Férfi NB I B: A harmadik helyre jött fel a MAFC, győzött az Óbuda Újpesten
29
Mar
2021
Férfi NB I B: A harmadik helyre jött fel a MAFC, győzött az Óbuda Újpesten
2021. március 29.  |  20:35
Befejeződött az alapszakasz a férfi másodosztályban, s a záró forduló sem volt híján érdekességeknek, meglepetéseknek. Nem sikerült Borisz Maljkovics debütálása az alapszakasz-győztes, ám több meghatározó játékosát nélkülöző Nyíregyháza kispadján: a Nagykőrös nyerni tudott a szabolcsi megyeszékhelyen. Szintén hazai vereséggel zárta az alapszakaszt a második helyezett BKG, amelyet a Vasas "hajrázott le". A MAFC viszont simán verte a Veszprémet, s egy nyolcas győzelmi sorozattal a harmadik helyre zárkózott fel. Pazar negyedik negyedével fordított a TF-BP a Honvéd ellen, az NKA Pécs pedig remek kezdésének köszönhetően győzte le a MEAFC-ot.
 
A zöld csoportban az Óbuda 8 pontos félidei hátrány után tudott fordítani az Ivosev hiányát a jelek szerint alaposan megérző Újpest otthonában. A Cegléd a tartalékos Vásárhelyi Kosársuli otthonában aratott fölényes győzelemmel biztosította be alapszakasz elsőségét. A Pápa két szoros meccset is megnyert idegenben a múlt héten, a Pénzügyőr "lelépte" a debreceni fiatalokat, a Bonyhád biztosan nyert Tiszaújvárosban, a soproni alsóházi rangadón pedig a SMAFC-nak egy igazán jó negyed is elég volt az Eger legyőzéséhez.
 
 
 
Piros csoport
 
Bajai Bácska FKE - PVSK-Cargate 70-59
 
A 26-13-ra megnyert első negyedre, továbbá Goldring Gergő (26/6 pont, 12 lepattanó, 3 eladott labda), Goldring József (12/6 pont - 13 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó, 8 gólpassz), Pongó Martin (10/9 pont, 5 lepattanó), dr. Ágfalvi Bálint (10/6 pont - 12 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 4 eladott labda) és Nagy Dániel (10/3 pont - 15 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 gólpassz) találataira alapozva győzte le két kulcsjátékosa, Jakab és Vukicsevics nélkül is a Baja a második etaptól már Carev Alekszej (18/6 pont - 22 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó) és Bor Sándor (11/9 pont) vezérletével egyenrangú ellenfélnek bizonyuló pécsi fiatalokat.
 
 
BKG Príma Akadémia - Vasas Akadémia 80-81
 
Valóságos kosáresővel indult a találkozó: a nyitó etap közepén 19-11-re vezettek a hazaiak, akik a negyed végiéig meg is tartották 8 pontos előnyüket. A második szakaszt egy 12-5-ös 4 perccel kezdve 1 pontra feljött a Vasas. Egy 7-0-lal ismét ellépett a Nagy Benedek (24/18 pont, 3 szerzett labda, 9 gólpassz)-Nagy Botond (18/12 pont - 19 mezőnykísérlet -, 4-4 lepattanó és eladott labda, 6 gólpassz)-Armaghani Ármin (15 pont, 5 lepattanó) trió vezette BKG, s 6 pontos előnnyel vonulhatott szünetre. Térfélcsere után szinte végig tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a BKG, sőt a harmadik negyed közepén egy ízben 10 pont fölé nőtt a különbség. A hajrában 4-re feljött a Vasas, de az utolsó 3 percre Nagy Botond hármasával 7 pontos előnnyel fordultak a szigetszentmiklósiak. A végjáték azonban a Radics Gerzson (22/6 pont, 12 lepattanó), Farkas Attila (18/12 pont) és Boros Márk (18/3 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) ponterős játékára alapozó vendégeké volt, akik egy 8-0-lal a maguk javára fordították a találkozót.
 
