Női Amatőr: BKG-siker a csúcsrangadón, hosszabbítás pirosban, zöldben
12
Jan
2021
Női Amatőr: BKG-siker a csúcsrangadón, hosszabbítás pirosban, zöldben
2021. január 12.  |  11:30
Mozgalmas hetet hagytak maguk mögött a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság csapatai, jó néhány együttes duplázott az elmúlt napokban. A piros csoportban a Vasas a Csata elleni presztízsrangadót nyerte meg, a BKG pedig a csoport csúcsrangadóját az MTK-TFSE otthonában. A Vasas hétközi sikere után hét végén a PINKK otthonában egy remek, hosszabbításos csatában alulmaradt, Szekszárdon pedig a helyi fiatalok egy kosarakban roppant gazdag meccsen győzték le a MAFC csapatát. A zöld csoportban a Törekvés előretörését hozta az elmúlt hét: az együttes előbb a diósgyőri fiatalok otthonban ért el bravúrt, majd saját pályáján verte simán a tatai csapatot. Itt is volt egy hosszabbításos találkozó: a szolnoki hölgyek azok után, hogy nagy verésbe "szaladtak bele" Kecskeméten, hosszabbításos találkozón javítottak a Zsíros Akadémia ellen.
 
 
 
Piros csoport
 
BKG Príma Akadémia - NKA-Pécs-PEAC 85-50
 
Esélyeshez méltóan, 13-4-gyel kezdett a BKG, ám az első negyed második felében felnőttek a feladathoz, s kiegyenlítetté tették a játékot a leginkább Milica Popovics (15/3 pont, 6 lepattanó) és Szűcs Luca (13/6 pont, 3-3 szerzett és eladott labda, 4 gólpassz) találataira támaszkodó pécsi fiatalok. Lehet, ez sokat is kivett belőlük: a második etap nagyon egyoldalú játékot hozott, szünetig közel 30 pontosra nőtt a hazai előny. A második félidő már gyakorlatilag formalitás volt: szünet után már nem játszott akkora fölényben a Raus Vivien (18/6 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda, 3 gólpassz)-Bodnár Fanni (16/12 pont, 3 gólpassz) kettős vezette BKG, mint a második etapban, mégis minden negyedet megnyert, s lepattanózásban 49-32-re felülmúlva ellenfelét magabiztos győzelmet aratott. A hazaiaknál mind a 10 pályára lépő játékos szerzett pontot, hárman is 9 egységig jutottak.
 
 
Vasas Akadémia II - Csata DSE 82-71
 
A két középső negyedben dominálva, a lepattanózást három dupla-duplát elérő játékosa - Madár Eszter (23 pont, 12 lepattanó, 2-2 blokk és eladott labda), Tóth Orsolya (17/6 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz) és Budácsik Dorottya (10 pont, 11 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda) - vezetésével 51-32-re megnyerve (rajtuk kívül Szerencsés Tamara (10/3 pont, 3 lepattanó) érte el a 10 pontot a hazaiaktól) győzte le a presztízs rangadón a Vasas a nagyrészt Rakita Lili (19/3 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz), Toman Petra (14 pont, 6 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz) és Gyöngyösi Janka (13/6 pont, 4 lepattanó) eredményességére építő Csata csapatát.
 
 
Sportdarázs-SMAFC - UNI-Győr SzeSE 56-43
 
A harmadik negyed közepéig tapadt a Pfeiffer Virág (14 pont - 19 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 gólpassz)-Bakó Patrícia (12 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda) kettős vezette soproni együttesre, sőt az első félidő hajrájában Milkovics Réka (10/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó) villanásaival rövid időre át is vette a vezetést a Győr a megyei rangadón. A harmadik negyed hajrájában egy 7-0-lal elléptek a hazaiak, ám a záró etap közepén 4 pontra megközelítette vendéglátóját a győri csapat. A felzárkózás azonban felőrölte a vendég együttes erejét: a hajrá a hazaiaké volt, akik végül 13 ponttal nyertek.
 
 
Ajka - DEAC 61-28
 
Az első három negyedben nagy fölényben játszva, a harmadik etapban "lenullázva" ellenfelét, Foltin Blanka (14 pont, 13 lepattanó), Kalocsai Dorina (10/3 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), valamint Shirian Fatime (8 pont, 10 lepattanó) vezérletével aratott magabiztos győzelmet az Ajka, amely a lepattanózást 60-42-re nyerte. A debreceniektől egyedül Mezei Dóra (11/3 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda) jutott 10 pont fölé.
 
