Férfi NB I B: Hosszabbítás pirosban és zöldben
28
Sep
2020
Férfi NB I B: Hosszabbítás pirosban és zöldben
2020. szeptember 28.  |  19:34
Hosszabbításos meccsel kezdődött a szezon a férfi második vonalban: az NB I B első összecsapását, a zöld csoportos Cegléd-Pápa mérkőzést csak hosszabbítás után tudta megnyerni a hazai együttes. Ugyanitt a DEAC-Győr összecsapás is kiélezett küzdelmet hozott. A Bonyhád Sopronban, az újonc Pénzügyőr pedig Egerben tudott nyerni remek hajrájának köszönhetően. A piros csoportban a Vasas és az újonc Rátgéber Akadémia összecsapásán volt hosszabbítás.: ahogy a piros csoportos "túlórában", e meccsen is hazai siker született. Itt az első hétvége másik két mérkőzése is szoros volt: a Nyíregyháza nagy hajrával fordított, s nyert Baján, a PVSK fiataljai pedig kiélezett végjátékban múlták fölül az MTK-t. Hogy a piros csoport izgalmasnak ígérkezik, jól jelzi, hogy a  nyitányon a hosszabbításos meccs mellett a két másik találkozó egyetlen triplányi különbséggel végződött.
 
 
 
Piros csoport
 
Bajai Bácska FKE - HÜBNER-Nyíregyháza BS 59-62
 
A végig szoros, kiegyenlített első félidő után a harmadik negyedben egyértelműen a hazai gárda akarata érvényesült. Volt már 10 pont fölötti előnye is a Jakab Péter (22/3 pont, 7 lepattanó)-Goldring József (13/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 6 szerzett labda, 3 gólpassz) kettős vezette bajai legénységnek, ám a szakasz szabolcsi triplával zárult. E találat óriási lendületet adott a vendég nyíregyháziaknak, s egy 15-3-as nyíregyházi rohamot indított útjára, amellyel 3 perccel a befejezés előtt fordítottak a leginkább Emanuel Ubilla (21/15 pont, 5 lepattanó), Tóth Gergely (12 pont, 7 lepattanó), dr. Mohácsi Máté (11/3 pont, 9 lepattanó) és Bazsó Brúnó (10/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) eredményességére támaszkodó nyírségiek. Egy triplával ugyan még visszaszerezte a vezetést a Baja, de a lendületbe jövő "Kék Cápák" beemeltek még két hármast. A hazaiaknak volt még egy triplakísérletük a hosszabbítás kiharcolására, ám ez a kísérlet célt tévesztett, így remek utolsó negyedével fordítani és nyerni tudott Baján a vendég Nyíregyháza.
 
 
Vasas Akadémia - RKA Pécs 95-90 hosszabbítás után
 
Az első negyed hajrájában bemutatott 12-2-es rohamával 9 pontos előnyt szerzett a nyitó etap végére a Medve Máté (20/12 pont), Boros Márk (16/3 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett, 4 eladott labda)-Andrássy Géza (14 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda) trió vezette Vasas, amelynek játékát ügyesen szervezte Moravcsik Áron (7 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 7 gólpassz). A 18. percben 2 pontra feljöttek a pécsi fiatalok, ám egy 7-0-lal visszaállította az első negyed végi különbséget a hazai gárda. A harmadik etap a szívósan küzdő, elsősorban Aleksza Dobrijevics (25/3 pont,  9 lepattanó), Váits Olivér (19/9 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Lados Erik (14/9 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 9 gólpassz) hatékony, jó játékára építő vendégeké volt, akiknél Benke Krisztián (11/3 pont - 13 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 4 eladott labda) is túljutott a 10 ponton, s akik ebben a 10 percben 1 pontosra csökkentették hátrányukat. A végig szoros negyedik negyed végén Váits büntetőkkel hosszabbításra mentette a meccset a vendégeknek. A ráadást triplával kezdték a lélektani előnyben lévő pécsi fiatalok, ám ezt követően a rutinosabb játékosok alkotta Vasas a kritikus helyzetekben pontosabban játszva egy 11-3-mal a maga javára fordította a színvonalas összecsapást. A végeredményt a dupla-duplától egyetlen ponttal elmaradó Radics Gerzson (9 pont, 11 lepattanó) állította be.
 