 
Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks - Nagykőrösi Sólymok KE 95-96
 
Az első félidőben egyértelműen a Lakosa Ákos (30/18 pont, 5 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott, 3 szerzett labda)-Kovács Soma (25/9 pont, 10 lepattanó)-Molnár Miklós (13/6 pont - 15 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 9 gólpassz)-Fehér Péter (10/6 pont, 4 lepattanó) kvartett vezette, ám egy kulcsjátékosát, Mácsai Károlyt nélkülöző vendég Nagykőrös akarata érvényesült, amely pazar második negyedének köszönhetően 16 pontos előnyt szerzett szünetre. Térfélcsere után nagyon összekapta magát az eltiltott Mohácsi Máté mellett csapatkapitányát Bus Ivánt, valamint Mokánszki Mátét is nélkülöző Nyíregyháza, amely Emmanuel Ubilla (42/15 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladortt labda, 14 gólpassz), Bazsó Brúnó (23/12 pont, 7 lepattanó), Szobi Dániel (13/3 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda) és Tóth Gergely (10 pont, 4 lepattanó) vezérletével a hajrában meg is tudta fordítani a találkozó állását. Az utolsó szó azonban a végén két büntetőjét értékesítő Kovács Soma jóvoltából a vendégeké volt.
 
 
MAFC - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 102-72
 
Az első három negyedben sokkal jobban, pontosabban játszva ellenfelénél aratott fölényes, kerek 30 pont különbségű győzelmet Polgárdy Ádám (18/6 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz), Csapai Péter (18/3 pont, 9 lepattanó), Lakits András (14 pont, 3 szerzett labda), Bordács Soma (10-10 pont és lepattanó, 3 szerzett labda, 5 gólpassz) és Bősze Bálint (10 pont) kosaraira alapozva a MAFC  a záró szakaszra magára találó, s azt döntetlenre "kihozó", Madár András (19/12 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda), Orgona Gergő (11 pont, 13 lepattanó) és Sipos Mátyás (10/6 pont) vezette Veszprém ellen.
 
 
MTK-Elite Basket - Bajai Bácska FKE 91-75
 
A 27-13-ra megnyert első negyednek, Jilling László (29/21 pont, 4 gólpassz), Hegedűs Attila (19 pont, 7 lepattanó), Láncos Krisztián (14 pont, 7 lepattanó), a tripla-duplát elérő Jakab Péter (11 pont, 10 lepattanó, 12 gólpassz) és Spiriev Artemon (10/3 pont, 3 gólpassz) eredményességének, no meg a 44-30-ra megnyert lepattanózásnak köszönhetően győzte le magabiztosan az MTK a Vukicsevics-Jakab belső kettősét ezúttal is nélkülöző, s így Goldring J. (21/12 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz), dr. Ágfalvi B. (17/6 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett labda), Pongó M. (16/6 pont), Nagy D. (11/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) és Goldring G. (10 pont, 3 eladott labda, 5 gólpassz) pontjaiban bízó Baját.
 
 
PVSK-Cargate - Salgótarjáni KSE 65-83
 
Az első negyedet még megnyerték az A. Carev (19/3 pont - 20 mezőnykísérlet -, 4-4 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz)-Rátvay Balázs (15 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz)-Riskó Dávid (10 pont) trió vezette pécsi fiatalok. A folytatásban átvette az irányítást, s a szünetben már 12 ponttal vezetett a Salgótarján, amely Sömenek Martin (16/6 pont, 8 lepattanó), Boinitzer Dávid (12/6 pont, 3 lepattanó), Nshimba Joel (11/9 pont, 4 lepattanó) és Molnár Marcell (11 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda) vezérletével a második félidőben még növelni tudta előnyét, s összességében biztosan győzött.
 
 
NKA Pécs - MEAFC-Miskolc 79-77
 
Bár csupán egy negyedet nyertek meg a Lados Erik (28/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott, 4-4 gólpassz és szerzett labda)-Scherer Bálint (9/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó)-Benke Krisztián (8/3 pont, 3-3 lepattanó, gólpassz és eladott, 4 szerzett labda)-Gáspár Mátyás (8 pont, 7 lepattanó) kvartett vezette, egyik legjobbjukat, Sedin Karavdicot nélkülöző hazaiak, de a 27-11-gyel "behúzott" nyitó etap elegendőnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez. A folytatásban a játék irányítását magához ragadta, hátrányát Homoki Donát (16/3 pont, 17 lepattanó, 3 eladott labda), Kozák Bertalan (14/6 pont, 8 lepattanó), Montai Márton (10 pont, 4 lepattanó) és Tóth Bence (9/9 pont - 11 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 6-6 gólpassz és eladott labda) eredményessége révén folyamatosan csökkentette, s a végjátékot izgalmassá tette a Miskolc - amelyből Lippai Szabolcs személyében szintén hiányzott egy kulcsjátékos. Fordítani azonban nem tudtak a vendégek.
 
