Magyar Kupa, Férfi- 2017/2018
2018. február 16. | 13:00
1. forduló
Főnix Aréna
83 -92
(34-25, 16-20, 21-14, 12-33)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Győrffy Pál, Ádám József (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc: Gratulálok a Falcónak, a legfontosabb, hogy a negyedik negyedben tudtak hozni egy friss Govenst, aki a harmadik negyedet végigülte a faultjai miatt. Bármit védekeztünk ellene, zónát, emberfogást, egyszerűen képtelenség volt megfogni. Remekül játszott a végén. Sokat bontotta meg a védekezésünket, és a jól dobó játékosok kintről kivégeztek minket. Ettől függetlenül nem biztos, hogy csak a negyedik negyedben kell keresnünk a hibát, a meccs előtt ugyanis megbeszéltük, hogy többször fogunk magas szerkezetben játszani, ez meg is történt, mégis brutálisan sok támadó lepattanót szerzett a Falco. Már a harmadik negyedben is, fontos szituációkban, amikor még nagyobb is lehetett volna a különbség. Sokszor akkor sem tudtuk leszedni a labdát, amikor három centerrel voltunk a pályán. Tudtuk azt is, hogy csak akkor van esélyünk a Falco ellen, ha a gyorsindításokat meg tudjuk akadályozni. Huszonnégy pontot kaptunk gyorsindításból, ennél többet még senkitől nem kaptunk idén. A negyedik negyedben tizenkét pontot dobtunk, de azt látni kell, hogy Antóni most fellépett melléjük, de kevés olyan játékosunk van, aki a fontos szituációkban tud kosarakat dobni, megbecsüli a labdát, most pont ők hibáztak sokat a végén. Elfáradtak, mert sokat játszottak, semmi szemrehányást nem tudok tenni feléjük. Rossz döntéseket hoztunk, kimaradtak már az üres helyzetek is. Köszönöm a szurkolóinknak, akik elkísértek minket, nem kicsi útra vállalkoztak, sajnálom, hogy nem tudtuk őket megörvendeztetni.

Vendég edző nyilatkozata
Szrecsko Szekulovics: Gratulálok a játékosaimnak, nagyon jó délután volt. Büszke vagyok rájuk, megmutatták, hogy hatalmas karakterek. Az utolsó negyedben visszajöttünk a meccsbe, fordítottunk, és nyertünk, úgy, hogy két meghatározó játékosunk nem játszott, plusz Govens a négy faultja miatt a harmadik negyedben nem játszott. Rizikóztunk, de bejött. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen messzire is ennyien elkísértek minket. A Falco történetében először, túléltük az első napot a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.


Dobástérkép
PVSK
Falco KC
PVSK
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
Falco KC
60%
55%
2p ktáv.
PVSK
Falco KC
44%
29%
3p táv.
PVSK
Falco KC
44%
42%
1p bünt.
PVSK
Falco KC
90%
90%
PVSK Falco KC
Szerzett labda 6 9
Eladott labda 14 9
Lepattanó 30 28
Gólpassz 22 17
Fault 24 17
VAL 113 122
Statisztika
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Durham

Jabril Armin
X 18 4 9 44 1 2 50 1 3 33 6 14 43 5 5 100 5 0 5 2 4 5 7 5 0 1 25 36 0

Budimir

Veljko
X 18 4 5 80 0 3 0 3 8 38 7 16 44 1 1 100 1 2 3 1 4 1 5 6 0 0 20 34 0

Harazin

Tamás Gábor
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 3 6 0 0 1 0 0 0 0 6 20 0

Dukic

Nebojsa
X 7 1 1 100 1 1 100 1 3 33 3 5 60 0 0 0 4 0 4 1 0 4 2 2 0 0 14 16 0

Dr. Demeter

Attila
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 2 0 0 0 11 0

Antoni

Csanád Zoltán
20 0 0 0 1 1 100 6 6 100 7 7 100 0 0 0 4 0 4 0 1 4 0 2 0 0 25 26 0

Simon

Kristóf Gábor
2 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 1 3 4 2 2 4 1 2 0 0 4 25 0

SARLIJA

Marino
9 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 2 2 4 0 2 1 2 2 0 0 13 17 0

Bíró

Olivér
7 1 1 100 1 1 100 1 3 33 3 5 60 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 6 15 0

Kővágó-Laska

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Krnjajski

Boris
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popgyákunik

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 15 25 60 4 9 44 12 27 44 31 61 51 9 10 90 20 10 30 6 14 24 17 22 0 1 113 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Váradi

Benedek
X 21 3 4 75 0 2 0 4 8 50 7 14 50 3 3 100 4 2 6 5 0 2 5 2 0 0 32 40 0

Norfleet

Julian Vincent
X 12 1 3 33 1 1 100 2 7 29 4 11 36 2 2 100 1 1 2 2 1 2 3 4 1 0 16 36 0

Borisov

Milos
X 14 2 5 40 0 0 0 2 8 25 4 13 31 4 4 100 4 3 7 2 4 4 5 0 0 0 15 34 0

Tóth

Norbert Péter
X 15 4 6 67 1 4 25 0 0 0 5 10 50 5 6 83 1 3 4 0 1 3 4 3 0 0 19 33 0

Govens

Darrin Anthony
X 26 2 4 50 0 0 0 6 8 75 8 12 67 4 5 80 1 1 2 0 2 4 6 7 0 0 34 26 0

KOVÁCS

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 4 0

Dancsecs

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Pustahvar

Aliaksandr
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Perl

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 12 22 55 2 7 29 14 33 42 28 62 45 18 20 90 11 10 21 9 8 16 23 16 1 0 114 176
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek