Egyetemi bajnokság, férfiak: A TF nyerte a keleti csúcsrangadót
06
Feb
2020
Egyetemi bajnokság, férfiak: A TF nyerte a keleti csúcsrangadót
2020. február 6.  |  11:15
Teljes fordulót játszottak a héten a Nemzeti Egyetem Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál. A keleti csoport két éllovasának igen magas színvonalú találkozóján a címvédő TF legyőzte a Nyíregyházát. Keleten mind a négy mérkőzésén hazai, a nyugati csoport 4 összecsapásán pedig kivétel nélkül biztos vendég siker született.
 
 
 
NEMZETI EGYETEMI BAJNOKSÁG, FÉRFIAK
 
Keleti csoport, 11. forduló
 
ELTE BEAC – EKE Eger 75-62 (23-22, 20-11, 16-15, 16-14)
Budapest, Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Gaál, Káré.
 
ELTE BEAC: MOKOS 22/6, GYURCSÁNYI 17/9, Timár 5/3, CZIMER 10/6, BARTOS 13/3. Csere: Somosi 6/3, Szabó 2. Edző: Tima Gergely.
 
EKE Eger: SZABÓ M. 11/6, Pomázi 8/3 Szicsák 12, ILLÉS 12, UNGI 9. Csere: Kátai, Sárosi, Steier, Szatmári 7/3, Bürgés 3/3. Edző: Váczi Péter.
 
Mindkét csapat remekül kezdett, látványos, kosarakban gazdag első negyedet láthattak a nézők. A hazai csapat a második negyedben kisebb előnyre tett szert pontos távoli kinti dobásainak köszönhetően. A második félidőben a védekezés dominált mindkét oldalon, így küzdelmes játék mellett egyik együttes sem tudta túldobni a másikat. A második negyedben bemutatott jó, pontos játéka révén szerzett előnyét meg tudta tartani a hazai gárda, és egy jó mérkőzésen fontos győzelmet aratott. Az ELTE BEAC sikerének egyik fő letéteményese a találkozót 22 pontos, 14 lepattanós dupla-duplával záró Mokos Dániel volt.
 
Tima Gergely: - Köszönöm az ellenfélnek a mérkőzést, és gratulálok a csapatnak a fegyelmezett játékhoz!
 
Váczi Péter: - Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez!
 
 
 
Debreceni Medikus SE- Szegedi RSC 73-69 (19-17, 15-11, 22-23, 17-18) 
Debrecen, OEC tornaterem, 10 néző. V.: Kokas, Bács.
 
DMSE: BUJDOSÓ 11/3, Velkey 11/6, VESZPRÉMY 22/12, KOVÁCS 11, NYÍRI 12/6. Csere: Cseh 6. Edző: Kovács István.
 
Szegedi RSC: EPERJESI 9/9, KERESZTY 14/12, Perényi 8, Kopanecz T. 1, LISZKAI 11/3. Csere: KOPANECZ M. 15/3, Kéri 6, Hajdú 2, Kaszai 3/3. Edző: Mészáros Vivien.
 
Az alsóházi rangadón lassan indult be a pontgyártás, mindkét csapat idegesen és sok hibával kezdte a mérkőzést. Bár a hazai együttes folyamatosan vezetett pár ponttal, a vendéglátók nem tudtak jelentős különbséget kiharcolni ellenfelükkel szemben. A debreceniek végig zónáztak, amivel sikerült picit meglepniük a szegedi csapatot, a vendégek viszont szigorú emberfogásukkal és időnként védekezést váltva szintén megnehezítették ellenfelük dolgát. Nagy harc, de sportszerű küzdelem folyt a pályán. A második félidőben sem változott a helyzet, fej-fej mellett haladtak a felek. A medikusok részéről mindig érkezett egy-egy kosár, amikor a legnagyobb szükség volt rá, így az utolsó percekre is párpontos előnnyel fordulhattak. Kiélezett végjáték következett, amiben a vendégek mindent megtettek, de mégsem sikerült megfordítaniuk az eredményt, így ha nehezen is, de megszerezte idei második sikerét a DMSE. A hazaiaknál Veszprémy Zoltán szinte a hátán cipelte csapatát, míg Kovács Gábor (11 pont, 12 lepattanó) és Nyíri Péter (12 pont, 10 lepattanó) jelentős mezőnymunkát végzett, mindketten dupla-dupláztak. A vendégeknél Kereszty Lóránd és Kopanecz Márton emelhető ki, utóbbi 15 pontja mellett 6 lepattanót is szerzett és 7 gólpasszt osztott ki társainak.
 
Kovács István: - Nehéz összefoglalni azt, amit most érzek. Nagy győzelmet arattunk, hiszen a fél csapat hiányzott, szinte cserélni sem tudtam. Két szimpatikus csapat küzdelmében a picit szerencsésebb nyert ma. Köszönöm a jelenlévő játékosaimnak a hozzáállását! Gratulálok az ellenfélnek is!
 
Mészáros Vivien: - Nagyon csalódott vagyok, nem erre az eredményre számítottam. Gratulálok a hazaiaknak!
 
 
 
TFSE - Nyíregyházi ESE 80-73 (21-20, 15-15, 23-18, 21-20)
Budapest, Alkotás u., 25 néző. V.: Lázár, Simon. 
 
TF: Nagy Benedek 9/3, NAGY BOTOND 11/6, KIRÁLY 10/3, PINTÉR 8, BOINITZER 11/3. Csere: Katona 6/6, KELENFÖLDI 19, Szabó D. 6. Edző: Boros Zoltán.
 
Nyíregyháza: VASKÓ 8/6, DEMETER 21/12, KOVÁCS Z. 4, SITKU 17/6, MOKÁNSZKI 21/9. Csere: Hemsperger, Tisza 2, Vida. Mb. edző: Bus Iván. 
 
Nagy iramú, színvonalas játékkal kezdődött a keleti csoport két élcsapatának rangadója. Kezdetben elsősorban Kovács Zoltán, Demeter Ádám és a végül 21 pontos, 12 lepattanós dupla-dupláig jutó Mokánszki Máté jóvoltából, ha szűken is, de a vendégeknél volt az előny. A TF-et elsősorban Király Zalán és Boinitzer Dávid tartotta versenyben. A negyed hajrájában Pintér Dávid, valamint a padról érkező Katona Bence-Kelenföldi Domonkos kettős villanásaival egy 9-0-lal fordítottak a hazaiak. A szakasz Mokánszki hármasával, s minimális hazai vezetéssel zárult. A második etap elején a végül szintén dupla-duplával (11-11 pont és gólpassz) záró Nagy Botond és Katona 1-1 triplájával 5-tel megugrott a TF. Ekkor lépett elő a vendégeknél Sitku Márton, aki két vendégtámadásnál a kosárszerzés minden típusát bemutatva  - előbb triplát dobott, majd 2+1-es akciót mutatott be - megfordította az állást. A félidő hajrájában nem messze az e nevet viselő kerülettől Kelenföldi-show-nak lehettek tanúi a kilátogatók: a center remeklése hozta az újabb fordulatot, vezérletével egy 9-2-t repesztett a TF. A félidő végén ismét Mokánszki vette meglehetősen széles vállaira a vendég gárdát - ahogy az első, a második 10 perc is az ő triplájával, s 1 pontos hazai vezetéssel zárult.
 
Mindkét fél zónával kezdett szünet után, és valóságos triplaesővel indult a második félidő: Vaskó György hármasára a két Nagy fivér, Botond, valamint Benedek felelt egy-egy hármassal, és Demeter sem akart kimaradni a nagy dobóversenyből. A szakasz közepén úgy tűnt, érvényre jut a TF hosszabb, minőségibb kispadja. Fáradni látszottak a vendégek, s a szakasz második felében egy 10-4-gyel, 9 ponttal megugrottak a hazaiak. A szakasz végén 6-ra visszajött a Nyíregyháza. A záró etap érdekes "üldözőversenyt" hozott. Állandósult egy 5 és 10 pont közötti hazai vezetés, ám egy pillanatra sem dőlhettek hátra a címvédő TF játékosai, ugyanis a vendégek Vaskó és Kovács ügyes szervezőjátéka mellett Demeter, Mokánszki és az egyébként szintén dupla-duplával záró Sitku (17 pont, 10 lepattanó) időnként bravúros kosaraival rendre felzárkóztak. A végjátékban, az utolsó percben döntőnek bizonyult, hogy 4 pontos hazai vezetésnél az addig hatalmasat harcoló, s 3 büntetőhöz jutó Mokánszki mindhárom dobását elrontotta a vonalról, így az egyetemi kosárlabdának remek hírverésül szolgáló, rendkívül színvonalas találkozót a címvédő TF nyerte meg, s továbbra is őrzi veretlenségét. 
 