 
PVSK-Cargate - MTK-Elite Basket 70-67
 
A végjátékban nyerték meg ezt a végig szoros, kiélezett összecsapást a hazaiak Riskó Dávid (18 pont), Alekszej Carev (17/9 pont - 18 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz) és Bíró Levente (12 pont - 13 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda, 9 gólpassz) vezetésével a Jakab Péter (19/3 pont, 4 lepattanó, 6 eladott labda, 5 gólpassz)-Horváth Barnabás (15/12 pont, 3 lepattanó) és Takács András (12/3 pont - 5/5 mezőnyből -, 9 lepattanó) trió tagjainak találataira támaszkodó MTK ellen. Az utolsó három percre még 2 pontos vendég vezetéssel fordultak a felek, a végjátékban azonban az MTK már nem tudott mezőnykosarat szerezni, s egy 6-1-es rohammal fordítottak a pécsi fiatalok.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Ceglédi KE - Conoil Motax KC Pápa 78-74 hosszabbítás után
 
Az első negyed alapján úgy tűnt, ceglédi örömjátékot hoz a találkozó: 10 perc elteltével 21-6-ra vezettek a hazaiak. A második negyedre rendezte sorait, s a 19. percre 2 pontra felzárkózott a vendég Pápa - szünetben 5 ponttal "mentek" a hazaiak. A második félidőben, ha szűken is, de szinte végig a leginkább a légiós K. W. Swanson (16 pont, 4 lepattanó, 2-2 eladott labda és blokk), Fekete Viktor (16 pont), Mészáros Máté (13 pont, 12 lepattanó, 5 gólpassz) és Csákvári Csaba (11 pont, 7 lepattanó, 3-3 blokk és szerzett labda) pontjaira építő hazai együttes vezetett. Az új csapatában remekül debütáló Koma Dániel (23 pont, 7 lepattanó), valamint Hódi Patrik (15/9 pont, 6-6 lepattanó és eladott, 3-3 gólpassz és szerzett labda) találataira támaszkodó vendégek a 39. percben fordítottak, ám a Cegléd visszavette a vezetést, s végül Hódi triplával hosszabbításra mentette a meccset a pápaiaknak.  A "túlórában" a játék képe nagyban hasonlított ahhoz, ahogy a rendes játékidő második félidejében zajlott a játék: szűken vezetett a Cegléd, de "tapadt" rá a Pápa. Bár a hosszabbításban több büntetőt is kihagyott, a végjátékot jobban bírta a hazai csapat, amely ha a vártnál jóval nehezebben is, de megnyerte a találkozót szívósan küzdő riválisával szemben.
 
 
SMAFC - Atomerőmű KSE Bonyhád 77-88
 
A mindössze két rutinosabb játékossal felálló soproni csikócsapat a második negyed közepéig többnyire vezetett a több tapasztalt kosarast felvonultató tolnaiak ellen. Ekkor egy 8-0-lal fordított, s szünetben 3 ponttal vezetett a Bonyhád. 
Szédületes, 14-2-es rohammal kezdett, s 9 pontos előnyt szerzett bő 3 perc alatt szünet után a Kovács Benedek (23 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda)-Soós Bence (16/6 pont, 6 eladott labda, 11 gólpassz)-Simon Balázs (11/9 pont - 15 mezőnykísérlet -, 6 gólpassz)-Bakk Krisztián (11/3 pont, 11 lepattanó, 3 szerzett, 4 eladott labda) kvartett tagjainak ponterős játékára támaszkodó SMAFC, ám a szakasz végén visszaszerezték a vezetést, s 2 pontos előnnyel fordultak a záró etapra a vendégek. A soproni együttes a záró etap közepéig tapadt a tolnai társulatra, ám ekkor egy 12-2-es rohammal Verasztó Péter (24/15 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda), Pajor Dávid (17/12 pont, 4 lepattanó), Pupp Bence (14 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda, 11 gólpassz) és Kalmár Viktor (13 pont, 8 lepattanó) vezérletével a Bonyhád eldöntötte a meccset a maga javára.
 
