Férfi NB I: Megérdemelt szolnoki siker Kaposváron
08
Feb
2020
Férfi NB I: Megérdemelt szolnoki siker Kaposváron
2020. február 8.  |  12:15
Megérdemelt szolnoki siker Kaposváron
 
A Kaposvár egy kétszeres hosszabbítást követően kapott ki Sopronban, míg a Szolnok hazai pályán kapitulált a ZTE-vel szemben.
 
Jones szerezte a mérkőzés első pontjait egy szerzett labdát követően, Norfleet válaszolt egy középtávolival. Cakarun duplája után Krisztics brusztolta be a labdát a gyűrűbe (2-6). Az egyik oldalon Lalic, a másikon Krisztics maradt üresen a festékben. Több hiba is becsúszott, Taiwo hosszú percek után talált be Rudner passzát követően, majd Price triplája érkezett, Sztojan Ivkovics kénytelen volt időt kérni (6. perc: 4-13). Norfleet dobott kosarat, majd Davis állt bele egy távoli kettesbe, öt pontra jött fel a Kaposvár. Sőt, Davis újfent eredményes volt, ezúttal Potocnik lépett az asztalhoz (10-13). Norfleet mindkét büntetőjét kihagyta, viszont Davis révén zárkóztak tovább a fehér-mezesek. Jones használta ki, hogy elaludt a somogyi védelem, majd Norfleet egalizált a sarokból. Cakarun duplája jó volt, az utolsó támadásból pedig Baki az utolsó másodpercben engedte el a labdát, be is hullott a dudaszó megszólalásával együtt. 17-17.
 
A második negyed Csák eladott labdájával indult, Davis büntetőzhetett belőle. A második lejött, de Dramicsanin visszatette a lecsorgót, ezzel először vezetett a meccsen a Kaposvár (20-17). Csák saroktriplája a helyére ment, aztán Dramicsanin forgatta be az emberét. Price szerezte meg az ötödik pontját, egy hármassal pedig a nyolcadikat is. Átváltottak zónavédekezésre a vendégek, de Dramicsanin újfent vissza tudott tenni egy lepattanót, Cakarun gyorsan válaszolt. Krnjajski révén zárkóztak a hazaiak, Jones trojkájával viszont léptek el a vendégek (26-30). Krisztics szerzett három pontról szinte azonnal a padról beszállva, majd Jones távolija is behullott, tízzel ment a Szolnok, hazai szünet következett (26-36). Davis volt erőszakos, két szabaddobás volt a jutalma, be is ment mindkettő. Jones tarthatatlan volt, újabb triplával terhelte a kaposvári gyűrűt, aztán Norfleet állhatott a vonal mögé (29-39). Hendlein pöcizte vissza a labdát, míg a túloldalon Cakarun szerzett újabb pontokat. Újabb két hazai büntető következett, Davis ismét hibátlan volt, majd a hazai irányító végigrobogott a pályán, hatra jött fel a Kaposvár (19. perc: 35-41). Tucker tört be, aztán Lalic válaszolt. Rashun Davis még két ponttal jelentkezett, majd Cakarun értékesített két büntetőt. Az utolsó támadás megint a hazaiaké volt, Dramicsaninnal szemben szabálytalankodtak, aki hibátlan volt a vonalról, így beállítva a 41-45-ös félidei eredményt.
 
A fordulás után Jones dobott be egy újabb hármast, majd Krisztics is pontos volt a sarokból, hamar jött a hazai időkérés (41-51). Cakarun centerezett szépen, aztán Ponjavics szerzett egy trojkát, hamar jött Price válasza. Cakarun megint becsapta az emberét, aztán Norfleet büntetőzött. A túloldalon Cakarun állhatott a vonal mögé, csak az első ment be. Láthatóan nem ízlett az Olajbányász szigorú védekezése a hazaiaknak, ráadásul Davis meg is sérült, le kellett cserélni. Emberre váltott a Szolnok, Dramicsanin üresen is maradt a gyűrű alatt. Norfleet kosarával bejött tíz alá a somogyi alakulat, majd a hátvéd egypontosával már csak hét volt közte (51-58). Ismét Norfleet volt eredményes, de Jones újra a hátára vette a csapatát. Krnjajski szép lefordulása után tartották magukat a hazaiak, aztán Price duplája dadogott be a gyűrűbe. Ezután a szolnoki légiós két kézzel ellökte az ellenfelét, begyűjtve a negyedik személyi hibáját. Megint a hazaiak vezethették a negyed utolsó támadását, Davis közel tíz méterről talált a gyűrűbe. 58-63.
 