 
Csata DSE - Kanizsai Vadmacskák SE 99-58
 
Minden negyedet megnyerve, három negyeden át helyenként nyomasztó fölényben játszva, lepattanózásban 61-42-re felülmúlva ellenfelét verte Gyöngyösi Janka (27/3 pont, 12 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Rakita Lili (13/9 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 8 gólpassz), Balogh Liza (13 pont, 4 lepattanó) és Toman Petra (10/6 pont - 12 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz) vezérletével több mint 40 ponttal a Csata a Nagykanizsát, amelyből csak Baa Dominika (21/3 pont - 24 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 6 szerzett, 4 eladott labda) és Fuisz Viktória (13/3 pont - 19 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó) jelentett érdemi veszélyt a hazai kosárra.
 
 
NKA-Pécs-PEAC - Bajai NKK 70-80
 
A 31-18-ra megnyert harmadik negyednek, továbbá nagyrészt Pap Regina (22 pont, 18 lepattanó, 3 eladott labda, 2 blokk), Kucsora Réka (19/6 pont, 6-6 lepattanó és eladott labda, 5 gólpassz), Hilcz Alexa (15/15 pont, 5-5 lepattanó és eladott labda) és Tamás Gréta (11/3 pont - 13 mezőnykísérlet -, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 4 gólpassz) eredményességének köszönhetően tudott nyerni a Baja a Szűcs Luca (17/15 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz)-Habling Lara (13/9 pont, 3-3 szerzett és eladott labda)-Milica Popovic (11/3 pont - 15 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó) trió vezette pécsi fiatalok otthonában.
 
 
MTK-TFSE - BKG Príma Akadémia 55-72
 
Bár egyértelmű fölényben csak a második negyedben játszott, Raus Vivien (18/12 pont, 4 gólpassz), Camesha Davis (16/3 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz) és Suppán Anna (14/6 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) ponterős játéka révén minden negyedet megnyerve diadalmaskodott a BKG a bajnoki csúcsrangadón a leginkább Szeitl Vanessa (13/9 pont), Burján Laura (11/9 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda) és Benke Sára (9/9 pont) kosaraira alapozó MTK-TFSE otthonában.
 
 
Atomerőmű KSC Szekszárd II - MAFC 98-90
 
A 29-19-re megnyert első 10 percre, valamint a Holcz Rebeka (22/6 pont, 8 lepattanó, 6 szerzett, 4 eladott labda)-Horváth Dóra (22 pont, 8 lepattanó)-Renczes Rebeka (21/3 pont, 3 eladott labda, 14 gólpassz)-Vincze Nikolett (20/12 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) kvartett tagjainak ponterősségére építve győzték le a szekszárdi fiatalok egy kosarakban fölöttébb gazdag, roppant színvonalas összecsapáson a jól küzdő, s elsősorban dr. Varga Barbara (19 pont, 14 lepattanó, 4 eladott labda), Stekler Kamilla (15 pont, 3 lepattanó, 4 blokk), Hercze Szandra (14/9 pont, 4-4 gólpassz és eladott labda), Bozsó Katica (13/6 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 6 gólpassz) és Horváth Enikő (10/6 pont) találataira támaszkodó, a hajrában 4 pontra felzárkózó MAFC csapatát.
 
 
BEAC Újbuda - Radobasket 72-48
 
Zsámár Lili (14/3 pont - 16 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz), Laufer Gabriella (14 pont, 19 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) és Juhász Angéla (11 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda) vezérletével szünetig 20 pont fölötti előnyt szerezve győzték le a BEAC fiataljai a játékot szünet után elsősorban Gróf Júlia (15 pont, 13 lepattanó), Kaluha-Guti Alexandra (11/6 pont, 3-3 lepattanó, eladott labda és gólpassz), valamint Göbölös Réka (8/3 pont 10 lepattanó) jóvoltából kiegyenlítetté tevő Radobasket csapatát.
 