Boros Zoltán: - Nehéz mérkőzés volt, de számítottunk rá, hogy az összeszokott nyíregyháziak ellen nem lesz könnyű dolgunk. A mérkőzés nagy részében nálunk volt az előny, de nem nyugodhattunk meg egy pillanatra sem, mert amikor lekéstünk védekezésben, azt könyörtelenül büntették triplákkal a vendégek. Örülök annak, hogy megőriztük a veretlenségünket, gratulálok és további sok sikert kívánok mindkét csapatnak!
 
Bus Iván: - Először szeretnék a saját csapatomnak gratulálni, hiszen sikerült a bajnokság végső megnyerésére leginkább esélyes, kitűnő erőkből álló TF otthonában egy nagyon szoros, végig kiélezett, színvonalas, jó mérkőzést játszanunk! Nagyon remélem, hogy a négyesdöntőben újra találkozunk majd a TF-fel, amelynek szintén gratulálok, s amelynek további sok sikert kívánok!
 
 
 
Miskolci Egyetem - AKE-BGE 88-73 (20-17, 32-13, 18-22, 18-21)
Miskolc, Körcsarnok, 15 néző. V.: Vaszi, Lónáth.
 
Miskolc: TAKÁCS 34/24, KOZÁK M. 13/3, KOZÁK B. 10/6, Szőke 4, Asszú 5. Csere: Sándor 9/9, Lippai 6, Ragályi 4, Gadus 3/3. Edző: Drahos Gábor.
 
AKE-BGE: Steier 7/3, Szőke 4, Garai 20/9, MOGYORÓS 24/3, Körömi 4. Csere: PROKAI 12, Szappanos 2, Lantos, Major, Horváth. Edző: Zsirai Gyula.
 
Sokáig kérdéses volt, hogy lesz e egyáltalán mérkőzés, hiszen sem ellenfelet, sem játékvezetőket sem láttak még 5 perccel a feldobás előtt a teremben a melegítő hazaiak. Szinte az utolsó pillanatban esett be a találkozóra a vendégcsapat, ám ez a tény alig látszott a teljesítményükön. A szoros első negyed azonban összefüggésben állt azzal, hogy a hazaiaknál a fiatalabbak is bőven kaptak lehetőséget, különösen a belső posztokon. A második negyed gyakorlatilag Takács Dánielről szólt, a hazaiak irányítója valósággal szórta a hármasokat, amivel szünetig megnyugtató előnyt szerzett a Miskolc. A második félidőben is derekasan helyt állt a vendég gárda, köszönhetően elsősorban az igen "izmos", 24 pontos, 16 lepattanós dupla-dupláig jutó Mogyorós Bencének, ám a tavalyi bronzérmes miskolci együttes győzelméhez nem férhetett kétség.
 
Drahos Gábor: - Nagyon jó kis meccs volt ez. Szorosabb állás mellett szerezhettek tapasztalatot fiataljaink. Természetesen volt, hogy ennek megittuk a levét, de hát van, amikor meg kell inni a dolgokat. Csak meccsen tudjuk rendesen ellenőrizni a játékosok fejlődését, itt pedig igyekszünk csiszolni, javítani a munkájukat. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez, gratuláció jár Takács Dani dobókezének és az ellenfél 15-ös játékosának is a lepattanókhoz való hozzáállása miatt! Mind a három kategóriát jó volt figyelni közelről.
 