Tucker visszatett labdájával indult a záró felvonás, aztán Jones dobta be a hatodik tripláját, Krnjajski válaszolt (61-68). Tucker kettő, Cakarun pedig három pontot szerzett, megint kétszámjegyű volt a különbség. Lalic lépett be jól, majd Cakarun ziccerezett, Ivkovics jelezte, hogy időt kér (63-75). Lalic küzdött nagyot, Baki pedig egy középtávoliba állt bele, Potocnik mutatta fel ezúttal a T-betűt öt és fél perccel a vége előtt. Cakarun zsinórban szerzett négy pontja következett, a túloldalon pedig Davis tört be. Jones már a hetedik tripláját dobta hiba nélkül, majd Price pontozódott ki. Davis dobhatott kettőt, de csak az egyik volt sikeres (70-82). Andre Jones megszerezte a nyolcadik hármasát, aztán az ő passzából Tucker zsákolt nagyot, majd egy hazai időkérést követően Dramicsanin és Hendlein gondoskodott róla, hogy még ne dőlhessenek hátra a vendégek, Potocnik jelezte is a tanítványainak, hogy még nem ért véget a találkozó (75-87). Davis hármasa lejött, majd a következő is, ezzel pedig eldőlt érdemben a találkozó, megérdemelten nyert a Szolnok - írta a BB1.hu.
 
Kaposvári KK - Szolnoki Olajbányász 80-89 (17-17, 24-28, 17-18, 22-26)
 
Bajnokság, 19. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Cziffra Cs., Praksch P., Győrfy R. (Faidt M.)
 
Kaposvár: Krnjajski 7/3, Norfleet 18/6, Ponjavics 3/3, Dramicsanin 13/3, Lalic 8. Csere: Davis 21/3, Baki 4, Hendlein 6.
 
Szolnok: Jones 28/24, Price 12/6, Kovács -, Krisztics 10/6, Cakarun 24. Csere: Csák 3/3, Rudner -, Pallai -, Tucker 10, Taiwo 2.
 
 
 
Meg kellett izzadnia a Körmendnek a győzelemért Szegeden
 
A hétközi FIBA-kupa mérkőzésen sérülést szenvedő Varnado vállalta a játékot, kezdett is, igaz, az első félidőben mindössze négy és fél percet töltött a pályán, mert négy elrontott mezőnykísérlet után lecserélte őt Zollner. A hazaiaknál pedig ott volt a feldobás pillanatában a másodosztályból visszatérő Kovács Ádám.
 
A Szekulovics-legénység kapta el hamarabb a fonalat, a Körmend szinte végig futott az eredmény után. 15-6-nál a vasiak padja kapott egy technikait, kilenc volt a legnagyobb különbség, a nyitó felvonást végül 23-16-ra hozta a Szedeák.
 
Curry hármasával először lett kétszámjegyű a különbség, de Ferencz hamar válaszolni tudott. Elképesztően jól dobtak távolról a hazaiak, elsősorban az amerikai hátvéd és Krapic voltak a pontfelelősek. Tizenkét pontos hátrányból visszajött egyre az MTE. A végét elizgulta, elkapkodta a Szeged, de az egyenlítés elmaradt. 43-41 a félidő.
 
Taylor egyenlített egy zsákolással, Kerpel-Fronius távolijával azonban újra a Szeged vezetett. A piros-feketék eggyel magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, három perc alatt 4-12-es szériát mentek, 47-53-nál időt is kért a hazai kispad. Ferencz elkapta a fonalat, szórta a hármasokat, az ötödik távolija után (hat kísérletből) 50-59-re vezetett a Körmend. Jött az újabb fordulat, 8-0-val visszajött egyre a Naturtex. Visszatért a pályára Varnado, pillanatok alatt megint elment az ezüstérmes, amely a huszonnyolcadik percben először vezetett tízzel (58-68). A védekezéssel nem sokat törődtek a csapatok. Taylor kosarával 66-71-ről indult a záró felvonás.
 
Izgalmas volt a meccs, a Körmend őrizte minimális előnyét, de egy pillanatra sem nyugodhatott meg. 2:45-tel a vége előtt Asbury ki is egyenlített. 77-77-nél időt kért Zollner. Sőt, Krapic fordított is. Szívósan védekezett a Szeged, a ritmusát veszítő Körmend hosszú-hosszú percekig nem tudott betalálni. 79-79-ről indult az utolsó perc. Turner harminc másodperccel a vége előtt értékesített egy ziccert, ami után időt kért Szekulovics. Curry lepörgette az órát, de a távoli kísérletét blokkolta Taylor, a kontrából pedig még belefért egy újabb Turner kosár. A kiesés elől menekülő Szeged nagyot harcolt, és karnyújtásnyira volt a bravúrtól. A Körmendnek vért kellett izzadnia a sikerért - írta a BB1.hu.
 
Naturtex-SZTE-Szedeák - Egis Körmend 79-83 (23-16, 20-25, 23-30, 13-12)
 
Bajnokság, 19. forduló
Szeged, Újszegedi Sportcsarnok
V.: Győrffy P. A., dr. Mészáros B., Minár L. (Gorka Sz.)
 
Szeged: Curry 24/15, Kerpel-Fronius B. 6/6, Krapic 18/9, Kovács Á. 9, Asbury 16. Csere: Polányi 1, Balogh -, Mayer 3/3, Olasz 2, Mike -.
 
Körmend: Turner 10, Edwards 17/3, Ferencz 15/15, Varnado 2, Taylor 25. Csere: Németh 5, Durázi 2, Filipovic -, Kastrati 7/3.
 
 
 
Újabb győzelmet zsebelt be a KTE
 
A KTE és a Jászberény is fontos győzelmet aratott az előző körben, az volt a kérdés, vajon melyik együttes marad lendületben.
 
Wittmann közelijére Nelson távolról válaszolt. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol a hazaiak, hol a vendégek vezettek egy-két ponttal. A kosárgazdag első negyedet Karahodzsics büntetői zárták (22-21).
 
Ruják egyenlített, majd Nelson büntetőkkel visszavette a vezetést a kék-fehéreknek. A folytatásban esett a színvonal, sokat hibáztak a csapatok. 27-25-nél Csurovics, 33-32-nél Forray kért időt. A második negyed is sikeres kecskeméti büntetőkkel zárult, igaz Djeraszimovics pontjai után még másfél perc hátra volt. 36-32-vel fordultak a felek.
 
Alekszandrov és Nelson próbálta tartani a lelket a serehajtóban, de a Wittmann-Djeraszimovics-Karahodzsics tengely megállíthatatlan volt. A hajrára kezdett megszökni a KTE, 59-49-ről indult a záró etap.
 
Két perc telt el, úgy tűnt, kezd kicsúszni a mérkőzés a jászberényiek kezéből, 65-51-nél időt is kértek a vendégek. Már tizenöt is volt közte, amikor megkezdte a felzárkózást a JKSE. Pantelics büntetője után, a harmincnyolcadik percben háromra olvadt a differencia (68-65). Innentől aztán megemberelte magát a hazai gárda, a hátralévő időben már csak Wittmannék találtak be, így a hullámvasút végén a KTE örülhetett - írta a BB1.hu.
 
KTE-Duna Aszfalt - Jászberényi KSE 75-65 (22-21, 14-11, 23-17, 16-16)
 
Bajnokság, 19. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Benczur T., Tóth C., Török R. (Farkas Z.)
 
KTE: Wittmann 18/6, Thomas 5/3, Djeraszimovics 23/9, Djuraszovics 8, Karahodzsics 16. Csere: Miliszavljevics 5, Révész -, Lewis -.
 
JKSE: Nelson 13/6, Miller 11/3, Brbaklics 7/3, Alekszandrov 15/6, Pantelics 3. Csere: Mészáros 9/3, Ruják 5/3, Peringer 2, Buzás -.

Vármegyei szövetségek