Ilyen volt a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság zöld csoportja
01
Jun
2020
Ilyen volt a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság zöld csoportja
2020. június 1.  |  10:20
Furcsa, borzasztó egyoldalú csúcsrangadóval - TF II-Atomerőmű KSC Szekszárd II 50-93 - zárult a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság zöld csoportja. A csonka szezont az élen záró TF második csapatának néhány kulcsjátékosán érződött, hogy az előző napokban a Magyar Kupa négyes döntőjében "volt jelenésük", ám ők nem játszottak annyit, hogy ettől a csúcsrangadón ennyire ne tudjanak hatással lenni az események alakulására. A TF II fásultsága persze semmit nem von le a remek napot kifogó, végig nagy kedvvel, jóval frissebben, motiváltabban kosarazó, végül a második helyen záró szekszárdi fiatalok érdemeiből.
 
Az előző évadot a TF nyerte a piros csoportban, s fel is jutott. A zöld csoportban a második vonal játékosai mellett az első csapatban is szereplő néhány fiatal szerepelt, ők azért jelentős erősítést jelentettek, amikor játszottak - leszámítva a már említett utolsó összecsapást -, vezéregyéniségei voltak az együttesnek. Sokáig úgy tűnt, Hegedűs Péter alakulata akár veretlenül is "végig roboghat" a zöld csoporton, hiszen az első 15 mérkőzését megnyerte az együttes. Az utolsó 3 találkozójából azonban kettőt is elveszített: előbb Diósgyőrben botlott a TF II, majd egy kötelező győzelem után következett a szekszárdi fiatalok elleni vereség. Több szoros meccset is játszott a TF második csapata. A bajnoki nyitányon, hazai pályán csak 2 ponttal verte a Baját, 1 ponttal győzte le a Nagykanizsát, Szolnokon pedig - erősen tartalékos összetételben - 3 pontos "diadalt arattak" Hegedűs Péter tanítványai. Ősszel Szekszárdon, szinte végig kézben tartva az irányítást biztosan győzött a TF II, Baján pedig szinte "hengerelve", 30 ponttal nyert.
 
A történtek utólagos ismeretében már mondhatjuk, hogy a szekszárdi fiatalok valóságos erődemonstrációval kezdték az idényt: a Nagykanizsa elleni rangadó 101-79-es megnyerésével. Harsányi Mária tanítványai többnyire hozták a kötelezőket szezon során, csupán a miskolci vereség "lóg ki" a sorból, a TF-től otthon kikaptak, s Nagykanizsán maradtak még alul. Jó ötletnek tűnik Szekszárdon a fiatalokat versenyeztetni, sokat segíthet fejlődésükben, hogy a felnőttek között is játszhatnak. Egységes, szervezett együttes, amelynek több játékosa magasabb szinten (NB I, piros csoport) is megállná a helyét. Reméljük, a közeljövőben meg is kapják erre a lehetőséget...
 
A harmadik helyre a Nagykanizsa, a Kanizsai Vadmacskák együttese futott be. Gábor Erzsébet "hölgykoszorújánál" nagyon sok múlt a Baa Dominika-Fuisz Viktória kettősön. Ők együtt meccsenként átlagban több mint 42 pontot és 11 labdát szereztek, s több mint 8 gólpasszt "kézbesítettek" társainak. Mellettük azért a palánk alatt is volt erő a zalai társulatban, amely 190 centi körüli, fölötti játékosokat is fel tudott vonultatni. Pedig nem feltétlenül indult úgy a bajnokság, hogy meghatározó együttes lesz a Nagykanizsa, hiszen 6 forduló után a nyitányon elszenvedett súlyos szekszárdi, valamint a TF elleni egyetlen pontos vereséggel 4-2-vel állt az együttes. Ezt követően azonban egy szédületes, 10-es győzelmi sorozatot "repesztett" a társaság: benne visszavágás a szekszárdiaknak, győzelem többek között a Baja ellen otthon, valamint siker Szombathelyen és Nyíregyházán. A nagy menetelésnek az "óriásölő" diósgyőri fiatalok vetettek véget.
 
A közvetlen élmezőny a Baja csapatával teljes. A Nagykanizsához hasonlóan ott is duó "vitte vállain" az együttest: a bajnokság MVP-je, legjobb dobója és lepattanózója, a közel 24 pontot és több mint 12 lepattanót - közel 7,5 támadó - átlagoló Pap Regina, valamint a csoport legjobb szervező, előkészítő játékosa, Kucsora Réka (4.88-as gólpassz átlag). Azért a jó szereplésben a közel 17 pontot átlagoló Raus Viviennek is jelentős szerepe volt Tamás Zoltán alakulatánál. A Sugovica-parti együttes a nyitányon a TF-pályán elszenvedett 2 pontos vereséget egy hatos győzelmi sorozattal feledtette, majd jöttek sorra a rangadók, amelyeken rendre alulmaradt a társulat. Kikapott Szekszárdon és Nagykanizsán, de ami igazán "kilógott a sorból", az a TF elleni hazai 30 pontos fiaskó volt.
 