 
PINKK-PVSK U23 - Vasas Akadémia II 83-82 hosszabbítás után
 
Színvonalas, végig szoros, kiélezett összecsapást játszott egymással a két utánpótlás együttes. Gyakorlatilag végig váltott vezetéssel haladtak a felek, a rendes játékidő végén a Salamon Zsófia (18 pont, 7 lepattanó, 5 eladott labda), Mudra Viola (17/3 pont, 3 gólpassz), Altmann Anna (14/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) és Van Rijs Luca (10 pont - 12 mezőnykísérlet -, 5 szerzett, 3 eladott labda) eredményességére építő vendégek egyenlítettek Mudra duplájával. Bár a lélektani előny elvben a Vasasnál volt, a "túlóra" mégis 4 hazai ponttal kezdődött. Az izgalmakat fokozandó a ráadás utolsó percének elején átvették a vezetést a 7-2-es rohamot bemutató fővárosi fiatalok. Az utolsó szó azonban a Jáhni Zsófia (24/3 pont, 12 lepattanó, 2-2 blokk és eladott labda, 5 gólpassz)-Horváth Zsanett (22/3 pont, 4-4 lepattanó, szerzett és eladott labda)-Kovács Kitti (19 pont, 11 lepattanó, 3-3 blokk és eladott, 4 szerzett labda) trió vezette hazai csapaté volt Kovács jóvoltából, így a PINKK-PVSK fiataljai örülhettek a drámai találkozó végén.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
DVTK Miskolc U23 - Törekvés SE 73-86
 
Hiába adta a mezőny messze legeredményesebb játékosát Frindt Nikolett (37/9 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda) személyében a hazai együttes, rajta kívül a diósgyőri fiataloktól csak Bacsó Zsófia (12/3 pont - 15 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 9 eladott labda, 4 gólpassz) jutott 10 pont fölé, Vég-Dudás Anna pedig 8 ponttal és 13 lepattanóval zárt. A csapatként egységesebb vendégek Szilvási Kincső (24 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda), Egri Zsófia (16 pont, 8 lepattanó, 4-4 gólpassz és szerzett labda), Darázsi Dóra (15/9 pont, 5 lepattanó, 6 eladott labda) és Dobos Kira (11/3 pont - 16 mezőnykísérlet) vezérletével a megérdemelten nyerték meg a színvonalas találkozót.
 
 
BKG Príma Akadémia II - TFSE-MTK U23 63-93
 
A 4. percben 10-6-ra még a Levente Zsófia (28/3 pont, 11 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz) és Kovács Virág (11/3 pont - 19 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó) találataira támaszkodó hazaiak vezettek. A nyitó szakaszból hátralévő hat és fél percben azonban a TFSE-MTK fiataljai egy 29-4-es roham formájában "döntő csapást" mértek a BKG második csapatára - a harmadik negyed közepéig állandósult a 20 pont körüli vendég vezetés. Ezt követően újra elkezdett "nyílni az olló": a harmadik szakasz hajrájában bemutatott 12-2-es futásával a Vörösházi Jázmin (27/6 pont, 4 lepattanó)-Takács Emese (20 pont, 4 lepattanó, 10 gólpassz)-Szabó Evelin (19/12 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett labda) trió vezette vendégcsapat végképp "lerázta" magáról a vendéglátókat, s biztosan győzött.
 
 
Kecskeméti KC - Szolnoki MÁV SE 86-29
 
A szolnokiak a második negyed közepéig tartották a lépést a hazaiakkal, ám a félidő hajrájában bemutatott 15-2-es rohamukkal a kecskeméti lányok szünetig megnyugtató előnyt szereztek. A második félidőben már egyértelműen a Tasi Rebeka (14/6 pont), Kiss Virág (13/9 pont, 7 lepattanó) és Urbán Janka (11/9 pont) pontjaira alapozó hazai csapat akarata érvényesült, amely végül nagy különbségű győzelmet aratott a második félidőre "elfogyó" szolnoki csapat ellen. A vendégektől senki nem érte el a 10 pontot: a két legeredményesebb szolnoki játékos Frank Fanni (8/6 pont - 9 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó) és Emel Gyöngyi (8 pont - 12 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó) volt.
 
 
ELTE Fortis - Nyíregyházi Kosársuli 82-36
 
A parádés, 26-7-es első negyedre, valamint Orosz Zoé (21/15 pont, 6 lepattanó), Csomor Flóra (12/3 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda), Nagyi Tímea (10-10 pont és lepattanó, 6 szerzett, 3 eladott labda) és Tarnai Klára (10 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) kosaraira alapozva verték simán a hazaiak a szabolcsi lányokat. A vendégektől egyedül Bernáth Luca (11 pont - 12 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 eladott labda) jutott túl a 10 ponton.
 
