Férfi NB I B: Nyeretlen verte veretlen
12
Oct
2021
Férfi NB I B: Nyeretlen verte veretlen
2021. október 12.  |  12:31
Megszakadt a MAFC szezon eleji rossz és a BKG jó sorozata a férfi másodosztály piros csoportjában. A Honvéd parádés harmadik negyedével a Vasast, a Veszprém pedig a lehengerlő záró szakaszával a Salgótarjánt verte simán. A TF csapata hatalmas hajrával fordított Pápán, a Jászberény lényegében rajt-cél győzelmet aratott Óbudán, a Nagykőrös tetemes első félidei előnyéből 5 pontot megtartva nyert az NKA Pécs ellen, a PVSK fiataljai pedig a második félidő elején döntöttek a Baja ellen. A zöld csoportban az Újpest a MEAFC, az Elite pedig a Hódmezővásárhely kárára ünnepelhette első sikerét. Tovább menetelnek az ezúttal Tiszaújvárosban diadalmaskodó kecskeméti fiatalok, simán nyerte a veretlenek csatáját a Cegléd a Győr ellen. Biztosan győzött a Pénzügyőr a Békés ellen, a Bonyhád pedig 1 híján 100 pontot szerezve nyert Sopronban.
 
 
 
Piros csoport
 
Veszprémi Kosárlabda Kft. - Salgótarjáni KSE 114-81
 
Az első félidőben csapatként több lábon állva 8 pontos előnyt szerzett a hazai gárda a Molnár Dániel (23/12 pont, 3 gólpassz) és Dragasevic Veljko (16/6 pont, 6 eladott labda) vezette nógrádi együttessel szemben. A harmadik etap első felét 15-9-re nyerve 2 pontra feljött a Salgótarján - amelyben Kuttor Gergő (10/3 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) is előlépett, majd egy 5-0-s "részhajrával" lélegzethez jutottak a hazaiak. A szakasz hajrájában nagy triplapárbajt láthattak a nézők, amelyben tartotta szűk előnyét, majd a negyedet egy 9-0-s rohammal zárva ezt 10 fölé hizlalta a Veszprém. A záró etap elején lendületben maradtak a hazaiak, a Salgótarján dolgát egy technikai is nehezítette, s egy 8-0-lal közel 20 pontra nőtt a hazai előny. A hajrá már veszprémi örömjátékot, triplaparádét hozott. A harmadik negyed végén és a negyedik elején bemutatott 17-0-nak, a 19 bedobott triplának, valamint nagyrészt Nebojsa Dukics (28/18 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda), Dancsecs András (26/21 pont, 3 szerzett labda, 5 gólpassz), Szabó Péter (14/3 pont, 3 lepattanó, 9 gólpassz), Horváth Ákos (14 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Tóth Norbert (13 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és a fiatal Glatz Soma (12/12 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda) kosarainak köszönhetően úgy győzött nagy különbséggel a Veszprém, hogy a harmadik játékrész hajrájában még csak 69-67-re vezetett.
 
 
Conoil Pápa KC - TF-BP 76-80
 
A kiegyenlített, szoros első szakaszt követően a másodikat 7-2-vel kezdve 7 ponttal megugrottak a vendégek. Egy 8-0-lal reagálva a szakasz közepén átvette a vezetést a Pápa. A félidő hajrájában váltott vezetéssel haladtak a csapatok, szünetben 2 ponttal a hazaiak álltak jobban. A második félidőt 14-5-tel indítva a harmadik negyed közepére 10 pont fölötti előny épített magának a Hódi Patrik (18/12 pont, 8 lepattanó), Németh András (14/6 pont, 3-3 lepattanó, szerzett és eladott labda, 5 gólpassz), Koma Dániel (14 pont, 6 lepattanó), valamint Murai Gábor (11 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda, 7 gólpassz) eredményességére építő vendéglátó. A szakasz második fele kevés kosarat, s nagy küzdelmet hozott, ebben valamit faragva hátrányán 7 pontra feljött a TF. A negyedik negyedet 9-3-as bő másfél perccel kezdve ismét "tízen túli" előnyhöz jutottak a hazaiak. A fővárosiak azonban nem törtek meg, hanem a Tichov Dominik (27/18 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz)-Csík Richárd (19/3 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett, 5 eladott labda)-Nagy Szabolcs (16/6 pont, 5 lepattanó) trió vezetésével egy őrült hajrával, egy 20-6-os óriási rohammal a maguk javára fordították a találkozót.
 