 
TF-BP - Budapesti Honvéd SE 76-75
 
A kiegyenlített első félidőt követően a harmadik negyedben nagy fölényben játszó, elsősorban Bea Bence (15/3 pont, 4 szerzett labda), Takács Dániel (13/6 pont, 3 gólpassz) és Stefán Dávid (11 pont, 8 lepattanó) kosaraira alapozó vendég Honvéd 15 pontos előnyt szerzett a záró szakasz előtt. Ennek első felét azonban 22-4-re nyerve fordítani tudott Nagy Szabolcs (24/6 pont, 6 lepattanó), Karosi Gergely (14 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz), Rozs Máté (14 pont, 6 lepattanó) és Kerkai Ákos (14 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda) ponterős játékával a hazai együttes, s izgalmas végjátékban meg is nyerte a találkozót.
 
 
 
A negyeddöntők párosításai a piros csoportban:
 
(1) Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks - (8) NKA Pécs
(2) BKG Príma Akadémia - (7) Budapesti Honvéd SE
(3) MAFC - (6) HOYA-Pannon Egyetem Veszprém
(4) Salgótarjáni KSE - (5) Vasas Akadémia
 
A párharcok három nyert meccsig tartanak.
 
 
 
Zöld csoport
 
Atomerőmű KSE Bonyhád - Conoil MOTAX KC Pápa 84-85
 
A záró szakasz előtt 7 ponttal még az első két negyedet ha szűken is, de megnyerő, a harmadik etapot pedig döntetlenre adó, Dorogi Gergő (1/3 pont, 4 lepattanó), Verasztó Péter (14/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Somogyfoki Szabolcs (13/3 pont, 7 lepattanó), Tömösváry Máté (11/6 pont, 6 lepattanó) és Pupp Bence (11 pont, 6 lepattanó, 8 eladott labda, 9 gólpassz) kosaraira alapozó hazai gárda állt jobban. Három és fél perccel a befejezés előtt is 5 pontos előnye volt még a Bonyhádnak. Ekkor azonban nagy hajrába kezdett a Hódi Patrik (24/18 pont), Koma Dániel (22 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz) és Murai Gábor (18 pont, 11 lepattanó, 6 szerzett, 3 eladott labda, 5 gólpassz) ponterős játékára támaszkodó Pápa, s egy 9-2-vel az utolsó percre fordulva fordított. A hazaiak 4 büntetőből hármat értékesítve visszaszerezték a vezetést, ám az utolsó szó egy, az utolsó pillanatokban szerzett Koma-duplával a vendég Pápa csapatáé volt, amely így megnyerte a találkozót.
 
 
Békési SzSK - Conoil MOTAX KC Pápa 97-102
 
A végig szoros, kiélezett küzdelmet, nagy dobópárbajt, s összesen 24 hárompontos kosarat hozó találkozó utolsó percére még a Hargitai Krisztián (22/6 pont, 6 lepattanó), Balog Gábor (18/3 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz), Frikker Marcell (17/6 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda, 7 gólpassz), Danijel Krsztics (15/9 pont, 3 gólpassz) és Széphelyi Tamás (12/6 pont) eredményes játéka révén a hazai gárda minimális különbségű, egyetlen pontos vezetésével fordultak a csapatok. A végjáték azonban a Sonyák Béla (29/18 pont, 3 gólpassz)-Kiss Kornél (22 pont, 5 gólpassz)-Koma D. (18 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz)-Hódi P. (14/9 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz)-Erdei Márk (13/9 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) ötösfogat "húzta", egyik legjobbját, Murait nélkülöző vendég pápaiak együttesé volt, amelyből előbb Hódi, majd Sonyák dobott egy egy-egy triplát, s erre már nem volt válasza a Békésnek.
 
 
Pénzügyőr SE - DEAC U23 104-67
 
Az erősen tartalékos vendég debreceni fiatalok Zsambalocsir Batbaatar (25/21 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda), valamint Kiss Kolos (14/6 pont, 8 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda) vezérletével csak a harmadik negyedben voltak egyenrangú ellenfelei a leginkább Szálas Gábor (19/9 pont, 8 lepattanó), Horváth Barnabás (18/9 pont, 5 gólpassz), Kovács Marcell (13/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) és Fekete József (11 pont, 3 lepattanó) találataira, no meg az 51-35-re megnyert lepattanózásra támaszkodó Pénzügyőr csapatának, amely a találkozó többi részében nagy fölényben játszva magabiztos győzelmet aratott.
 