 
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Újpest-MT 73-87
 
Az első negyedben 12 pontos előnyt szerzett a remek napot kifogó, Csaba György (37/6 pont, 14 lepattanó, 3 szerzett, 6 eladott labda, 4 gólpassz), Angelo Rackley (12 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) és Horváth Ákos (11/6 pont - 17 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 6 gólpassz) találataira támaszkodó, vendég Újpest. A két kiegyenlített középső etapban a szívósan küzdő hazaiak főként Jake Martin (29 pont, 12 lepattanó, 3 eladott labda), Lajsz Gergely (13 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz) és Drahos Gábor (10/6 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 8 gólpassz) jóvoltából 5 pontot tudtak faragni hátrányukon. 7 pontos fővárosi előnnyel kezdődött a záró etap, amelyet a vendégek bírtak jobban, s végül 14 ponttal győztek.
 
 
EKE Eger KOK - Pénzügyőr SE 66-82
 
Az ellentétes félidőket hozó összecsapás harmadik negyede után még Szicsák Bence (21 pont, 11 lepattanó, 4 eladott labda), Máté Balázs (18/12 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) és Papp Bendegúz (10/6 pont - 11 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3-3 lepattanó és eladott labda) jóvoltából a hazaiak vezettek 6 ponttal. A záró etap első felében aztán, ahogy mondani szokás, csak egy csapat volt a pályán: az újonc fővárosi vendég együttes jórészt Kovács Soma (33/12 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz), Szálas Gábor (18/9 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda), valamint Kiss Lajos (11 pont, 3 szerzett labda) találataira támaszkodva egy szédületes, 15-0-s rohammal fordított, s eldöntötte a meccset a maga javára. A vendégek úgy arattak végül 16 pontos diadalt, hogy a záró etapot 32-10-re nyerték. A legnagyobb különbség a felek között az eladott labdákban volt: a hazaiak 22, a vendégek viszont mindössze 7 alkalommal veszítették el a játékszert.
 
 
Óbudai Kaszások KA - Békési SzSK 84-64
 
Egységes csapatjátékkal, 41-26-ra nyerve a lepattanózást, a második etapot leszámítva, végig kézben tartva az irányítást aratott Vámos László (20/15 pont, 3 lepattanó), Steve Rosemond (17/6 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Varga Dániel (14 pont, 6 lepattanó), Puszta Dávid (11/6 pont - 12 mezőnykísérlet -, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda) és Bencsik Barnabás (10/6 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda) vezérletével magabiztos, 20 pontos győzelmet az Óbuda a Meleg Károly (16/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda)-Hargitai Krisztián (12/12 pont, 7 lepattanó)-Frikker Marcell (12/3 pont, 3 eladott labda)-Balog Gábor (10/3 pont, 5 gólpassz) négyesfogat "húzta" viharsarkiak ellen.
 
 
DEAC U23- Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 79-77
 
Az izgalmas, fordulatos összecsapás első negyede után 6 ponttal a leginkább a Berneczei László (23/6 pont, 14 lepattanó, 3 eladott labda)-Bakon Csanád (16/12 pont, 3 gólpassz) duó vezette vendég győri gárda, a záró etap előtt viszont 4 ponttal már a Kalassai Martin (23/12 pont, 9 lepattanó), Pollák Balázs (23/9 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) és Balázsi Soma (14/6 pont, 9 lepattanó) ponterősségére támaszkodó hazai együttes állt jobban. A végjáték roppant izgalmasan alakult: bő fél perccel a befejezés előtt Berneczei 2+1-es akciójával átvette a vezetést a Győr, majd Pollák egy jó büntetőjével egalizáltak a debreceni fiatalok. Ezt követően Berneczei kihagyta büntetőit, s végül Pollák a hazaiak javára döntötte el a találkozót.
 

Vármegyei szövetségek