 
Budapesti Honvéd SE - Vasas Akadémia 94-79
 
A kosarakban gazdag, látványos játékot hozó első szakasz után 4 ponttal a hazaiak vezettek, akik a második etapot 7-1-gyel indítva két számjegyű előnyre tettek szert. Rendezte sorait, és egy 11-2-es futással a negyed közepére 1 pontra feljött a Vasas. A félidő hajrájában a vezetést is átvették a vendégek, de az első 20 perc egy 9-2-es hazai rohammal és 5 pontos Honvéd-vezetéssel ért véget. A második félidő elején lendületben maradt a Stefan Mijovic (35/9 pont, 3 lepattanó, 5-5 szerzett labda és gólpassz)-Markovic Luka (22/9 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz)-Kovács Soma (14/12 pont, 8 lepattanó)-Völgyi Marcell (11 pont, 5 lepattanó) kvartett vezette Honvéd, amely egy szédületes, 18-4-es 4 perccel közel 20 pontosra növelve előnyét, és ekkor lényegében el is döntötte a maga javára a találkozót. Fokozatosan "nyílt az olló", a záró etap előtt 24 pont volt a különbség. A negyedik negyedben ugyan Andrássy Géza (15/3 pont, 6 lepattanó), Moravcsik Áron (11/6 pont) és Boros Márk (10 pont, 3 eladott labda, 5 gólpassz) jóvoltából valamit "kozmetikázott" veresége mértékén a Vasas, de szorossá tenni a találkozót nem volt esélye.
 
 
Óbudai Kaszások - Jászberényi KSE 73-87
 
Remek dobóformával kezdte a mérkőzést, s a nyitó etap közepén 20-11-re vezetett a vendég Jászberény, amely a második negyed közepéig tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét. Ekkor egy 10-1-gyel 15-re hizlalta a különbséget a továbbra is jól játszó és dobó vendég gárda, amely megnyugtató, 13 pontos előnnyel fordulhatott. Szünet után a Jászberény végig tartotta 10 és 20 pont közötti előnyét, és az élvonalból kieső gárda végül csapatként "több lábon állva", a tripla-duplát elérő Chester Lewis (18/6 pont, 10-10 lepattanó és gólpassz, 3-3 szerzett és eladott labda), a dupla-dupláig jutó Olasz Ádám (17 pont, 10 lepattanó) és Meleg Károly (11 pont - 12 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó), valamint Nagy Simon (12/9 pont) vezérletével magabiztos győzelmet aratott az előző szezonban még zöld csoportos, ezúttal pedig leginkább Boinitzer Dávid (13/3 pont, 3 lepattanó) és Fekete Viktor (11/3 pont) találataira támaszkodó óbudai együttes otthonában.
 
 
MAFC - BKG Príma Akadémia 81-66
 
Hiába adta Nagy Botond (35/21 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda) személyében a mezőny messze legeredményesebb játékosát a találkozó előtt még veretlen vendég együttes, a szigetszentmiklósiaktól rajta kívül csak öccse, Nagy Benedek (11/6 pont, 3 gólpassz) jutott 10 pont fölé. Az összecsapás előtt győzelem nélkül álló MAFC egységes csapatjátékkal, minden negyedet megnyerve, elsősorban Tóth Péter (19/6 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett, 6 eladott labda), Bordács Soma (17 pont, 7 lepattanó), Kovács Ádám (14 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk) és Misek Levente (14 pont, 5 lepattanó) eredményes, hatékony játékának köszönhetően biztosan nyert.
 
 
Nagykőrösi Sólymok KE - NKA Pécs 68-63
 
Az ellentétes félidőket hozó találkozót az első félidő jó játékának, hatékony, szervezett védekezésének, valamint leginkább három dupla-duplázó játékosa, Timkó Norbert (22 pont, 10 lepattanó, 2 blokk), Lakosa Ákos (21/6 pont, 10 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott, 4 szerzett labda), valamint Fehér Péter (11/3 pont - 15 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó) kosarainak köszönhetően nyerte meg a Nagykőrös a szünet után elsősorban Kocsis Zalán (13 pont, 5 lepattanó), Váits Olivér (12/3 pont) és Benke Krisztián (10 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda) révén magára találó pécsi gárda ellen. Mindkét csapat nagyon gyengén (3/29, ill. 1/23) triplázott.
 
 
PVSK-Cargate - Bajai Bácska FKE 106-82
 
A végig szoros nyitó negyedet követően a második etap közepén 8 ponttal elléptek a két tapasztaltabb játékosukat, Pongó Martint és dr. Ágfalvi Bálintot nélkülözve a Jakab Péter (38/12 pont, 8 lepattanó)-Goldring József (23/6 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett, 4 eladott labda, 6 gólpassz) duó vezette vendég bajaiak. A félidő hajrája a pécsi gárdáé volt, amely egy 12-2-es rohammal fordított - döntetlen állással fordultak a felek. A harmadik negyedben aztán a PVSK Farkas Dániel (22/12 pont, 6 lepattanó), Armaghani Ármin (13 pont, 10 lepattanó), a tripla-duplától egyetlen gólpasszal elmaradó Goldring Gergő (12 pont - 15 mezőnykísérlet -, 11 lepattanó, 3 szerzett labda, 9 gólpassz), Futó Balázs (12 pont, 4 lepattanó), Popadic Miljan (11/9 pont, 3 gólpassz) és Fülöp Zsombor (11/3 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz) eredményességére építő fiataljai egy szédületes, 26-3-as 5 és fél perces "száguldással" gyorsan 20 pont fölötti előnyt szereztek, s ezzel el is döntötték a találkozót a maguk javára.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Ceglédi KE - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 78-57
 
Remek második negyedének, továbbá jórészt Tóth Zoltán (17/12 pont, 3 lepattanó), Csaba György (11 pont, 3 lepattanó) és Micev Nikola (10/3 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) eredményességének köszönhetően nyerte simán a Cegléd a mérkőzés előtt veretlen két gárda összecsapását. A vendég győrieknél ezúttal nem volt vezéregyéniség, a látogatóktól egyedül Lógár Bence (10 pont, 11 lepattanó) érte el a 10 pontot.
 
 
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - KTE-Duna Aszfalt U23 68-74
 
A hazaiak valósággal nekiestek a kecskeméti fiataloknak, a nyitó etap közepére 8 pontos, 13-5-ös vezetést szereztek, a szakasz második fele azonban a vendégeké volt, akik egy 12-2-es rohammal fordítani tudtak. A második etap közepéig fej-fej mellett haladtak a felek, majd ekkor egy 14-3-as rohammal szünetre 10 pont fölötti előnyt szereztek a leginkább Tóth Balázs (20/9 pont, 10 lepattanó) és Körmendi Bence (15/9 pont, 9 lepattanó) pontjaira, no meg az 54-37-re megnyert lepattanózásra alapozó vendégek. A harmadik negyedben tartotta 10 és 15 pont közötti előnyét a Kecskemét, ám a negyedik negyedet egy 19-6-os száguldással indítva a szakasz közepére 1 pontra feljött a Gerőcs Roland (27/12 pont, 5 lepattanó)-Drahos Gábor (18/6 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz) duó vezérletével "feltámadó" hazai alakulat. A hátrány ledolgozása a jelek szerint sokat kivett a hazaiakból: a végjátékban a fiatal kecskemétiek Kőházi Bence (9 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz) kritikus pillanatban szerzett pontjaival és a biztos kézzel értékesített büntetőkkel végül megnyerték a fordulatos, izgalmas összecsapást.
 
 
Elite Basket - Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 87-73
 
Jobban kezdtek a vendégek, ám 9-4-es vezetésük után, a nyitó etap közepén magára talált az Elite, amely előbb egalizált, majd a szakasz második felében egy 9-0-lal el is lépett ellenfelétől, s 5 ponttal nyerte az első szakaszt. A második negyedben állandósult a pár pontos hazai vezetés, szünetben 7-tel vezetett az Elite. Szünet után óriási elánnal kezdett, s egy 13-4-es 4 perccel fordított a társai által a kosárszerzésben eléggé magára hagyott Pavlovic Vuk (32/3 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda) és Varga Zalán (19/9 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett labda) ponterősségére támaszkodó Hódmezővásárhely. Ezt követően azonban rendezték soraikat a törökbálintiak, akik visszaszerezték a vezetést, és a negyedik negyedben Somogyfoki Péter (25/18 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett, 8 eladott labda, 9 gólpassz), Somogyfoki Szabolcs (17 pont, 10 lepattanó, 2-2 blokk és eladott labda, 5 gólpassz), Tóth András (12/9 pont), Jilling László (11/9 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) és Hegedűs Attila (10 pont, 6 lepattanó) jóvoltából kézben tartva az irányítást, végül biztosan győztek.
 
