Debrecenben járt a FIBA főtitkára - interjú Andreas Zagklisszal
27
Aug
2020
Debrecenben járt a FIBA főtitkára - interjú Andreas Zagklisszal
2020. augusztus 27.  |  09:00

Hosszú idő után újra nemzetközi tornán pattog a labda, szerdán elrajtolt a debreceni 3x3 Youth Festival 2020 elnevezésű ifjúsági torna. Az esemény fényét a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) főtitkára, Andreas Zagklis is emelte jelenlétével, a sportvezető a Hunbasket.hu-nak nyilatkozott.

 

 

Főtitkár úr, először is köszöntöm Debrecenben! Ha szabad így fogalmaznom, ez egy ikonikus helyszíne a magyar kosárlabdázásnak, különösen a 3x3-as szakágnak. A hosszú leállás utáni első torna nem is kerülhetett volna jobb helyre. Mik az első benyomásai az eseményről és a városról?

Először is nagyon örülök, hogy itt lehetek Debrecenben, rendkívül szívélyes fogadtatásban részesültem. Fényképeken sokszor láttam már ezt a helyszínt, de élőben még lenyűgözőbb – a tradicionális 3x3-as pálya, és azt azt körülvevő tér a Nagytemplommal rendkívül látványos. Az edzésre kialakított pálya is első osztályú, úgy gondolom, minden feltétel adott az itt készülő válogatottak számára, hogy magas szintű munkát tudjanak végezni.

 

Azt hiszem, a debreceni szervezők kitettek magukért a Youth Festival szervezésével kapcsolatban is, hiszen nagyon rövid idő alatt kellett a mezőnyt összehozniuk – a járvány miatt sokan visszamondták a szereplést, de a lehetőségekhez képest erős lett a felhozatal. A fiatalok viadalát a World Tour követi, ahol pedig gyakorlatilag a világ legerősebb 3x3-as csapatai fognak összecsapni, nem mindennapi versengés várható a három tornán.

Úgy gondolom, a magyar szövetség, a helyiekkel és a FIBA-val összefogva mindent megtett az U18-as világbajnokságért, de bizonyos körülményekre nem lehetett ráhatásunk, a szigorú szabályozások nem tették lehetővé az esemény megrendezését. Örvendetesnek tartom, hogy mindezek ellenére az MKOSZ és a helyi szervezők úgy döntöttek, hogy lehetőséget adnak a fiataloknak a szereplésre, természetesen a szükséges előírások betartása mellett. A World Tour visszatér, aminek szintén nagyon örülünk. A játékosok is nagyon szerették volna, ezt több alkalommal hangoztatták is. Csak akkor bólintottunk rá, amikor az orvosaink megfelelőnek vélték a körülményeket – ez most megvalósulni látszik. Sajnos egyelőre nincs tökéletes védelem a vírus ellen, de a magyar szövetség és a helyi szervezők és egészségügyi szervek a gyakori teszteléssel és a szigorú előírásokkal mindent megtesznek a játékosok biztonságáért. Itt vagyunk mi is, hogy segítsük őket, és támogatást nyújtsunk a FIBA egyik régi partnerének.   

 

A FIBA nemzetközi versenysorozataiban több magyar csapat is érdekelt. Nem lehet egyszerű ezen sorozatok megszervezése a jelen körülmények között.

A helyzet szinte napról napra változik, így nagyon nehéz több hónapra előre tervezni - ha egy országban nő a fertőzések száma, újabb szigorításokat vezetnek be. Úgy gondolom, a nemzetközi szövetség és a társszövetségek gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre. Tudtuk, már márciusban is megmondtuk, hogy elsőként a 3x3 fog visszatérni, és így is lett.  Most második lépésként a nemzetközi 3x3-on a sor, ezt pedig a FIBA nemzetközi versenysorozatai követhetik. Szoros munkakapcsolatban állunk a nemzeti bajnokságok szervezőivel, igyekszünk segíteni nekik. Van egy orvosi csoportunk a WHO-val (World Health Organization) és az NBA-vel közösen. A tegnapi napon jelentettük be, hogy a FIBA Bajnokok Ligájának selejtezői két elkülönített helyszínen, Bulgáriában és Cipruson kerülnek megrendezésre. Tudom, hogy a Falcónak nem kell selejtezőt játszania, hiszen a főtáblán kezdenek, de a jövő héten a női csapatokat érintő fontos döntéseket is meg kell hoznunk – hamarosan jelentkezünk ennek részleteivel is.

Megyei szövetségek