Férfi NB I B: Óbudán győzött a Hódmezővásárhely
21
Feb
2021
Férfi NB I B: Óbudán győzött a Hódmezővásárhely
2021. február 21.  |  18:18
Csak a zöld csoportban rendeztek igazán nagy rangadót a héten a férfi másodosztályban, s ezen Vásárhelyi Kosársuli értékes győzelmet aratott az Óbudai Kaszások otthonában. Ugyanitt a SMAFC látványos találkozón győzte le a Pénzügyőrt, a Tiszaújváros pedig küzdelmes, izgalmas, fordulatos találkozón a 14 büntető elhibázó Győrt. A piros csoportban a hullámvölgybe kerülő Baja, valamint a tartalékos Nagykőrös kétszer is kikapott otthonában, a javuló formát mutató NKA Pécs viszont kétszer is nyerni tudott idegenben. A friss Hepp-kupa győztes Nyíregyháza simán győzött az északkeleti derbin Miskolcon, a Veszprém pedig egy valóságos kosáresőt hozó mérkőzésen rajt-cél győzelmet aratott a Honvéd ellen.
 
 
 
Piros csoport
 
Bajai Bácska FKE - Vasas Akadémia 63-72
 
Az első három negyed hullámzó, fordulatos játékot hozott. Jelentősebb előnyt sem a Jakab Péter (20/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda), Pongó Martin (12/6 pont, 5 gólpassz), Goldring József (11/6 pont, 4 szerzett, 3 eladott labda) és Milos Vukicsevics (11 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 2-2 blokk és gólpassz) eredményességére építő hazai együttes, sem pedig az elsősorban Boros Márk (17/3 pont, 3 gólpassz), Krasovec Ádám (14/6 pont), Kelenföldi Domonkos (9/3 pont, 4 lepattanó), Medve Máté (8/6 pont - 10 mezőnykísérlet, - 5 lepattanó), Debreceni Dániel (8 pont, 10 lepattanó) és Radics Gerzson (8 pont - 10 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó) pontjaira alapozó Vasas nem tudott kiépíteni. A negyedik negyedre minimális különbségű bajai vezetéssel fordultak a felek. A mérkőzés a záró etap első felében dőlt el: ezt a periódust 8-0-ra nyerték a vendégek, s elléptek. A Vasas végig tartani tudta 10 pont körüli előnyét, és értékes idegenbeli győzelmet aratott.
 
 
Nagykőrösi Sólymok KE - NKA Pécs 78-90
 
Az első negyed utolsó és a második első két és fél percében egy 15-0-t "repesztve" elhúztak a nagyrészt Kovács Soma (22/12 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Mácsai Károly (19/6 pont, 5 lepattanó), Fehér Péter (17/3 pont, 3 eladott labda), valamint Molnár Miklós (12/3 pont) találataira támaszkodó hazaiak. Ezt követően azonban átvették az irányítást, s szünetig 1 pontra felzárkóztak, a pécsi fiatalok. A Nagykőrös a harmadik negyed hajrájáig tartotta a lépést látogatójával. A Sedin Karavdic (28/12 pont)-Benke Krisztián (18/6 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz)-Kollár Bence (17/15) trió ponterősségében bízó vendégek azonban a szakasz utolsó három és fél percét 12-3-ra nyerve 10 pont fölötti előnyt építettek ki maguknak a negyedik negyed előtt. Ennek közepén egyszer ugyan 10 ponton belülre került a Nagykőrös, de igazán szorossá tenni nem tudta már a találkozót.
 
 
MEAFC-Miskolc - Hübner-Nyíregyháza BS 68-91
 
A feljövőben lévő MEAFC Kozák Márton (15 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz), Lippai Szabolcs (14 pont, 7 lepattanó) és Tóth Viktor (12/9 pont, 4-4 gólpassz és eladott labda) révén az első szakaszban végig tapadt a Hepp-kupa friss győztesére. A második negyed első felét 14-5-re nyerve 10 pontos előnyre tett szert a Nyíregyháza, amely szünetig meg is tartotta ezt a 10 pont körüli vezetését. A második félidő első perceiben állandósult a 10 pont körüli vendég vezetés, majd a szakasz második felében egy 12-3-as rohammal 20 pontosra növelték előnyüket, s ezzel el is döntötték a meccset a maguk javára a nagyrészt Bus Iván (27/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda), Kiss Benedek (13/3 pont) és dr. Mohácsi Máté (12/12 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) pontjaira építő nyírségiek.
 
 
Vasas Akadémia - MTK-Elite Basket 83-65
 
A vendégek kezdtek jobban, s a nyitó negyed közepén 15-9-re vezettek. A negyed második felében egy szédületes, 17-2-es "száguldást" produkálva fordított, s el is lépett ellenfelétől a Vasas, amely végül 30-24-re nyerte a nyitó szakaszt. Amilyen kosáresőt hozott az első szakasz, annyira küzdelmes volt a második - szünetben 4 ponttal vezettek a hazaiak. A második félidőt 5-0-lal kezdve gyorsan fordított a Jakab Péter (18/9 pont, 4 szerzett, 3 eladott labda, 9 gólpassz)-Takács András (15/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz)-Bognár Mátyás (12/12 pont, 4 lepattanó) trió vezette MTK, majd a harmadik negyed közepén már 8 ponttal, a negyedik negyed előtt pedig 3 ponttal "ment". A záró szakaszban viszont - ahogy mondani szokás - csak egy csapat volt a pályán: a nagyrészt Radics G. (15/3 pont, 5 lepattanó), Medve M. (13/9 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda, 5 gólpassz), Krasovec Á. (13 pont, 4 lepattanó) és Kelenföldi D. (10 pont, 11 lepattanó) kosaraira alapozó Vasas ezt az etapot 26-5-re nyerve végül 18 ponttal győzte le az erejével a negyedik negyedre elkészülő MTK-t.
 
 
Bajai Bácska FKE - NKA Pécs 63-68
 
Görcsösen kezdett, s a nyitó etap közepén 7 pontos hátrányban (4-11) volt a legutóbbi 5 mérkőzését elveszítő bajai együttes. A szakasz második felére aztán magukra találtak a hazaiak, akik egy 12-2-vel fordítottak, s 3 pontos előnnyel zárták a negyedet. A második szakasz forgatókönyve nagyon "hajazott" az első 10 percére: ezt 9-1-gyel indították a pécsiek, majd jött egy 12-2-es bajai futás - szünetben 6 ponttal vezetett a vendéglátó. A harmadik negyedben tartotta 5 pont körüli előnyét a M. Vukicsevics (25 pont, 12 lepattanó) vezette Baja, amelyből rajta kívül csak Goldring Gergő (10 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) nyújtott átlagon fölüli teljesítményt. A hazaiak 4 pont előnyről várhatták a záró szakaszt. Ez hazai kosárral indult, ám utána egy 10-1-gyel a szakasz közepére fordítani tudtak a pécsi fiatalok. A hajrában még visszavette a vezetést a Baja, ám a végjátékot jobban bírták a nagyrészt S. Karavdic (20/6 pont, 9 lepattanó), Scherer Bálint (14 pont) és Lados Erik (12/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) pontjaira építő, s a lepattanóharcban a hazaiakat 46-35-re fölülmúló vendégek, akik egy 9-3-as utolsó három és fél perccel megnyerték a találkozót. Kulcsfontosságú volt még, hogy a vendégek kétszer olyan pontossággal dobtak kintről (6/23, 26%), mint a hazai pályán igen gyengén (3/23, 13%) triplázó Baja.
 