 
SMAFC - EKE Eger KOK 76-69
 
Mindkét csapatból hiányzott 1-1 kulcsjátékos az alsóházi rangadón Kovács Benedek, illetve Máté Balázs személyében. A Papp Barna (16/12 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz)-Bakk Krisztián (15/3 pont - 18 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó)-Czukor Bence (11/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz)-Németh Márk (10 pont, 6 lepattanó) kvartett vezette hazai gárda csupán egyetlen negyedet nyert meg, de a 24-14-re "behúzott" második etap elegendőnek bizonyult a soproniaknak a Papp Bendegúz (20/12 pont, 4 lepattanó), Szicsák Bence (13 pont, 8 lepattanó) és Szabó Martin (10/3 pont, 3 lepattanó) eredményességére építve végig szívósan küzdő egri legénység legyőzéséhez.
 
 
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Atomerőmű KSE Bonyhád 76-92
 
Három negyedet ha szorosan is, de megnyerve, egyet, a harmadikat pedig döntetlenre adva biztosan győzött Dorogi Gergő (26 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda), Pajor Dávid (20/18 pont, 3 eladott labda), Baki Sándor (11/3 pont), a hatalmas mezőnymunkát végző Pupp Bence (10 pont, 8 lepattanó, 6 szerzett labda, 12 gólpassz) és Verasztó Péter (10 pont 3 lepattanó, 4-4 gólpassz, szerzett és eladott labda) vezérletével, lepattanózásban a hazaiakat 54-40-re felülmúló Bonyhád a Drahos Gábor (33/12 pont, 13 lepattanó, 5 eladott labda, 6 gólpassz, 43 VAL), Molnár Bence (14/12 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz) és Orliczki Bence (12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) kosaraira alapozó Tiszaújváros otthonában.
 
 
Újpest-MT - Óbudai Kaszások KA 70-80
 
Ellentétes félidőket hozott a rangadó, amelynek félidejében 8 ponttal még az Ivosev Tamást nélkülöző, elsősorban Horváth Kristóf (18/9 pont - 19 mezőnykísérlet -, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Csaba György (12/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó), Nikola Micev 9/9 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) és Peringer Balázs (9 pont, 10 lepattanó) találataira támaszkodó Újpest állt jobban. Szünet után azonban az irányítást, a harmadik negyed hajrájában pedig a vezetést is átvette a Steve Rosemond (23/3 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz)-Varga Dániel (19/3 pont, 12 lepattanó)-Puszta Dávid (12 pont, 7 lepattanó)-Vámos László (10/3 pont) kvartett által vezérelt vendég Óbuda. A záró szakasz elején még visszaszerezte az előnyt az Újpest, ám a negyed közepén egy 9-2-t "vezettek elő" a vendégek, s már nem is adták ki kezükből a vezetést, sőt végül 10 ponttal nyertek.
 
 
Vásárhelyi Kosársuli - Ceglédi KE 77-104
 
A mérkőzés csupán a csapatok helyezései alapján tűnt rangadónak: a listavezető, Edward Dobbs (25/3 pont, 7 lepattanó), Fekete Viktor (19/12 pont, 3 gólpassz), Várbíró Gergő (15 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) és Szabó Norbert (10 pont, 5 lepattanó) eredményességére építő Cegléd szünetig kerek 20 pontos előnyt szerezve sima, magabiztos győzelmet aratott a kulcsjátékosai sorát, többek között Béres Nándort, Molnár Bencét és Varga Zalánt is nélkülöző, Varga Ákos (27/12 pont, 5 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda), Bálint Erik (21 pont, 8 lepattanó, 3 eladott labda), Bodócsi Benjámin (12/3 pont, 4 eladott labda) és Pavlovic Vuk (11/3 pont, 7-7 lepattanó és gólpassz) vezette Hódmezővásárhely otthonában.
 
 
 
A negyeddöntők párosításai a zöld csoportban:
 
(1) Ceglédi KE - (8) Atomerőmű KSE Bonyhád
(2) Óbudai Kaszások KA - (7) Pénzügyőr SE
(3) Újpest-MT - (6) Békési SzSK
(4) Vásárhelyi Kosársuli - (5) Conoil Motax KC Pápa
 
A párharcok két nyert mérkőzésig tartanak.

Vármegyei szövetségek