Stratégiai együttműködési megállapodást köt a Budafoki Kosárlabda Klub és az Államilag Elismert Akadémiai címet kapott Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány. Az érintett sportszervezetek gazdasági társaságot hoznak létre, amely a jövőben – várhatóan NKA-BKK névvel – felnőtt csapatot működtet a férfi NB I. B Piros-csoportban.

 

- A jövőben egyesületünk az utánpótlás-szakosztályunk fejlesztésére kívánja helyezni a hangsúlyt, és ennek érdekében szakmai partnerséget is kértünk a pécsi Nemzeti  Kosárlabda Akadémiától – fogalmazott az együttműködési megállapodással kapcsolatban Ferencz Gábor, a BKK elnöke.  A felnőtt szakosztályunk fúziója kapcsán előzetesen kikértük az MKOSZ szakmai és jogi állásfoglalását, amely előfeltétele volt a stratégiai szövetség létrehozásának.

- Ezzel a megállapodással egy életpálya lehetőség nyílik a férfi szakágon képzett kosárlabdázóink számára. Fiataljaink, felsőfokú pécsi tanulmányaik mellett, párhuzamosan hétről – hétre a magyar felnőtt férfi kosárlabda bajnokság második vonalában edződhetnek, így magasan képzett kosárlabdázóként kerülhetnek ki a fiatalok az Nemzeti Kosárlabda Akadémia képzési rendszeréből – fogalmazott az NKA férfi szakág igazgatója, Csák Magdolna.

 

Az együttműködési megállapodással kapcsolatban Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára a következő gondolatokat fogalmazta meg:

Az állam közvetlen szerepvállalása a kosárlabda sportág elitképzésében - mely az államilag elismert akadémiákon keresztül valósul meg - óriási lehetőség a sportágunk számára! Rendkívül fontos kiemelni, hogy az államilag elismert akadémiák ugyanolyan részei a sportág szervezeti rendszerének, mint bármely más sportszervezet. A szabályzati környezet megfelelő kialakításával elősegíthető a tehetséges sportolók felfelé áramlása, azonban a kosárlabda társadalmon belüli közös és eredményes munka csak az akadémiák és a többi klub partneri, minden fél számára gyümölcsöző együttműködési megállapodásainak kereteiben valósulhat meg! Bízom benne, hogy ezen stratégiai együttműködés elősegíti, hogy az akadémia rövidesen még nagyobb számú motiváltabb, képzettebb és felkészültebb fiatal kosárlabdázót adhat majd át a meglévő legfelsőbb bajnoki osztályban szereplő csapatoknak, hiszen ez az akadémiai rendszer lényege, és ez szolgálja leginkább a sportág hazai érdekeit.