 
Újpest-MT - MEAFC-Miskolc 83-71
 
A fordulatos első etapot a vendégek kezdték jobban, ám a szakasz közepén egy 12-2-vel fordított az Újpest, majd ismét miskolci pillanatok következtek, így igazságos döntetlennel zárult az első szakasz. A folytatásban váltott vezetéssel, fej-fej mellett haladtak a felek. A második negyed közepén 5 ponttal ellépett a MEAFC, ám a félidő hajrája 15-4-es roham formájában a hazai gárdáé volt - 4 pontos újpesti vezetéssel tértek pihenőre a csapatok. A második félidőt 11-0-lal kezdve a harmadik negyed közepére 15 pontosra növelte előnyét az Újpest, amely a szakasz második felében tartani tudta ezt a különbséget. A Puszta Dávid (19/15 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 5 gólpassz)-Steve Rosemond (19/12 pont, 3 lepattanó, 7 gólpassz)-Pollák Árpád (13/6 pont)-Varga Dániel (13 pont, 11 lepattanó) kvartett vezette hazaiak a záró etapban még rátettek egy lapáttal, a negyedik negyed közepén már 24 ponttal "mentek". A hajrában a leginkább Cseh György (19 pont, 11 lepattanó), Szögi Ádám (15/3 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és Tóth Bence (11/3 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) kosaraira alapozó MEAFC ugyan "tisztesre kozmetikázta" vereségét, de ennél többre ezúttal nem futotta a borsodi gárdától.
 
 
Pénzügyőr SE - Békési SzSK 72-49
 
A második negyed közepéig a leginkább Cvijin Patrik (13/6 pont, 7 lepattanó) és Danijel Krsztics (10/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 5 gólpassz) pontjaiban bízó vendég viharsarki gárda akarata érvényesült, amely 8 ponttal ellépett. A félidő hajrája azonban egyértelműen a Pénzügyőré volt, amely szünetre egy 14-3-as rohammal fordítani tudott. A második félidőt egy 11-4-es rohammal indítva előbb 10 pontosra növelte, majd a szakasz második felében egy 12-1-es "száguldással", Kiss Lajos (16 pont, 11 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz), valamint Steier Bence (12/12 pont, 3 lepattanó) vezetésével lényegében el is döntötte a mérkőzést a maga javára a Pénzügyőr.
 
 
DEAC U23 - Dunaharaszti MTK 85-71
 
A vendéglátó debreceni fiatalok egészen a második negyed hajrájáig kezükben tartották a játék irányítását, és 10 pont fölött előnyt szereztek. A félidő végén azonban egy 11-3-as rohammal szorossá tette az állást a hátrányát 4 pontra csökkentő, a Jordan Santiago (30 pont, 3 lepattanó, 4-4 szerzett és eladott labda)-Tursics Krisztián (13/12 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz) kettős vezette Dunaharaszti. A harmadik negyedben egységes csapatjátékkal, a szakasz végére 15 pont fölötti előnyt szerezve, Pollák Balázs (19/15 pont, 5 eladott labda, 9 gólpassz), Neuwirth Bence (17/12 pont, 10 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Kovács Ákos (16/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), Balázsi Soma (13/3 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és Fábián Szabolcs (13 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 2 blokk) vezetésével gyakorlatilag lezárta a meccset a DEAC U23-as csapata.
 
 
SMAFC 1860 KA - Atomerőmű KSE Bonyhád 86-99
 
"Repülőrajtot" véve 3 perc alatt 10 pont fölötti (13-2) előnyt szerzett a vendég tolnai társulat. Erre egy 9-0-lal reagáltak a hazaiak, majd újból ellépett a nagyrészt Pajor Dávid (17/9 pont, 3 lepattanó), Frank Áron (17/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), Karosi Gergely (15/9 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Tömösváry Máté (13/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) és Szalai Milán (12/3 pont) találataira támaszkodó Bonyhád. A félidő végén egy 8-2-vel 5 pontra zárkóztak föl a soproniak. A harmadik negyed közepéig nem változott a játék képe: hol ellépett 10 pont fölötti előnyre szert téve a Bonyhád, hol pedig Füzi Róbert (36/3 pont, 10 lepattanó), Schöll Richárd (18 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda) és Kovács Benedek (10 pont, 4 lepattanó) vezérletével visszajött, de igazán szorossá nem tudta tenni az állást a SMAFC. A harmadik negyed hajrájában 15 pontosra hízott a vendég előny, a záró szakaszban pedig a rendkívül gyengén büntetőző (8/22) és triplázó (4/29) soproniakban nem volt annyi, hogy szorossá tegyék a találkozót a mind távolról, mind pedig a büntetővonalról jóval pontosabban célzó bonyhádiakkal szemben.
 

Vármegyei szövetségek