 
Nagykőrösi Sólymok KE - MAFC 77-86
 
A nyitó negyed közepéig haladtak fej-fej mellett a felek, majd a szakasz második felében pontosabban játszva 7 egységnyi előnyt szereztek a vendéglátók. A második etap elején állandósult egy 5 pont körüli nagykőrösi vezetés, majd a szakasz közepén 2 pontra felzárkóztak a fővárosiak - szünetben 4 ponttal "ment" a Sólymok csapata. A második félidő elején megduplázta félidei előnyét a Mácsai K. (18/6 pont, 10 lepattanó), Molnár M. (18/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Fehér P. (17/3 pont, 6 eladott labda, 3 gólpassz) és Jenei Gergő (13/3 pont) kosaraira alapozó, két kulcsjátékosát, Lakosa Ákost és Kovács Somát is nélkülöző Nagykőrös. A szakasz közepén egy parádés, 16-2-es rohammal fordított, s 6 ponttal ellépett a hazaiaktól a MAFC, amely 4 egységnyi előnnyel várhatta a záró etapot. Ebben próbált tapadni fővárosi riválisára a Nagykőrös, de a szakasz közepén kritikus pillanatokban kétszer is "gyilkos" triplát dobtak a vendégek, s ezzel megtörték a Sólymok csapatának ellenállását. Értékes idegenbeli győzelmet aratott a budapesti együttes, méghozzá annak köszönhetően hogy 5 játékosa is 10 pont fölé jutott: Tóth Péter (28/6 pont, 14 lepattanó, 4-4  gólpassz és szerzett, 6 eladott labda), Polgárdy Ádám (15/3 pont, 3 lepattanó), Bordács Soma (14 pont, 5 lepattanó), a hosszabb kihagyás után ezen a mérkőzésen visszatérő, rutinos Kovács Ádám (12/3 pont, 3 lepattanó) és Lakits András (11/3 pont, 5 lepattanó).
 
 
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Budapesti Honvéd SE 106-97
 
Valósággal állva hagyta a Veszprém a Honvédot: 8 perc elteltével 17 pontos előnyre tettek szert a hazaiak, akik a félidő hajrájáig tartották 15 pont körüli előnyüket. Ekkor egy 10-2-vel 10 ponton belülre került a Honvéd, félidőben 8 pont volt a különbség. A harmadik negyed első perceiben állandósult a 10 pont körüli veszprémi vezetés. Ez a szakasz közepén bemutatott 13-5-ös hazai "részhajrával" 15 pont fölé nőtt, a negyedik negyedre 12 pontos hazai előnnyel fordultak a felek. Ezt 8-2-vel indítva közel 20 pontosra növelte előnyét a Nebojsa Dukics (29/3 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz), Madár András (25/3 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz), Szűcs Péter (19/15 pont, 3 szerzett labda) és Szabó Péter (18/6 pont, 3 lepattanó, 6 gólpassz) ponterős játékára építve a HOYA, s úgy tűnt ezzel el is döntötte a mérkőzést a maga javára. A Honvéd Tichov Dominik (31/6 pont), Tanoh András (20/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Szatmári Zsombor (19/3 pont, 8 lepattanó - 7 támadó) és a dobást nem hibázó Kovács Domonkos (11/3 pont - 3/3 dupla, 1/1 tripla, 2/2 büntető) vezetésével azonban nem így gondolta, hanem a szakasz közepén egy 10-0-lal a hajrára "látótávolságon", azaz 10 ponton belülre került. Újítani tudott a Veszprém, előnye újfent 10 pont fölé "hízott". A nagy dobópárbajt hozó hajrában a Honvéd 6 pontra még feljött, de ennél nem tudott közelebb kerülni az érdekes mérkőzésen végül gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arató veszprémiekhez.
 
 
TF-BP - Salgótarjáni KSE 68-92
 
A második negyed közepéig egyértelműen a vendég Salgótarján akarata érvényesült, amely 14 pontos előnyre tett szert. A félidő hajrája óriási fordulatot hozott, ugyanis a Karosi Gergely (18/12 pont, 5-5 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz)-Kerkai Ákos (18 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz)-Nagy Szabolcs (14/6 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz) trió vezette vendéglátók a szünet előtti 4 percet 19-4-re nyerve fordítani tudtak, s minimális előnnyel várhatták a második 20 percet. Ahogy a mérkőzést, a második félidőt is a Boinitzer Dávid (23/15 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz), Joó Tamás (16/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Valentino Karanfilovski (15/9 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz), Nshimba Joel (14 pont, 9 lepattanó, 5 szerzett, 3 eladott labda) és Dominik Herendic (12 pont, 3 szerzett, 4 eladott labda, 11 gólpassz) hatékony és ponterős játékára támaszkodó nógrádiak kezdték jobban. A vendégek egy 11-3-as rohammal nyitották ezt a szakaszt, s a harmadik negyedben végig kézben tartva az irányítást 12 pontos előnyről várhatták a negyedik negyedet. Ebben rátéve egy lapáttal, a szakasz első felében bemutatott 15-0-ra építve fölényessé tették sikerüket az igazán jól csak a félidő hajrájában, nagyjából 5 percig kosarazó TF-BP otthonában.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
DEAC U23 - Atomerőmű KSE Bonyhád 76-80
 
