Női Amatőr: Hosszabbítás után verte a MAFC a Vasas II-t
07
Dec
2020
Női Amatőr: Hosszabbítás után verte a MAFC a Vasas II-t
2020. december 7.  |  19:58
Ha nem is könnyen, de megőrizte veretlenségét a piros csoport élén a BKG, a zöldén pedig a Szombathely a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságban. A pirosban a BKG váratlanul nagy ellenállásba ütközött - a harmadik negyed végig jól tartották magukat a győriek, de a záró szakasz az éllovasé volt. A MAFC, miután hét közben a végjátékra "elfogyott" az MTK ellen, hétvégén hosszabbításban győzött a Vasas otthonában. Az MTK két győzelemmel zárta a hetet: a MAFC legyőzése után Pécsett is nyerni tudott, méghozzá úgy, hogy ott mindössze 53 pont is elég volt neki a sikerhez. A Radobasket későn kezdett hajrázni Sopronban, a Csata könnyedén győzött Debrecenben, a PINKK fiataljai pedig biztosan a BEAC otthonában. A zöld csoportban a listavezető Szombathely kissé lámpalázas kezdés után Kovács Georgina vezetésével 22 ponttal győzte le a csoport csúcsrangadóján a második helyen álló Dávid Kornél KA csapatát. A Nyíregyháza a negyedik negyedben nyújtott jó játékával nyert a Kiss Lenke KA otthonában, a Szeged pedig izgalmas összecsapáson múlta fölül a Törekvés együttesét.
 
 
 
Piros csoport
 
MTK-TFSE - MAFC 74-62
 
Egyik egy-egy vereséggel álló csapat sem szívesen jutott volna a vesztett meccsek tekintetében egyről a kettőre. Az első félidő alapján úgy tűnt, ez a vendég MAFC-nak "sikerül", ugyanis a jobban, pontosabban kosarazó MTK-TFSE szünetre Sólyom Sára (17/12 pont) és Dömötör Petra (15/6 pont, 5 gólpassz) vezérletével 10 pont fölötti előnyt szerzett. A házigazda ezt a harmadik negyed hajrájáig meg is tartotta. Ekkor azonban egy 8-0-lal egyetlen triplányira megközelítette vendéglátóját a MAFC, amelyből egyedül Aradi Zsanett (25 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz) jutott 10 pont fölé, Rozsics Lilla 9 ponttal és 3 eladott labdával zárta a találkozót. A záró etap 5 pontos hazai vezetésről indult, ennek elején triplákkal újra megugrott az MTK-TFSE. A MAFC nem tört meg, folytatta riválisa üldözését, s a szakasz közepén 1 pontra feljött. Erre a kritikus periódusra időzítette két tripláját Benke Sára (6/6 pont, 3 szerzett labda), majd Sólyom is beemelt egyet, így a fontos pillanatokban jobban koncentrálva az MTK legyőzte a sokáig szívósan küzdő MAFC-ot, amelyet e három tripla "sokkolt" a végjátékra. Végül úgy nyert 12 ponttal a MTK, hogy a 37. percben még csupán 1 ponttal vezetett, s amelyben Karlócai Julianna ugyan csupán 1 pontot szerzett, de mellé 21 lepattanót is lekapott, és 6 gólpassza is volt.
 
 
Vasas Akadémia II - MAFC 62-68 hosszabbítás után
 
A második negyed közepén 7 ponttal elléptek a Vasas fiataljai, a félidő hajrájában azonban egy 9-2-vel szorossá tette a találkozót a MAFC. A negyedik negyedre már minimális különbségű vendég vezetéssel fordultak a felek, két perccel a rendes játékidő letelte előtt viszont a 6 ponttal vezető, s elsősorban Mudra Viola (13/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 6 eladott labda, 5 gólpassz) és Hizsnyik Dóra (10 pont, 3 szerzett labda) eredményességére építő hazaiak tűntek győzteseknek. A Bozsó Katica (14/9 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda)-Stekler Kamilla (14/6 pont, 7 lepattanó)-Horváth Enikő (11/3 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda) trió vezette MAFC azonban egy triplával, majd a végjátékban egy 2+1-es akcióval hosszabbításra mentette a mérkőzést. Egy ideig úgy tűnt, nem tudják érvényesíteni lélektani előnyüket a vendégek: a hosszabbítás közepéhez közeledve 60-59-re a Vasas vezetett. Ezt követően azonban Bozsó 3 jó büntetője, majd Stekler duplája és triplája révén egy 8-0-lal eldöntötte az izgalmas találkozót a MAFC a maga javára.
 
 
NKA-Pécs-PEAC - MTK-TFSE 48-53
 
Szűcs Luca (18/15 pont, 7 lepattanó, 8 eladott labda) és Csényi Anna (12 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda) vezérletével a pécsi fiatalok alaposan meglepték a roppant tompán kezdő fővárosiakat, s a nyitó etap közepén 13-1-re vezettek. Rendezte sorait az MTK, a második félidő döntetlen állásról kezdődött, a 4. negyed elején viszont 7 ponttal megint megugrottak a hazaiak. A 32. és a 39. perc között azonban - 5 triplával "megspékelve" - egy 16-3-as roham formájában "döntő csapást" mért az MTK-TFSE a pécsi fiatalokra, s úgy nyerte meg az összecsapást, hogy játékosai közül ugyan csak Burján Laura (13/9 pont - 14 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladott labda) jutott 10 pont fölé, de mind a 10 pályára lépő játékosa eredményes volt. Érdekes, hogy a vendégek több triplát (10) szereztek, mint duplát, s sikerüket elsősorban annak köszönhették, hogy sokkal több (32) eladott labdába hajszolták bele a pécsieket, mint ahány alkalommal (18) ők elvesztették a játékszert.
 
 
Sportdarázs- SMAFC - Radobasket 70-65
 
Az első félidőben jobban, pontosabban kosarazva 15 pontos előnyt szereztek a hazaiak. A második félidő elején egy 9-2-vel 10 ponton belülre került a Radobasket, ám a harmadik negyed közepén egy 11-2-es rohammal közel 20 pontos vezetésre tett szert a Pfeiffer Virág (14 pont, 5-5 lepattanó és eladott, 3 szerzett labda), Kocsis Fanni (13/3 pont, 4-4 lepattanó, gólpassz és szerzett labda) és Tarr Sára (12/6 pont, 3 szerzett labda, 5 gólpassz) kosaraira alapozó soproni együttes. A negyedik negyedben támadásban "megállt" a Sportdarázs: a Gróf Tímea (17/3 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda)-Serfőző Viktória (17/3 pont, 7 eladott labda, 3 gólpassz)-Göbölös Réka (10/6 pont, 7 lepattanó, 6 eladott labda) trió vezérletével a Radobasket fokozatosan csökkentette hátrányát, a hajrában szorossá tette a találkozót, de fordítani nem tudott.
 
 
BEAC Újbuda - PINKK-PVSK U23 48-69
 
A 8. percben még döntetlenre álltak a felek, majd a 8. és a 13. perc között "repesztett" 13-0-s rohammal megnyugtató előnyhöz jutottak a baranyai fiatalok, akik az ekkor szerzett vezetésüket szünetig meg is tartották. A második félidő elején váltva estek a kosarak, majd a harmadik negyed közepén egy 8-0-lal 20 pont fölé növelték a különbséget a PINKK Pucz Eszter (12 pont - 14 mezőnykísérlet), Borbás Panni (11/3 pont - 13 mezőnykísérlet), Tenyér Zsófia (10 pont - 13 mezőnykísérlet -, 5-5 lepattanó és szerzett labda), valamint Horváth Zsanett (10 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz) találataira alapozó fiataljai. Az utolsó pillanatig küzdő hazaiak Csernik Zita (13/9 pont - 15 mezőnykísérlet -, 9 eladott labda, 7 gólpassz) és Darabos Sára (12 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda) vezérletével végül 20 ponton belülre kerültek, de nem volt esélyük szorossá tenni a találkozót.
 
 
DEAC - Csata DSE 43-90
 
Jórészt Mezei-Göttlinger Anna (16/3 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda) és Ocsenás Flóra (10/6 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda) pontjaiban bízva a DEAC az első negyed hajrájáig tartotta a lépést a vendégekkel. A második szakasz első felét 14-0-ra nyerve 20 pont fölötti előnyre tett szert a Csata. A harmadik negyedben is a fővárosi együttes akarata érvényesült: a szakasz végén kerek 40 ponttal vezettek a vendégek, akik végül a két középső negyed erődemonstrációval felérő játékára, azon belül pedig leginkább Gyöngyösi Janka (23/3 pont, 3 lepattanó), Farkas Szonja (21/9 pont, 5-5 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz), Balogh Liza (16/3 pont, 4 szerzett labda) és Rakita Lili (15 pont, 5-5 lepattanó és szerzett, 3 eladott labda, 12 gólpassz) eredményességére építve fölényes győzelmet arattak.
 
 
Kanizsai Vadmacskák SE - Bajai NKK 71-80
 
Nehezen érzett rá az egyik legjobbja, Baa Dominika nélküli játékra a Nagykanizsa, amely több mint 10 pontos hátrányba került az első negyedben a nyugodtan kezdő, pontosan dobó bajai együttessel szemben. A kiegyenlített játékot hozó második etapban tartotta "tízen túli" előnyét a Hilcz Alexa (18/18 pont, 3-3 lepattanó, eladott labda és gólpassz)-Tamás Gréta (17/3 pont, 3 szerzett, 4 eladott labda)-Kucsora Réka (15/3 pont, 4 lepattanó, 8 eladott labda, 10 gólpassz)-Pap Regina (15 pont, 18 lepattanó, 6 eladott labda, 3 blokk) kvartett vezette Baja. A harmadik negyedben állandósult a 10 és 15 pont közötti vendég vezetés, amely a szakasz hajrájában csaknem 20 pontosra nőtt, s ezzel eldőlt a két, előző évadban még zöld csoportos együttes összecsapása. Bár a szívósan, az utolsó pillanatig küzdő hazaiak végül Jurkó Noémi (20 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) és Fuisz Viktória (20 pont - 22 mezőnykísérlet -, 5-5 lepattanó és szerzett, 4 eladott labda) ponterős játéka révén 10 ponton belülre kerültek, de a színvonalas összecsapáson az összességében biztosnak mondható bajai sikert egy pillanatig sem tudták kétségessé tenni.
 
 
BKG Príma Akadémia - UNI-Győr SzESE 72-56
 
Az első negyed alapján úgy tűnt, könnyedén hozza a kötelezőt a veretlen éllovas BKG. A másodikban azonban nagyot javult a felbátorodó vendég győri együttes játéka, amely Révész Boróka (20 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) vezérletével ledolgozta az első negyedben összeszedett 8 pontos hátrányát, így meglepetésre döntetlenről kezdődött a második félidő. A harmadik negyedben nem "eresztették" egymást a felek, a szakasz végén 3 ponttal vezetett a a BKG. A hazaiak a hajrára felőrölték a Győr ellenállását, s egy 16-2-vel végül ha nem is könnyedén, de a remek dobóformát kifogó Raus Vivien (25/21 pont - 7/9 tripla -, 5 lepattanó), Aldazabal Laura (15 pont, 12 lepattanó, 2-2 gólpassz, blokk és szerzett, 5 eladott labda), valamint Bodnár Fanni (13/6 pont) eredményessége révén összességében biztosan győztek.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Tatai SE - TFSE-MTK U23 48-83
 
Minden negyedet megnyerve arattak a Takács Emese (21 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda, 7 gólpassz)-Szabó Evelin (20/9 pont, 3 lepattanó)-Kelemen Barbara (15 pont, 13 lepattanó, 5 szerzett labda)-Galli-Hirling Borbála (12 pont, 10 lepattanó)-Vörösházi Jázmin (10/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 4 eladott labda) ötös vezetésével biztos győzelmet a TFSE-MTK fiataljai az ezúttal erősen egyemberes csapat benyomását keltő, a társai által a kosárszerzésben eléggé magára hagyott Gyöngyösi Eszter (22 pont, 12 lepattanó) vezette Tata otthonában.
 
 
Kiss Lenke KA - Nyíregyházi Kosársuli 52-65
 
Három negyed után döntetlenre álltak a felek, s még a végjátékhoz közeledve sem lehetett sejteni, hogy a végére több mint 10 pont lesz a különbség. A hajrát azonban a csapatként "több lábon álló", Dobó Lilla (14 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 5 gólpassz), Kovács Orsolya (13 pont - 15 mezőnykísérlet -, 3 szerzett, 7 eladott labda), Karakó Dorina (12 pont, 16 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda, 2 blokk) és Tóth Friderika (11 pont - 15 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó) találataira alapozó vendégek bírták jobban, akik a 37. és a 39. perc között egy 8-0-lal "lerázták" magukról a mezőny legeredményesebb játékosa, Nagy Andrea (21 pont - 24 mezőnykísérlet -, 14 lepattanó, 7 szerzett labda), valamint Opitz Kitti (11/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4-4 eladott abda és gólpassz) vezette KLKA csapatát, s végül 13 ponttal győztek.
 
 
Szombathelyi Egyetem - Dávid Kornél KA 83-61
 
A csoport csúcsrangadóját, a veretlen vendéglátó éllovas és a második helyezett összecsapását a Szőke Cintia (15/6 pont - 18 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 6 eladott éabda, 5 gólpassz), Ehmann Dalma (12 pont, 6 lepattanó) és Balsay Rita (10 pont, 13 lepattanó, 3 gólpassz) kosaraira építő fehérváriak kezdték jobban, akik a nyitó szakasz közepén 12-5-re vezettek, s 2 ponttal meg is nyerték az első 10 percet. A másodikat azonban 7-2-vel indítva gyorsan fordított a Szombathely, amely színvonalas, két élcsapathoz méltó játék mellett egy 5 pont körüli vezetést állandósított, s 6 pontos előnnyel fordulhatott.
 
A kosarakban aránylag gazdag első félidőt követően a második elején a védekezés dominált. Ennek első felét 7-2-re nyerve 10 pont fölé növelték előnyüket a hazaiak. Volt már 15 pontos előnye is a Kovács Georgina (33/15 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda, 13 gólpassz, 43-as teljesítményindex)-Szabó-Haklits Zsuzsanna (13/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó)-Preisinger Boglárka (12/9 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz)-Balogh Viktória (12 pont, 8 lepattanó) "négyesfogat" által "húzott" szombathelyi együttesnek, ám a harmadik negyed végén a fehérváriak 10-re visszajöttek. A záró etap első három és fél percét 13-3-ra "hozva" 20 pontosra növelte előnyét a vasi együttes, amely ezzel eldöntötte a rangadót, s végül - az eredmény alapján - simának tűnő győzelmet aratva talán legnagyobb riválisával szemben is megőrizte makulátlan mérlegét. Ami döntő volt, hogy a hazaiak sokkal jobban (10/24, 41,67%) dobták a triplákat, mint a fehérváriak (2/17, 11,76%).
 
 
Kecskeméti KC - Zsíros Akadémia Kőbánya 48-59
 
Burján Blanka (19/12 pont, 4 szerzett labda) és Fekete Adrienn (10/3 pont, 5 lepattanó) vezérletével a harmadik negyed hajrájáig tudta tartani a lépést a Kecskemét a kőbányaiakkal. A szakasz utolsó két és fél percében bemutatott 7-0-s vendég roham döntőnek bizonyult. A záró negyed elején 10 pont fölé nőtt a remek dobóformát kifogó Kutrik Dóra (25/21 pont - 7/9 tripla -, 7 lepattanó) és Turi Eszter (17/3 pont, 8-8 lepattanó és eladott labda) ponterős játékára alapozó Zsíros Akadémia előnye, s a folytatásban a hazaiakban már nem volt annyi erő, hogy szorossá tegyék a találkozót.
 
 
DVTK Miskolc U23 - BKG Príma Akadémia II 107-56
 
A páros negyedekben nagy, sőt nyomasztó fölényben játszva aratott Frindt Nikolett (30/9 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda, 4 gólpassz), Vég-Dudás Anna (18 pont, 12 lepattanó, 3 szerzett labda, 4-4 blokk és gólpassz), Bacsó Zsófia (16/3 pont, 6 lepattanó), Csoma Petra (15/6 pont, 4-4 lepattanó, gólpassz és szerzett labda) és Márkusz Lilla (12/6 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) vezérletével a lepattanócsatát 53-37-re nyerve fölényes győzelmet a DVTK U23-as együttese a Levente Zsófia (14 pont - 21 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó), Horváth Boglárka (13 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz) és Molnár Flóra (12/3 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 4 szerzett, 3 eladott labda) találataira támaszkodó BKG II ellen.
 
 
Szegedi KE - Törekvés SE 62-60
 
A mérkőzés elején a hazaiak valósággal állva hagyták a fővárosiakat, s 9-2-re vezettek a nyitó negyed közepén. Ez a 7 pontos különbség megmaradt a küzdelmes negyed végig, majd a látványosabb játékot hozó második 10 percet követően a hazaiak 10 pontos előnnyel mehettek pihenőre. Szünet után nagyot fordult a játék képe: a harmadik negyed hajrájában a vendégek átvették a vezetést, ám a játékrész 4 hazai ponttal, s 3 pontos szegedi vezetéssel zárult. A záró szakasz közepéhez közeledve abszolút fifty-fifty-nek tűnt a találkozó, ugyanis 50-50-re álltak a felek. Az izgalmas hajrában ha szűken is, de jobbára a hazaiak vezettek, a Törekvés azonban tapadt vendéglátójára. Bő fél perccel a vége előtt 3 ponttal "ment" a Szeged, de Egri Zsófia (21 pont, 6-6 lepattanó és szerzett labda, 4 gólpassz) keze nem remegett meg a büntetővonalon, s mindhárom büntetőjét értékesítve egalizált. Az utolsó szó viszont a hazaiaké volt: Perényi Lídia (20/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) is a vonalra állhatott, s ő is biztos kezű ítéletvégrehajtónak bizonyult, majd a következő, az utolsó akciónál a vendégek eladták a labdát, így hazai siker született az izgalmas mérkőzésen. Érdekesség, hogy mindkét csapatból csupán egy-egy játékos jutott 10 pont fölé: a végjáték büntetőpárbajának két remek idegzetű főszereplője.
 

Vármegyei szövetségek