A középmezőnyt a szombathelyi együttes vezette, amely az éllovasoktól időnként nagyon simán - Szekszárdon több mint 60, Baján több mint 30 pontos verésbe futottak bele a vasiak - kikapott, a mögöttük lévő riválisokat viszont hol könnyebben, hol nehezebben, de rendre legyőzte.
 
A diósgyőri fiatalokat az élcsapatok kapcsán az "óriásölő" jelzővel illettük. Nos, az együttes eredményei alapján fényesen igazolja azt az edzők által gyakran hangoztatott kitételt, amely szerint a fiataloknál a teljesítmény gyakran hullámzó. A DVTK U23-as együttese az első három csapat - TF II, Szekszárd II, Nagykanizsa - mindegyikét  "elkapta", ráadásul a Nagykanizsát idegenben, ugyanakkor kikapott például Szombathelyen, Nyíregyházán, valamint kétszer a Törekvéstől. A 18 éves, 194 centi magas Vég-Dudás Anna 10 lepattanó fölötti átlaga dicséretes.
 
A középmezőny első felébe még a Nyíregyháza tartozott, ahol a jelek szerint új csapat épül a rutinos Farkasinszki Orsolya köré tehetséges fiatalok egész sorával - kell még idő, hogy ők érjenek, beérjenek, fejlődjenek. A szabolcsi alakulat az előtte végzőktől többnyire kikapott, a maguk mögé utasított riválisokat viszont rendre legyőzte, a diósgyőri fiatalok elleni szép sikerrel zárta a csonka szezont.
 
A középmezőny "második felét" a két újonc, a Törekvés és a Pilis vezette a bajnokság befejezésekor. Előbbi szinte kizárólag saját nevelésű játékosokkal mindkétszer legyőzte a Diósgyőr fiataljait, szép teljesítmény a 8. hely. A szintén újonc Pilis csapatát több, korábban ezen vagy magasabb a szinten szereplő játékos alkotta. December közepéig akár még egy jobb szereplés lehetősége is benne volt a társaságban, az "évforduló" azonban nem tett jót Németh Kata alakulatának, hiszen 2020-at 6 vereséggel kezdte a csapat. Ami igazán fájó lehetett, az a Szolnok elleni hazai kudarc.
 
S ha már a szolnokiakat említettük, a Tisza-parti társulat időnként bizony eléggé egyemberes alakulat benyomását keltette. A közel 23 pontos meccsenkénti átlagával a pontlista második helyén záró Baczuk Virág időnként eléggé magára maradt a kosárszerzésben. Amikor volt egy-két játékos a csapatban, aki felnőtt mellé a pontszerzésben, nyerni tudott az együttes, amelynek a játéka kezdett szépen összeállni, utolsó 6 meccséből négyet is megnyert.
 
Az ELTE Fortis együttese zárta a középmezőnyt. Gyarmati István együttese egyértelműen előrelépett, hiszen most a csonka szezonban nyert annyi meccset, mint a teljes előző évadban, s ez a helyezésben is megmutatkozott. A javulás egyik fő letéteményese a teljesítményindexek tekintetében az egész csoport 3. legjobbja, a közel 15 pontot és 11 lepattanót átlagoló Stekler Kamilla volt.
 
Az alsó hármast három, az előző évadhoz képest jelentősen meggyengülő, gyakorlatilag a csapat újjáépítéséhez kezdő együttes, a Szeged, a Tata és a Kiss Lenke KA alkotta. E három együttes gyakorlatilag egymással játszott amolyan kis külön bajnokságot, az egymás elleni meccseken volt esélyük a sikerre. A szegedi Váradi Nóra a lepattanó rangsorban az 5. helyen zárt.
 
Végezetül, amolyan játék a játékban jelleggel, a statisztikák alapján összeállítottuk a csonka szezon All Star ötösét a csoportban: Baa Dominka (Kanizsai Vadmacskák SE), Kucsora Réka (Bajai NKK), Fuisz Viktória (Kanizsai Vadmacskák SE), Stekler Kamilla (ELTE Fortis), Pap Regina (Bajai NKK). 

Vármegyei szövetségek