 
Szolnoki MÁV SE - Zsíros Akadémia Kőbánya 78-75 hosszabbítás után
 
Ellentétes félidők mérkőzésén szünetig 11 pontos előnyt szerzett a Takács Dorina (19 pont, 6-6 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz), Tatár Hanna (15 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda), Kutrik Dóra (12/6 pont - 13 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 3 szerzett labda) és Gallyas Andrea (11 pont - 14 mezőnykísérlet -, 3 szerzett, 6 eladott labda, 4 gólpassz) eredményességére építő vendég fővárosi együttes. Ez azonban nem törte meg a mérkőzést megelőző napon Kecskeméten súlyos vereséget szenvedő szolnoki lányokat, akik Munkácsi Adél (26/9 pont, 7 lepattanó, 6 eladott labda, 4 gólpassz), Emel Gy. (17 pont, 4-4 gólpassz, szerzett és eladott labda) és a kecskeméti mérkőzést kihagyó Bede Petra (14 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda) vezérletével nemcsak ledolgozták hátrányukat, hanem át is vették a vezetést, s 3 pontos előnnyel fordultak az utolsó percre. Ezt a kőbányaiak ledolgozták, s hosszabbításra mentették a találkozót. Hiába volt azonban a lélektani előny a vendégeknél, s hiába volt a szolnoki játékosok többségének lábaiban az előző napról egy mérkőzés, a ráadást 6-0-lal kezdve, óriásit küzdve a hazaiak nyerték meg az összecsapást.
 
 
Dávid Kornél KA - Kiss Lenke KA 75-52
 
Az első három negyedben egyértelműen kézben tartva az irányítást nyerték a Balsay Anna (19/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Balsay Rita (17 pont, 12 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Szőke Cintia (11/3 pont - 13 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 5 eladott labda, 3 gólpassz) és Rozsics Teodóra (10 pont, 8 lepattanó) találataiban bízó fehérváriak az "akadémiai" ütközetet. A záró etapot ugyan "elvitte" a leginkább Nagy Andrea (20/3 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 gólpassz) és Opitz Kitti (10/3 pont, 4 eladott labda, 6 gólpassz) eredményességére építő fővárosiak, de a magabiztos hazai győzelmet nem tudták kétségessé tenni.
 
 
Szegedi KE - Kecskeméti KC 62-53
 
Küzdelmes mérkőzésen, fokozatosan ellépve szerzett a Horváth Gréta (19/3 pont, 9 lepattanó, 7 szerzett, 6 eladott labda)-Perényi Lídia (18/3 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz)-Mészáros Vivien (14 pont, 5 lepattanó, 4 szerzett labda) trió vezetésével 10 pontos előnyt a harmadik etap végéig a Szeged. A hajrában az előző napon a szolnokiak ellen fölényes győzelmet arató, ezúttal Kiss V. (9 pont - 11 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 5 eladott labda), Bibok Liza (9 pont, 13 lepattanó, 3 eladott labda) és Horváth Alexandra (9/3 pont - 12 mezőnykísérlet -, 6 eladott labda) találataira támaszkodó kecskemétiek 6 pontra felzárkóztak, de igazán nem tudták szorossá tenni a találkozót.
 
 
Törekvés SE - Tatai SE 89-50
 
Az előző napi miskolci bravúrgyőzelem adta lendülettel 31-9-re megnyert első negyednek, valamint Dobos K. (25/6 pont, 5 szerzett labda), Mohos Eszter (16 pont, 4 szerzett labda, 5 gólpassz) Darázsi D. (10 pont - 11 mezőnykíséret -, 6 lepattanó, 5 eladott labda, 3 gólpassz) és Strbik Fanni (10 pont, 4 lepattanó, 6 szerzett labda) eredményes játékának köszönhetően verte biztosan a Törekvés a Horváth Dóra (14 pont, 10 lepattanó) és Gyöngyösi Eszter (12 pont, 7 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda, 4 gólpassz) jóvoltából szünet után már egyenrangú ellenfének bizonyuló tatai csapatot.
 

Vármegyei szövetségek