Zsirai Gyula: - Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak! Sajnos ismét csak beestünk a mérkőzésre. Őszintén megmondom, hogy a két csapat között megvan ez a különbség, de a két játékvezető kritikán aluli volt a meccsen. Tehát akkor mondják meg nekünk, hogy itt nem kaphatunk faultot, rendben van. Azt a stílust, ahogy viselkedtek, mind a két csapat nevében kikérem ezt a játékvezetést. Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak, és további sok sikert kívánok a hazaiaknak!
 
 
 
 
Nyugati csoport, 11. forduló
 
PTE-PEAC – Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem 53-85 (17-22, 13-25, 10-21, 13-17)
Pécs, Ifjúság úti csarnok, 50 néző. V.: Bálind, dr. Szalóki.
 
PTE-PEAC: Nagy 9/3, Popgyákunik 3/3, Gáspár 3, SCHUJ 14, Kovacevic 5. Csere: Major 2, Nyulász 7/3, Varga 6, Kárpáti 2, Lajos 2. Edző: Földi Sándor.
 
Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem: KÁMÁN 29/6, Geiger 9, RÁTVAY 14/3, HORVÁTH Á. 7/3, DOMSITZ 9. Csere: Iváncsics 2, Mándity 4, Tóth 7, Hágen 4, Nagy-Bíró. Edző: Laki Tibor.
 
A jó erőkből álló vendég csapat végig kézben tartott a mérkőzés irányítását, és minden negyedet megnyerve ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. A vendégek lepattanózásban 50-28-ra múlták felül a pécsi együttest, amelyet egy sajnálatos sérülés is hátráltatott a szorosabb eredmény elérésében.
 
Földi Sándor: - Jól látható volt az NB II és az NB I B közötti különbség. Ellenfelünk gyorsabb és képzettebb volt, érvényre is tudták ezt juttatni a mérkőzésen. Gratulálok nekik, jó lenne, ha játékosaink ebből meglátnák a lényeget!
 
Laky Tibor: - Először is mihamarabbi pályára való visszatérést kívánok az orrsérülést szenvedett PEAC játékosnak! Nagyon fontos volt, hogy biztosan nyerjünk, ezért játékosaim nagyon jó teljesítményt nyújtottak!
 
 
 
NKE SE – Szombathelyi Egyetemi SE 27-112 (3-25, 8-23, 6-34, 10-30)
Budapest, Ludovika Aréna, 10 néző. V.: Tóth, Gyurka.
 
NKE-SE: OBERMANN 15/9, PÓCZOS 6, Pálvölgyi 3, Tasnádi, Bolyki 1. Csere: Magari 2. Edző: Ifj. Paulik Tamás.
 
Szombathelyi Egyetemi SE: HORVÁTH CS. 21/15, NOVÁK 4/3, Körmendi 2, VICZE 14/3, Oroszi 3. Csere: SOÓS 17/15, SCHVEIGHOFFER 19/12, GOMBKÖTŐ 9, Németh 7/3, Frisnyák 6, Monek 5/3, BOLYKOVSZKI 5/3. Edző: Kéri Péter.
 
A nyugati csoport első és utolsó helyezettje csapott össze hétfő este a Ludovika Arénában. Az már a mérkőzés elejétől látszott, hogy komoly különbség van a két csapat között, így az első negyed végére több mint húsz pont volt a vendégek előnye. A hazaiak sehogy sem találták az utat a gyűrűhöz, ennek eredményeképp a félidőre mindössze 11 dobott pontnál tartottak. A mérkőzés képe a továbbiakban sem változott, a Szombathely könnyed játékkal őrizte meg veretlenségét. A vendégektől a sok jó teljesítmény közül is kiemelendő Schveighoffer Péteré, aki 19 pontját hibátlan mezőnymutatóval (3/3 dupla, 4/4 tripla) érte el.
 
Ifj. Paulik Tamás: - Tudtuk, hogy a listavezető érkezik hozzánk, amely komoly játékerőt képvisel, ennek ellenére teljesen enerváltan és fásultan játszottunk. Szomorú vagyok, hogy egyik negyedben sem tudtunk komolyabb ellenállást kifejteni.
 
