A legnagyobb fegyverünk a rettenthetetlen csapategységünk volt - interjú Boros Júliával
25
Aug
2021
A legnagyobb fegyverünk a rettenthetetlen csapategységünk volt - interjú Boros Júliával
2021. augusztus 25.  |  13:15

Bő egy hete ért véget a női U19-es világbajnokság Debrecenben, válogatottunk bravúros teljesítménnyel szerzett bronzérmet a rangos megmérettetésen. A torna All-Star ötösébe egy magyar játékos is bekerült: Boros Júliával beszélgettünk.

 

Először is gratulálni szeretnénk a világbajnoki bronzéremhez, illetve nem mehetünk el szó nélkül remek egyéni teljesítményed mellett sem, hiszen bekerültél a világbajnokság legjobb ötösébe. Milyen elvárásokat fogalmaztatok meg magatokban a torna előtt?

Konkrét helyezést nem tűztünk ki magunknak. Úgy gondolom, hogy már ha csak 8-ba kerültünk volna, az nagy dolog lett volna. De erre szerintem senki nem számított. Fontos volt számunkra, hogy mindig csak az adott meccsre koncentráljunk és mindig a megfelelő lépcsőfokra tudjunk koncentrálni az adott pillanatban.

 

Ki lehet jelenteni, hogy a bronzmérkőzésen játszottatok a legjobban a torna során? Pedig nem volt kicsi a tét, és az ellenfél is erősnek tűnt, simán verték például az oroszokat.

Igen, ezt ki lehet jelenteni. A legnagyobb fegyverünk a rettenthetetlen csapategységünk volt. Nehéz pillanatokan is támogattuk, bíztattuk egymást, ami segített átlendülni a problémákon. Mindenkinek csak egy cél, a győzelem lebegett a szeme előtt, azt hiszem, ezért tudtunk ilyen sikeresek lenni. Amikor bejutottunk a világ legjobb négy csapata közé, mindannyian éreztük, hogy ez óriási dolog, de éreztük, hogy ennek itt még nincs, nem lehet vége: meg kellett koronáznunk mindezt egy éremmel.

 

Mi volt az, ami a magyar csapatot a mezőny nagy része fölé emelte? Elvégre Európából csak ti jutottatok be a legjobb négybe.

Közösen voltunk megállíthatatlanok! Megállíthatatlanná tett minket az elszántság, a közös cél és az akarat. Ehhez a sikerhez mindenkire szükség volt: a csapatra, a velünk küzdő edzői stábra, a szervezőkre, a családjainkra, és minden szurkolóinkra és nem utolsó sorban a hazai környezetre. És ne feledkezzünk meg az egyesületeinkről. Őket is köszönet illeti ezért a sikerért, hiszen az év nagy részében ott készültünk és fejlődtünk.

 

Másfél hónapot töltöttetek együtt a válogatottal. Ha mondjuk tíz év múlva beszélgetünk erről az időszakról, az érmen és az ünneplésen kívül mi marad meg szerinted a legélénkebben az emlékezetedben?

A nagyszerű hangulat és a Reptér című zeneszám, az biztos, mivel ez volt a csapatzenénk. Emellett a rengeteg közös, csapatépítő program, ami összekovácsolt bennünket. A pályán kívül is mindig vidám volt a hangulat, ami csak még élvezetesebbé varázsolta ezt a másfél hónapot.

 

A mezőny ötödik legjobb pontszerzőjeként zártál kerek 15-ös átlaggal, tetted mindezt kiváló, 43% fölötti triplázással. Amikor 2019-ben, a thaiföldi vb-n láttalak játszani, elsősorban védőmunkáddal tűntél ki számomra, mostanra viszont egyértelműen „megérkezett” mellé a támadójáték is – nem csak a hárompontosok szintjén, hanem szervezésben, bontásban is. Minek köszönhető ez az előrelépés?

Az azóta eltelt időszakban rengeteget edzettem, fejlesztettem magamat és ezen az úton sokan segítettek, támogattak. Sok lehetőséget kaptam a fejlődésre, bizonyításra az edzőmtől a BEAC-ban is. A védekezés mindig is az egyik legfontosabb játékelem volt számomra, hiszem ebből indul ki a támadás. Idén igyekeztem mindkettőre maximálisan koncentrálni, és kamatoztatni azokat a dolgokat, amiket év közben tanultam. Úgy gondolom, hogy itt a világbajnokságon az volt a lényeg, hogy éppen mit tudok hozzátenni a „közöshöz”. Ha van egy rosszabb dobónapom is, a védekezéssel még mindenképp tudom segíteni a csapattársaimat. A csapat jó eredményhez szinte mindegy, hogy éppen kinek megy aznap jól a dobás, segítjük egymást, és egy a fontos: hogy győztesen hagyjuk el a pályát. 

 

Vissza a kezdetekhez: kosarascsaládból származol, mindig egyértelműnek tűnt, hogy ezt az utat választod? Erős volt a szülői sugallat, vagy magadtól is a kosárlabda mellett kötöttél volna ki?

Az egész család életét a kosárlabda határozza meg, mivel szüleim is játékosok, édesapám edző is volt. Nagyban befolyásolta a döntésemet a nővérem, akinek már 5-6 éves korom óta jártam az edzéseire. A szüleim nem erőltettek semmit, sok sportágat megmutattak, de rám hagyták a döntést. Bár nem kellett sokáig gondolkodnom, első látásra beleszerettem.

 

Rátérve egy kicsit a klubszezonra, tavaly 11 Csatás év után váltottál, és a BEAC-ban remek idényt zártál - 11 pont, 38%-os triplázás, 30 perc fölötti játékidő. Tavasszal hosszabbítottál is a klubbal, így úgy tűnik, helyes döntést hoztál meg a váltással.

A BEAC-ban minden feltétel adott a fejlődésem szempontjából. Rengeteg lehetőséget kaptam, amivel igyekeztem élni is. Úgy érzem, sokat tanulhatok még Bubutól (Balogh Judit vezetőedző – a szerk.), valamint a csapattársaim nagyszerű emberek, akikkel jól érezzük együtt magunkat.

 

Jövőre az U20-szal zárulnak utánpótlás-éveid, de már a felnőttek között is húzóemberként számolnak veled. Mi lehet a következő lépcsőfok a pályafutásodban?

Célom, hogy egyénileg minél többet fejlődjek, kijavítsam a hibáimat, és hogy a lehető legjobban a csapat hasznára legyek. A következő lépcsőfok az lehet, hogy ne csak egy-egy meccsen, hanem folyamatosan jó formát tudjak nyújtani, és a szoros mérkőzéseken is számíthassanak rám, meghatározó tagjává váljak a csapatomnak. 

 

A végére egy könnyedebb téma a „sok szakma” után: ha nem kosaras lennél, milyen sportágban tudnád elképzelni magadat?

Kiskoromban sokáig úsztam, amit máig nagyon szeretek csinálni aktív kikapcsolódásképpen is. De akár szívesen röplabdáznék is, bár a futás kicsit hiányozna belőle. Ha mindenképpen választanom kellene, biztosan egy csapatsportágat választanék.  

 

 

 

 

 

 

Megyei szövetségek