Tippmix Női NB I: Újabb bepótolt meccset nyert a Sopron
18
Nov
2020
Tippmix Női NB I: Újabb bepótolt meccset nyert a Sopron
2020. november 18.  |  22:40
Szerdán a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Sopron Basket 86-55-re legyőzte az ELTE BEAC Újbudát.
 
Mindkét csapat nyolc bevethető játékossal készült a találkozóra, melyet Briann January és Gabby Williams triplája, illetve Mérész Beatrix villanása vezetett fel. Az ELTE-BEAC Újbuda az első 10 percben végig tudott válaszolni a Sopron megugrásaira, sőt 10-7 után két hárompontossal 13-10-nél a vezetést is átvette. Az első negyed fej-fej melletti küzdelme során végül az utolsó két percben 21-21 után került kisebb lépéselőnybe a Sopron.
 
A 27-23-ról induló második szakasz első támadásánál Zsámár Lili talált be a fővárosi együttesből. Az első soproni pontra pedig közel két percet kellett várni. Ez Briann January nevéhez fűződött és egy 16-2-es sorozatot indított el, aminek a végén 43-27-re elszakadt a házigazda. A félidőben 45-32 állt az eredményjelzőn. A Sopron mezőnyből 37 lehetőségből 16-ot, a BEAC 33-ból 13-at értékesített. A soproniak jobban szedték a lepattanókat és a 9 szerzett labdából építkezve alakították ki a kétszámjegyű különbséget. Hazai oldalon a 13 pontos Briann January, míg a BEAC-nál a szintén 13 egységig jutó Latinka Dusanic volt a legeredményesebb.
 
A döntő futást a harmadik negyed hozta el. A BEAC hat és fél percen át nem talált be. A Sopron ezt kihasználva 19-0-val állva hagyta riválisát. Iesha Small törte meg a BEAC kosárcsendjét, de ezt a 10 percet végül így is 28-6-ra hozta Gáspár Dávid együttese. A 28 pontból Jelena Brooks 10-et, Megan Walker 8-at jegyzett ebben a periódusban. A 73-38-ról induló záró szakaszban már nem volt kérdés a győztes kiléte. Mindkét csapat felforgatott szerkezetben játszott. A BEAC tartását dicséri, hogy nem engedte el az utolsó 10 percet. Sőt, 17-13-ra meg is nyerte azt, amivel kialakult a 86-55-ös végeredmény.
 
SOPRON BASKET - ELTE BEAC ÚJBUDA 86-55 (27-23, 18-9, 28-6, 13-17)
 
Bajnokság, 8. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Földházi T., Makrai M., Németh P. (Dernei G.)
 
Sopron Basket: January 22/15, Pfeiffer 5/3, Walker 21/3, Williams 16/3, Brooks 17/3. Csere: Fegyverneky 2, Czukor 3/3, Kocsis F.
 
ELTE BEAC Újbuda: Koch 7/3, Small 14/3, Boros J. 9/3, Dusanic 15/3, Mérész 6. Csere: Juhász 2, Zsámár 2, Dénes.

Vármegyei szövetségek