Bár csupán egyetlen negyedet nyert meg, a 22-7-tel "behúzott" második etapnak, valamint Pajor Dávid (23/12 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz), Verasztó Péter (17/3 pont - 20 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz), Gébert Attila (14/6 pont, 3 szerzett labda), valamint Dorogi Gergő (10 pont - 12 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó) eredményességének köszönhetően a Bonyhád nyerni tudott a Pollák Balázs (24/6 pont, 7 lepattanó, 6-6 gólpassz és eladott labda) és Balázsi Soma (19/15 pont, 13 lepattanó, 3 eladott labda) vezérletével nagyot küzdő debreceni fiatalok otthonában.
 
 
Ceglédi KE - Békési SzSK 100-72
 
Az első félidőben Meleg Károly (13/3 pont, 6 lepattanó), I. Milosevics (12/6 pont, 4 lepattanó) és Hargitai Krisztián (11/9 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda) vezérletével remekül tartotta magát a Békés, végig váltott vezetéssel haladtak a felek. A harmadik negyed elején elléptek a hazaiak, de a viharsarkiak tapadtak rájuk. A szakasz közepén egy 14-2-es rohammal megnyugtató előnyt építettek maguknak a Fekete Viktor (17/15 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz)-Berkics Máté (15 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz)-Hegedűs Gergely (12/3 pont)-Csákvári Csaba (12 pont, 6 lepattanó)-Szabó Norbert (10 pont, 4 gólpassz) "ötösfogat húzta" ceglédiek, akik ezzel megtörték a Békés ellenállását, s végül simán nyertek.
 
 
Conoil Motax KC Pápa - EKE Eger KOK 81-71
 
Az Eger parádésan, a Pápa elég tompán kezdett - a nyitó etap hajrában 22-11-re vezetett a sereghajtó, s 9 pontos előnnyel zárta az első szakaszt. A második szakasz első felét 13-2-re nyerve átvették a vezetést a Sonyák Béla (27/9 pont, 5 lepattanó), Koma Dániel (21 pont, 4 lepattanó) és Murai Gábor (20 pont, 8 lepattanó, 6 szerzett labda, 4 gólpassz) ponterős játékára alapozó vendéglátók - a második 10 percet végig uralva szünetben már ők "mentek" 9-cel. Szünet után nem tört meg az Eger, amely Pomázi Patrik (11/9 pont), Szabó Martin (11/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Mondi Richárd (10/6 pont) és Máté Balázs (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 4 eladott labda) vezérletével a harmadik negyedben végig "látótávolságon" belül maradt - sőt, a negyedik negyed közepén egy huszáros 8-2-es rohammal 1 pontra feljött. Erre azonban szintén egy 8-2-vel reagálva eldöntötte a meccset a maga javára a Pápa, amely ha a vártnál jóval nehezebben is, de hozta a kötelezőt az utolsó pillanatig szívósan küzdő Eger ellen.
 
