Tippmix Férfi NB I: Idegenben verte a Sopron a DEAC-ot
11
Nov
2020
Tippmix Férfi NB I: Idegenben verte a Sopron a DEAC-ot
2020. november 11.  |  11:13
Alaposan meglepte a Sopron a megilletődötten kezdő DEAC-ot a bajnokság keddi mérkőzésén. Borisov remekül dobott és többen is átlag feletti teljesítmény nyújtottak a vendégeknél. Kovács Adrián csapata azonban a negyed végére rendezte sorait, szigorított a védekezésén és pontosabban is dobott, így a tíz pont fölötti hátránya, háromra olvadt. 23-26.
 
A második negyed elején sok volt a hiba mindkét csapatnál, kis túlzással mindkét együttes többet hibázott három perc alatt, mint az első negyedben összesen. Moody két rossz triplája után, Popadic talált be, így ismét hat volt a soproniak előnye.  28-34 és 30-36 is volt az eredményjelzőn. A DEAC technikait is kapott ebben a periódusban, Thompson és Wideman kihasználta a megingásukat: 30-39. Ennek a negyednek a vége is a hazaiaknak ment jobban, Drenovac szenzációs teljesítményének köszönhetően, 42-46-ra “mentették” az állást.
 
Thompson rossz kísérletével indult a második félidő. Az első kosarat Jackson szerezte, miután Polyák adott el egy labdát. Tóth Ádám hozta a játékrész első hazai pontjait, majd Polyák duplájával zárkózott a DEAC, Moody pedig már egyenlíteni is tudott: 48-48. A vendégek játéka szétesett, Thompson rossz kísérletei hozták nehéz helyzetbe Kosztasz Flevarakisz csapatát. Szoros, izgalmas volt a találkozó. Borisov hármasa, majd Wideman duplája következett. A DEAC 55-61-es állásnál kért időt. Borisov kosaraival azonban ismét tíz fölé nőtt a Sopron előnye. 57-66.
 
Teljesen nyílt volt a találkozó az utolsó negyedre. Polyák triplájával három pontra zárkózott a Debrecen,  időt kért a Sopron. Használtak az edzői tanácsok: Wideman a ziccert és a megítélt büntetőt is értékesítette. Izzott a levegő a parketten, nagyon feszült volt a hangulat. Hiába kapaszkodott a DEAC, a vendégek őrizgették előnyüket, mindig volt valaki, aki átlendítette a holtponton a kék-fehéreket. 67-78-as állásnál ismét Kovács Adrián kért időt, Polyák és Drenovac villanásai után fel is zárkóztak két pontra. A végjátékban azonban a szerencse (is) a soproniak mellé állt, akik értékes győzelmet szereztek.
 
DEAC - Sopron KC 81-86 (23-26, 19-20, 15-20, 24-20)
 
Bajnokság, 8. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Földházi T., dr. Mészáros B., Győrfy R. (Dr. Gincsai J.)
 
DEAC: Moody 18/6, Somogyi 7/3, Drenovac 21/6, Hines 2, Tóth 10. Cserék: Molnár M. 6, Molnár D. -, Polyák 17/9, Asszu -.
 
Sopron KC: Jackson 13/3, Thompson 14/3, Fazekas 8/6, Borisov 22/12, Wideman 19. Cserék: Sitku -, Popadic 3/3, Jogela 7/3.

Vármegyei szövetségek