Az Aluinvent DVTK az első döntős a kupában
26
Feb
2021
Az Aluinvent DVTK az első döntős a kupában
2021. február 26.  |  17:37
A 2021-es Killik László Női K&H Magyar Kupa első elődöntőjében pontszegény csatát követően az Aluinvent DVTK 50-45-re legyőzte a PEAC-Pécs együttesét és ezzel kivívta a fináléba kerülést.
 
Az első percben Keyona Hayes duplájával a DVTK került előnybe, de erre Wentzel Nóra és Tijana Andusic válaszolt és így gyorsan 5-2-re fordított a PEAC. A mérkőzés elején a pécsiek bizonyultak eredményesebbnek támadásban és így minimális előnyüket a játékrész nagy részében őrizték. Földi Attila 12-8-nál kért időt. Ekkor még két és fél perc volt hátra az első szakaszból. Rendezte sorait a DVTK, mely Kányási Veronika triplája után egyenlített, majd Chanel Mokango találatával már 15-13-ra vezetett.
 
A második szakaszt óriási küzdelem jellemezte. Támadásban sok lehetőség maradt ki mindkét oldalon. Három percet kellett várni az első pontokra, melyek Medgyessy Dóra két büntetőjével érkeztek el. A PEAC közel hat percre nyúló kosárcsendjét Paula Strautmane triplája törte meg. Több mezőnykosarat ebben a periódusban azonban nem értek el a pécsiek. Még Szücs Réka és Sarok Nikolett egy-egy büntetőjét regisztrálhattuk. A DVTK-nál Medgyessy Dóra lépett fel vezérként, aki a csapata 10 pontjából nyolcat egymaga jegyzett. Mellette Mokango villant meg egyszer, 20 perc után így 25-18-as előnyben volt a DVTK.
 
Az első félidőben a DVTK 31 mezőnykísérletéből 10-et, míg a PEAC 34-ből 6-ot értékesített. Óriási kérdés volt, hogy a harmadik negyedben melyik csapat tud támadásban új lendületet venni. Kányási duplája és Mokango büntetője után 10 egységre növelte a differenciát a DVTK. Ezt követően Andusic és Wentzel Nóra még 28-24-re felhozta a pécsieket. A harmadik szakasz közepén viszont Hayes lépett elő főszereplővé, akinek a hat pontjával 36-24-re ismét elszakadt a miskolci gárda. A hullámzó találkozón a negyed hajrája a PEAC-nak sikerült jobban. Amikor Paula Strautmane újabb triplája célt ért, 36-31-re felzárkóztak Csirke Ferenc tanítványai. A negyedet végül az ekkor már 14. pontját szerző Hayes zárta, 30 perc után 38-31-re ment a DVTK.
 
A záró szakaszba fordulva sem változott a játék képe. Az első három percben a DVTK mindössze egy duplát ért el, ez Hayes nevéhez fűződött, így a PEAC Strautmane és Sántra Petra triplájával 40-37-re felkapaszkodott. A folytatásban ismét a DVTK tudott pontosabb lenni. Az utolsó négy percbe fordulva 46-39-nél újra 7 egységre nőtt a differencia. Távoli dobásokkal a pécsiek szorossá tették a végjátékot. Szücs triplája után az utolsó két percbe érkezve 46-45-re visszajöttek. Sokáig egyik fél sem talált be, majd Mokango révén 3 pontra nőtt a DVTK előnye. A PEAC támadt az utolsó 10 másodpercben, de Wentzel Nóra könyökösét, mellyel Aho Ninát találta el, videózás után sportszerűtlennek ítélték. Mokango két büntetője alakította ki a végeredményt.
 
PEAC-PÉCS - ALUINVENT DVTK 45-50 (13-15, 5-10, 13-13, 14-12)
 
Magyar Kupa elődöntő
Gabányi László Sportcsarnok
Cziffra Cs., Ádám J., Csabai-Kaskötő B. (Bodrogváry I.)
 
PEAC-Pécs: Szücs 9/6, Wentzel 7/3, Strautmane 11/9, Andusic 8, Kiss V. 3. Csere: Sánta 3/3, Sarok 1, Kaposi 3.
 
Aluinvent DVTK: Medgyessy 8/3, Aho 2, Pusztai 2, Hayes 22, Mokango 11. Csere: Kányási 5/3, Kiss A., Tóth.

Megyei szövetségek