 
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC
 
A csoport két talán leghosszabb nevű csapatának összecsapásán az első félidőben végig fej-fej mellett haladtak a felek - a vendég győri gárda minimális előnyével fordultak a felek. Szünet után sem "eresztette" egymást a két együttes, amely a harmadik negyedben váltott vezetéssel haladt. A negyedik negyed első felében egy 7-0-s "részhajrával" 6 ponttal elléptek a Geiger Bálint (17/9 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz), Berneczei László (15 pont, 9 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda) és Lógár Bence (14 pont, 7 lepattanó) ponterős játékára építő vendégek. Erre azonban egy 11-4-gyel reagálva visszavette a vezetést az Orliczki Bence (15 pont, 9 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett labda)-Szilasi Bence (13/9 pont, 4 eladott labda)-Drahos Gábor (12/6 pont, 7 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda)-Kovács Martin (10/3 pont, 7 lepattanó) kvartett vezette Tiszaújváros. Az utolsó percre döntetlen állással fordultak a csapatok, majd az izgalmas, kihagyott büntetőkkel tarkított végjátékból a hazaiak jöttek ki jobban. A Győr vereségében nagyban közrejátszott, hogy játékosai igen gyengén (9/23, 39.1%) dobták a büntetőket.
 
 
SMAFC - Pénzügyőr SE 98-93
 
A hazaiak kezdtek jobban, a nyitó etap közepén 14-7-re "ment" a SMAFC, ám a szakasz hajrájában egy 9-2-vel fordítottak a fővárosiak. A küzdelmes második etap végig szoros volt, szünetben - köszönhetően egy, a szakasz közepén bemutatott 9-2-es rohamnak - 2 ponttal a hazaiak álltak jobban. A harmadik negyed közepén 7 pontos előnyt alakított ki magának a Bakk Krisztián (28/9 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Czukor Bence (22/6 pont), Kovács Benedek (20 pont, 11 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda, 4 gólpassz, 2 blokk) és Márkus Tamás (11/3 pont) eredményes, hatékony játékára építő SMAFC. A harmadik szakasz végére azonban ledolgozta hátrányát a Szálas Gábor (29/21 pont, 12 lepattanó), Horváth Csanád (14/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda), Mihalics Gábor (11/3 pont, 3 lepattanó) és a soproni nevelésű Szekeres Ábel (11 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda, 13 gólpassz) találataira támaszkodó Pénzügyőr - a negyedik negyed döntetlen állásról kezdődött. Egészen a hajráig tapadt a vendég együttes a soproniakra, a végjátékban azonban egy 7-0-s sorozat után 8 ponttal megugrott a SMAFC, amely ezzel megnyerte a kosarakban gazdag, látványos találkozót.
 
 
Óbudai Kaszások KA - Vásárhelyi Kosársuli 62-68
 
Az első negyed közepéig kiegyenlített volt a két dobogóra hajtó két gárda rangadója. A szakasz hajrája a vendég hódmezővásárhelyieké volt, akik egy 8-2-es három perccel zárva a negyedet 8 ponttal elléptek. Egészen a félidő hajrájáig maradt az 5 és 10 pont közötti különbség, majd egy 8-0-lal ledolgozta hátrányát a két kulcsjátékosa, Puszta Dávid és Varga Dániel hiányában nagyrészt Kovács Barnabás (17/15 pont, 6 lepattanó), Bencsik Barnabás (12 pont - 14 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó) és Zlatko Jovanovic (11 pont - 16 mezőnyksérlet, 1/12 tripla -, 3 lepattanó, 5 gólpassz) kosaraira alapozó Óbuda. A félidő 1 jó vendég büntetővel, s 33-32-es vásárhelyi vezetéssel ért véget. A harmadik negyedben gyakorlatilag végig fej-fej mellett haladtak a felek. A szakasz hajrájában ugyan 5 ponttal elléptek a hazaiak, de a végére ledolgozták hátrányukat az alföldiek, 48-48-ról indult a negyedik negyed. Ezt 6-0-lal indították az újfent egységes csapatjátékra, azon belül pedig Varga Zalán (13/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó), Bálint Erik (12/3 pont - 15 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Pavlovic Vuk (11/3 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 4 szerzett, 3 eladott labda) és Rostás Imre (10 pont, 6 lepattanó) pontjaiban bízó vendégek. A szakasz közepén 2-re feljött a Kaszások együttese, de a kritikus pillanatokban valaki rendre villant a vendég vásárhelyieknél, így alföldi siker született a rangadón.
 

Vármegyei szövetségek