic

Nadija
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 7 17 41 14 26 54 8 20 40 29 63 46 10 11 91 16 7 23 12 15 21 15 17 1 4 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek