Női NB I: A Csata, a DVTK és a Szekszárd is simán győzött
21
Oct
2020
Női NB I: A Csata, a DVTK és a Szekszárd is simán győzött
2020. október 21.  |  21:49
A Ludovika-FCSM Csata kiemelkedő támadójátékot bemutatva 106-66-ra legyőzte az ELTE BEAC Újbudát a 6. forduló nyitó mérkőzésén.
 
Az első szakaszban egyaránt 8-8 egységig jutó Mányoky Réka és Janae Smith kosárváltása vezette fel a rendkívül pontgazdag fővárosi rangadót. A két csapat 18-17-ig fej-fej mellett váltott vezetéssel. Az első szakasz hajrájában azonban a Csata került fölénybe. Angyal Barbara triplájával, illetve Hegedűs Janka 4 pontjával 28-22-re szakadtak el a hazaiak. A negyed végén azt láthattuk a statisztikán, hogy a Csata 18 mezőnykísérletéből 11 sikeres volt. A hazaiak ezen felül vezettek a lepattanókban, így a több eladott labda is belefért.
 
A második negyed első találatát még Boros Júlia szerezte, aki a Csatától igazolt át a BEAC-hoz a nyáron. Ennél a 4 pontnál közelebb azonban nem kerültek a vendégek. A játékrész közepére 39-29-nél elérte a 10 egységet a differencia. A folytatásban itt mozgott a különbség a felek között. A félidőt Böröndy Vivien triplája zárta, amivel 51-39-re módosult az állás. A Csata a félidőig a 36 mezőnykísérletéből már 21-et értékesített, közte hét triplát. Minden pályára lépő játékos betalált hazai oldalon. Ráadásul a 21 mezőnykosarat 18 gólpassz előzte meg. A fontos mutatókat tekintve a BEAC egyedül a támadólepattanók terén állt jobban.
 
A döntést a harmadik negyed hozta el. Nem telt el két perc, amikor Angyal Barbara triplája után 61-41-nél elérte a 20 egységet a különbség. A játékrész első felében 21-6-os futást mutatott be a Csata. Végül pedig 34-12-re nyerték Tursics Krisztián tanítványai ezt a 10 perecet. Keyona Hayes és Angyal Barbara 9-9, míg Lelik Réka 5 pontot szerzett ebben a periódusban. Az arányokat jól érzékelteti, hogy a Csata hét duplával és öt triplával, illetve hibátlan büntetőzéssel hozta le a harmadik negyedet. Az utolsó 10 percre nyitott kérdések nem maradtak. Pontgazdag mederben zajlott a küzdelem, de a BEAC ekkor többször tudott válaszolni a hazai találatokra. A Csata 100. pontját Toman Petra szerezte. A vége 106-66 lett.
 
Ludovika-FCSM Csata - ELTE BEAC Újbuda 106-66 (28-22, 23-17, 34-12, 21-15)
 
Bajnokság, 6. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
Farkas G., Goda L., Horváth Cs. (dr. Páli K.)
 
Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. 6/6, Mányoky R. 16/6, Lelik 14/6, Hayes 19, Zempare 11. Csere: Hegedűs 8, Böröndy V. 8/6, Angyal N. 4, Toman 4, Angyal B. 16/12.
 
ELTE BEAC Újbuda: Czank 6, Smith 13, Mérész 6, Small 8, Boros J. 15/6 Csere: Szabó D. 5/3, Dusanic 13/9, Koch, Laufer, Juhász, Zsámár.
 
 
 
Az Aluinvent DVTK 90-73-ra legyőzte a PINKK-Pécsi 424-et a bajnokság 6. fordulójában.
 
Az Euroliga selejtezőre készülő DVTK Chanel Mokango nélkül fogadta a PINKK-et, mely a hétvégén szerezte meg első sikerét a bajnokságban. Az első negyedben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. 10-10 után egy 9-2-es futással került lépéselőnybe a DVTK. Innen azonban az első szakasz végére 22-21-re felzárkózott a PINKK. A második etapban 25-24 után egy 8-0-s futással szakadt el ismét a DVTK és ezúttal már meg tudta őrizni a megszerzett előnyét a házigazda. A félidőig 7-10 egység között mozgott a differencia. A nagyszünetben 50-40-re vezettek Medgyessy Dóráék.
 
A félidőben a DVTK-nál Kristine Vitola járt 18 pontnál, míg a PINKK-nél Daugilė Šarauskaitė 9-nél. A harmadik negyedet Medgyessy öt pontja vezette fel. A DVTK a játék minden elemében riválisa fölé nőtt ezekben a percekben és 66-45-nél már a 20 egységet is átlépte a differencia. Ekkor még három perc volt vissza a harmadik szakaszból és miskolciak stabilan tartották az előnyüket. Vitola mellé a végül 20 pontig jutó Kiss Angelika és a 14 egységgel záró Pusztai Petra lépett fel támadásban.
 
Az utolsó 10 percnek 72-51-ről vágtak neki a csapatok. A hullámzó mérkőzésen ekkor a PINKK kapott el egy jobb periódust. A baranyaiak 15-5-ös sorozattal megfelezték a hátrányukat. Sőt 77-66-nál még volt labdájuk, hogy közelebb kerüljenek. Ezzel nem éltek. A DVTK kosárcsendjét Kányási Veronika triplája törte meg, ami 80-66-ra módosította az állást. Ez a pillanat döntőnek bizonyult. A folytatásban a 19 pontot is elérte a DVTK előnye és végül 90-73-as hazai siker született.
 
Aluinvent DVTK - PINKK-Pécsi 424 90-73 (22-21, 28-19, 22-11, 18-22)
 
Bajnokság, 6. forduló
Miskolc, Generali Aréna
Tőzsér D., Csabai-Kaskötő B., Varga-Záray K. (Dernei G.)
 
Aluinvent DVTK: Medgyessy 16/9, Aho 2, Montai-Vukov 8/6, Vitola 22, Kiss 20. Csere: Pusztai 14, Kányási 6/3, Tóth F. 3, Frindt, Vég-Dudás, Bacsó.
 
PINKK-Pécsi 424: Vorpahl 15/6, Vári 11/3, Szücs L. 11/3, Demeter 10, Sarauskaite 15. Csere: Tenyér 2, Zubac 9/6, Horváth Zs.,Jáhni, Pucz, Kovács K.
 
 
 
Az Atomerőmű KSC Szekszárd 129-42-es győzelmet aratott a ZTE NKK otthonában a bajnokság 6. fordulójában.
 
A vasárnap fontos rangadót nyerő Szekszárd a sereghajtó ZTE NKK-hoz látogatott a 6. forduló záró mérkőzésén. A találkozót Miljana Dzombeta triplája indította és a ZTE még 5-1-re vezetett az első percben. Innen azonban nem telt el öt perc és 19-7-re fordított a Szekszárd. Ezzel a lendülettel pedig az első negyed végére 40-13-ra léptek el Djokics Zseljkó tanítványai. A KSC, melynél Cyesha Goree ezen a mérkőzésen nem lépett pályára, az első negyedben a 20 mezőnykísérletéből 15-öt értékesített, közte hat triplát. A lepattanókat tekintve pedig 15-3-ra vezettek a vendégek.
 
A második etapban is lendületben maradt a Szekszárd. Bő rotációt alkalmazott a szakmai stáb és mindenki, aki pályára került, tudta tartani a játék ritmusát. A második 20 percet 28-9-re nyerte a KSC, így a félidőben 68-22-es előnnyel rendelkezett. A harmadik szakaszra sem változott a játék képe. Ebben a periódusban is 28 egységig jutott a szekszárdi együttes és mindössze 10 pontot engedélyeztek riválisuknak. A játékrész végén már 31 sikeres duplánál és 9 triplánál tartottak. A 96-32-ről induló záró szakaszban Szabó Fanni triplájával és Bálint Réka duplájával gyorsan átlépte a 100 szerzett pontot a KSC, mely ebben a szakaszban sem vett vissza. Hatan értek el a keretükből kétszámjegyű pontot. A vége így 129-42-es szekszárdi győzelem lett.
 
ZTE NKK - Atomerőmű KSC Szekszárd 42-129 (13-40, 9-28, 10-28, 10-33)
 
Bajnokság, 6. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
Tőzsér D., Lengyel Á., Sörlei A. (Várhalmi Zs.)
 
ZTE NKK: Dzombeta 9/3, Szabó P. 8, Mányoky J. 5/3, Tuchscherer 5, Horváth F. 3. Csere: Kulcsár 1, Chroméj 1, Horváth F. 4, Dömötör 2, Úr 4.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer Á. 4, McCall 8, Szabó F. 14/6, Miklós 18/9, Bálint 10. Csere: Krnjic 8, Skoric 2, Zele 20, Theodoreán 13/9, Gereben 21/9, Vincze, Holcz 11.

Megyei szövetségek