Férfi NB I: A Szolnok Sopronban is győzni tudott
05
Jan
2021
Férfi NB I: A Szolnok Sopronban is győzni tudott
2021. január 5.  |  09:49
Brutálisan bekezdett a Szolnok, Subotic és Warner kosaraival három perc alatt tíz ponttal léptek meg. Úgy lett 2-15, hogy dobást sem hibáztak. A Sopron teljesen beragadt a rajtrácson, nagyon meglepte a hazaiakat az Olaj feszes védekezése, határozottsága. Jogéla duplájával és Fazekas triplájával zárkózott a Sopron, de Warner gyorsan lehűtötte a kedélyeket, maradt a tíz közte. A negyed második felére összeszedte magát Kostas Flevarakisz együttese. Jogéla és Boriszov kosaraival négy pontra feljöttek, időt kért az Olaj. Pongó eladott labdájával és Padgett kosaraival folytatódott a találkozó, egyre olvadt a vendékek előnye. A negyed csattanóját Jackson szolgáltatta, az ő kosarával fordított a Sopron. 21-20.
 
Padgett kosaraival indult a második negyed, majd Fazekas is hintett egy triplát. Badzim is szórt egy triplát, de erre azonnal válaszolt Supola. Jó mérkőzést játszottak a csapatok. Rudner és Warner rázta meg magát, döntetlen közelbe ért a Szolnok. 30-28-as állásnál fagyott be az eredmény, mindkét csapat pont nélkül fejezett be több támadást is. Jackson hármasa vetett véget a gólcsendnek, majd Thompson büntetőzött hibátlanul, hármat is dobhatott. 36-28-as állásnál Gasper Potocnik kért időt. Kovács Péter pontjaival folytatódott a találkozó. A negyed vége azonban ismét a hazaiaké. 42-34.
 
Warner kosaraival kezdte meg a felzárkózást a Szolnok, Négy perc alatt kettőre olvadt a hazai előny. 45-43-as állásnál ismét “megálltak” a csapatok, hosszú gólcsend következett. Olaj-kosár törte meg a csendet, Pongó triplájával át is vették a vezetést. Boriszov és Badzem pillanatai jöttek, felváltva találtak be. Elképesztő taktikai csata folyt a pályán, mindkét együttes győzni akart és ezért rengeteget is tett. 57-54.
 
A harmadik negyedben nagyon feljavult a Szolnok játéka, többen is nagyon jól kosárlabdáztak a vendégeknél. A Sopron fáradni látszott, rossz hatékonysággal dobtak. Három perccel a vége előtt már 11 ponttal vezettek Kovács Péterék. Időkéréssel próbálkozott a Sopron. Padgett egy zsákolással jelezte, hogy nem adták még fel a meccset, de ekkor már csak két perc volt hátra, a Szolnok pedig van annyira jó formában, hogy innen már nem veszítette el a találkozót. 72-79.
 
Sopron KC - Szolnoki Olajbányász 72-79 (21-21, 21-14, 15-20, 15-25)
 
Bajnokság, 10. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Benczur T., Tóth C., Söjtöry T.
 
Sopron KC: Jackson 5/3, Thompson 6, Werner -, Jogéla 11, Padgett 16. Cserék: Fazekas 12/12, Supola 5/3, Bagó -, Boriszov 14/3, Takács 3, Sitku -.
 
Szolnoki Olajbányász: Warner 18/6, Kovács 10/3, Rudner 2, Subotic 10/3, Cakarun 13. Cserék: Zsiros -, Pallai 6/6, Badzim 9/9, Juhos 8/3, Pongó 3/3, Taiwo -.

Megyei szövetségek