Kéri Péter: - Bár késve érkeztünk a meccsre, sikerült hamar felvenni a ritmust. Jól játszottunk, a két csapat nem volt egy súlycsoportban.
 
 
 
Veszprémi Egyetemi SC - BME-MAFC 47-104 (9-27, 11-27, 10-27, 17-23)
Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok, 45 néző. V.: Sebesi, Kaposi.
 
Veszprémi Egyetemi SC: NOVÁK 14/3, Naményi 12/6, Piukovits 7/3, Rehák 1, Kovács 5. Csere: Lenger, Grifatong 8. Edző: Mónus Péter.
 
BME-MAFC: KOFLANOVICS 6, HORVÁTH M. 4, TÁLOS 22/12, BARANYI 23/9, FEKETE 23. Csere: Hegedűs 5, CSEPREGI 12, Svéda 5, Nagy 4. Edző: Tiba Klára.
 
Szép számú néző előtt kezdődött meg a 11. forduló mérkőzése. Az első 5 percben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a negyed második felére magára talált a BME, és magabiztosan, 18 ponttal nyerte az első szakaszt. A második negyedben maradt a jó vendég védekezés, és abból indulva könnyű kosarakkal tudta növelni előnyét a "műszaki alakulat", amelynél ekkor már mindenki pályára lépett. A Veszprém fásultan, lassan, ötlettelenül játszott. A félidőre magabiztos előnnyel mehettek pihenőre a vendégek, akik ekkor 34 ponttal vezettek. A második félidőben növelték magabiztos előnyüket a fővárosiak az elfáradó VESC ellen, így fölényes győzelmet arattak. A lepattanózást 40-20-ra nyerő BME-ből Baranyi Péter (23 pont, 16 lepattanó) és Fekete József (23 pont, 10 lepattanó) is dupla-dupláig jutott.
 
Mónus Péter: - Gratulálok ellenfelünknek, megmutatták hogyan kell lendületesen és szimpatikusan játszani! Nem tudtuk a múlt heti jó teljesítményt megismételni, mert más kerettel és más hozzáállással is játszottunk.
 
Tiba Klára: - Nagyon jó felfogásban játszottak a srácok, igyekeztek végrehajtani a megbeszélt feladatokat. Koncentráltak voltunk, és próbáltuk kihasználni az erősségeinket. Köszönjük a játékot!
 
 
 
PTE-Petőfi SE - Közgáz SC és DSK  51–87 (19-17, 12-27, 10-20, 10-23)
Pécs, Cserepka iskola, 20 néző. V.: Téczely, dr. Szalóki.
 
PTE-Petőfi SE: Kovács 7, LEHMBACKER 17/3, Varga 7/3, Haddad 10/3, Pontyos 2, Csere: Huszka 4, Nagy 4, Aladics. Edző: Sipos Ádám.
 
Közgáz SC és DSK: Laczó 3/3, Fóti 6, DE SANTIS 13/9, MÁRIÁS 14/9, BARTHA 18. Csere: ÚR 22, Bernacchini 6/6, Jenei 5/3. Mb. Edző: Németh Kata.
 
Az első negyedben még vezetett a pontosan dobó hazai csapat, ám ezt követően a Közgáz szigorított a védekezésén, így a Petőfi már csak futott az eredmény után. A Közgáz játékosai sokkal több labdát szereztek, és a két dupla-duplát elérő játékosuk, Bartha Ákos (18 pont, 13 lepattanó), valamint Gabriele De Santis (13-13 pont és lepattanó) vezetésével lepattanók terén jócskán (54-38) felülmúlták a pécsi fiúkat. Jó iramú mérkőzésen a második negyedtől nagy fölényben játszó vendég csapat összességében könnyedén szerezte meg a győzelmet.
 
Sipos Ádám: - Kár volt a sok eladott labdáért, ezzel behozhatatlan előnyhöz juttattuk ellenfelünket. Gratulálok a Közgáz csapatának!
 
Németh Kata: - Jó iramú, sportszerű mérkőzésen sikerült nyernünk. Nagyon örülök a győzelmünknek!
 
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek