Mindig arra vágytam, hogy egyszer hazai közönség előtt játszhassunk - interjú Varga Alízzal
21
Jul
2021
Mindig arra vágytam, hogy egyszer hazai közönség előtt játszhassunk - interjú Varga Alízzal
2021. július 21.  |  12:00

Szombaton ért véget a soproni FIBA U20 Women’s European Challenger torna, amelyet a korosztályos Európa-bajnokságok pótlására indított a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség. A megmérettetésen remek játékkal, 4/1-es mérleggel zárt első helyen női U20-as válogatottunk, szépen búcsúzott tehát az utánpótlás-versenyektől a 2001-es korosztály. A torna legjobb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményét a Sopron Basket bedobója, Varga Alíz nyújtotta - vele beszélgettünk.

 

- Először is gratulálunk a tornagyőzelemhez, illetve egyéni elismerésedhez, hiszen téged választottak a torna legértékesebb játékosának. Alighanem méltó lezárása ez az utánpótlás-éveknek, ráadásul mindezt „duplán” hazai pályán sikerült elérni, hiszen nem csupán hazai rendezésű volt az esemény, de egyenesen Sopron adott otthont neki.

Köszönöm szépen a gratulációt. A csapat minden tagja azon dolgozott, hogy jó érzéssel zárjuk le ezeket a sikeres utánpótlás éveket. Sopron nagyon profi a kosaras rendezvények szervezésében, több korosztályos Európa-bajnokságot, Euroliga Final four-t és buborékot rendezett már. A válogatottal már nagyon sok országban megfordultam és mindig arra vágytam, hogy egyszer hazai közönség előtt játszhassunk. Örültem, hogy a szurkolók nem csak a felnőtt mérkőzések során voltak a pálya szélén, hanem most is kilátogattak a meccseinkre. Ez plusz erőt és energiát adott a csapatnak, nekem pedig még több önbizalmat.

 

- Támadásban és védekezésben is vezérszerepet vállaltál magadra, végül 16.8 pontos, 8 lepattanós, 2.6 gólpasszos, 1 labdaszerzéses átlagokkal zártál. Mivel tavaly nem rendeztek korosztályos Eb-ket, így a 2019-es szarajevói kontinensviadallal vethetjük össze ezeket a számokat, ott 9.6 ponttal, 9.4 lepattanóval és 2.4 gólpasszal segítetted az együttest. Ami feltűnő változás volt az akkori – egyébként remek – tornához képest, hogy ezúttal sok nehéz szituációból is kosarat szereztél, védővel a „nyakadon”, vagy a támadóidő utolsó másodperceiben. Minek köszönhető a jól látható fejlődés?

A Vasasban olyan alapokat kaptam, aminek köszönhetően a soproni vezetők felfigyeltek rám. Itt Sopronban világsztárok mellett edzem, minden támogatást és segítséget megkapok a klubtól, ennek eredménye lehet a fejlődésem. Minden mérkőzés előtt az lebegett a szemem előtt, hogy a csapat győzni tudjon, és tudtam, hogy nekem ehhez a maximumot kell nyújtanom. Nagyon örülök annak, hogy a sok befektetett munka ezekben a mutatókban is látható, de ezt az eredményt csak az U20-as csapattársaim együttműködésével és az edzők bizalmával érhettem el.

 

- Érmekben, sikerekben gazdag volt ez az éra, jó csapat kovácsolódott össze – említettük ugye Szarajevót, de ez a soproni viadal is nagyszerűen sikerült. Bár még kissé talán korai visszatekinteni az utánpótlás-évekre, mely torna volt a számodra a legemlékezetesebb?

Nem tudok választani a világversenyek közül, mindegyiknek megvolt a sajátossága: örömökkel, sikerekkel. Emlékezetes volt Győrben az EYOF, ahol az első - nem remélt - sikerünket értük el. Ez akkora erőt adott, hogy a jövőre tekintve nagyon magas célokat fogalmaztunk meg egymás között. Majd bizonyítottunk is, hiszen ezüst és bronzérmeket gyűjtöttünk be a 2017-2019 közötti Európa-bajnokságokon. Hatalmas élmény volt a minszki világbajokság, ahol a világ negyedik legjobb csapata lettünk, ami azóta is hihetetlen számomra. Bangkok egy kicsit kilóg az eredmények közül, azonban erre azért emlékszem szívesen mert tudom, hogy nem a saját korosztályunkban versenyeztünk és emellett megismerhettük egy távoli világ kultúráját. Nagyon fájó volt az, amikor kiderült, hogy nem rendeznek Európa-bajnokságot 2020-ban. Nagyon örültem azonban, hogy idén méltó módon lezárhatjuk az utolsó utánpótlás éveinket. Sajnos nem Európa-bajnokságon, hanem a FIBA U20 Women’s European Challenger tornán sikerült elérnünk a célunkat, hogy aranyérmet szerezzünk.

 

- Gáspár Dávid szövetségi kapitánnyal klubszinten is együtt dolgoztok, sőt közel egyszerre érkeztetek a patinás egyesülethez 2019 tavaszán. Hogyan jellemeznéd a kapcsolatotokat?

Az U17-es világbajnokságon és az udinei Európa-bajnokságon Gáspi másodedzőm volt, itt ismertem meg, és már akkor nagyon szerettem vele együtt dolgozni, ami azóta sem változott. Érdekes, hogy mind a ketten egy időben kerültünk Sopronba. Amikor odaigazoltam nem tudtam, hogy ő lesz az edzőnk, ami kellemes meglepetés volt számomra. Ahogy a válogatottban, úgy Sopronban is számíthatok rá. Már a kezdetektől fogva segített abban, hogy könnyebben tudjak szintet lépni és játékosként beilleszkedjek az ország legjobb felnőtt csapatába. A soproni bizalom után a válogatottban egyértelművé tette, hogy magas elvárásai vannak velem szemben. Nagy öröm volt számomra, hogy a visszajelzései alapján ennek meg tudtam felelni, remélem, hogy ez folytatódik és a soproni felnőtt csapatban is egyre nagyobb súlyú feladatokat bíz majd rám. Tudom, hogy még rengetget munkát el kell végeznem, sok területen kell fejlődőm, de tőle ehhez minden segítséget megkapok.

 

- Több mint egy évtized Vasasos szereplés után váltottál. Eddig jó döntésnek bizonyult?

Határozottan igen. 12 évet töltöttem a Vasasban, rengeteg sikert értünk el ott is ez idő alatt. A Vasas női kosárlabda szakosztályának és edzőinek nagyon sokat köszönhetek. Bízom benne, hogy az én Vasasos pályafutásom több fiatal játékosoknak is hatalmas motivációt ad, hogy alázatos, szorgalmas munkával az ország legjobb, Euroligában is sikereres csapatához is el lehet jutni. Sopron egy olyan csapat, ahol világsztárokkal edzek nap mint nap, látom, hogy mi mindent tesznek a sikerért. Jó érzés volt, hogy Fegyverneky Zsófi csapatkapitányunk segítségével mind a tapasztalt és mind a fiatal játékosok is egyből befogadtak és azóta is támogatnak. Elnökünktől, Török Zoltántól is folyamatos visszajelzéseket kapok, öröm számomra, hogy nyomon követi a fejlődésem. A csapat vezetősége mindent megtesz azért, hogy Sopront az otthonomnak tekintsem, a kosárlabda mellett figyelmet fektetnek arra is, hogy az egyetemi tanulmányaimat is végezhessem.

 

- A 2019/20-as átlagaidat gyakorlatilag megdupláztad tavaly, 8 ponttal és 4.2 lepattanóval végeztél, játékpercied is szépen emelkedtek. A következő évadban is bombaerős keretetek lesz, amelynek tagja a klub ikonja, Jelena Brooks, de az egyik új érkező, Napheesa Collier is tud négyest játszani. Várhatóan velük kell majd megküzdened a játékpercekért, mik a kitűzött céljaid a szezonra?

Nagyon izgatottan várom az új játékosokkal felálló csapatunkkal a következő szezont. Jeca eddig is nagyon sokat segített a játékban és emberileg is. Bízom abban, hogy fejlődésem során egyre közelebb tudok kerülni ehhez a két sztárhoz. Tudom, hogy az edzők figyelnek arra, hogy a fejlődésem töretlen legyen és ehhez a megfelelő játékperceket is elérjem. Az utolsó U20-as évemet szeretném a maximumon hozni és ezzel a csapat hasznára lenni.

 

- Csapatszinten miben léphet még előbbre a Sopron? Így is Európa egyik élklubja a női mezőnyben.

A fejlődésnek soha nincs határa. A Sopron annak ellenére, hogy ilyen sikeres csapat, sok területen tud még előre lépni. Az eddig tudásunkat megtartjuk, csiszoljuk és az egyéni képességeinket a csapat érdekében tovább fejlesztjük. Az új játékosok beillesztése is mindig új kihívásokat, lehetőségeket teremt. Célokban úgy gondolom, hogy a Magyar Bajanokság és a Magyar Kupa kötelező megtartása mellett, az Euroligában nagy eredmény lenne, ha megint éremért játszhatnánk.

Megyei szövetségek