Férfi NB I: A ZTE legyőzte a Sopront
27
Jan
2020
Férfi NB I: A ZTE legyőzte a Sopront
2020. január 27.  |  10:25
Immár új vezetőedzőjével, Ante Nazorral a fedélzeten fogadta a Sopron csapatát a Zalaegerszeg a 17. forduló zárómérkőzésén vasárnap este a Zalakerámia Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban. A vendégeknél két ismerős is nagy tapsot kapott a zalai szimpatizánsoktól: az egerszegi közönségkedvenc, James Kinney két szezonban is kék-fehérben pattogtatott; Bernard Thompson pedig a tavalyi évben erősítette a ZTE KK gárdáját.
 
A ZTE ezúttal teljes kerettel várhatta a meccset, Szabóék pedig nagyon szerettek volna bizonyítani a héten meglehetősen hosszú, kemény tréningeket vezénylő új horvát trénernek, ám az egyre jobb formában levő Sopron legyőzése nem ígérkezett könnyű feladatnak. Az egyre jobban összeérő SKC elmúlt 5 meccséből négyet megnyert és Körmenden is csak 5 ponttal maradt alul.
 
A két csapat őszi találkozóját jobb utolsó perceivel a ZTE nyerte, így Supoláékat a visszavágás is fűthette. Mindkét keretben történtek változások azóta: a vendégeknél érkezett Kinney és Jogéla; a ZTE pedig Ubilla helyett Bibbinst szerződtette.
 
Rivers duplájával indult a találkozó, Williams egyenlített, majd Bernard Thompson triplájának örülhettek a soproniak. Pörgős volt a meccs, a ZTE sok hibával kezdett, az SKC vezetett. Djurics hozta közelebb övéit, majd Szabó labdalopása és zsákolása után már a ZTE volt előnyben. Összekapta védekezését a hazai csapat, Williams lopott labdát, majd zsákolt elementáris erővel, a hazai szurkolók nagy örömére. Lendületben maradt Ante Nazor együttese, a negyed végét Agafonov zsákolása jelentette: 24:18.
 
Djurics üres hármasa, majd Simon saroktriplája után már tíz volt a hazai fór, ám a faultaránnyal már nem lehettek ilyen elégedettek a hazai drukkerek.Csapongóbbá vált a játék, sorra adták el a labdákat a hazaiak, bosszankodtak is a nézők. Egy szép akció végén aztán Bibbins dobott egy szép trojkát, ám a jól játszó Djurics megkapta 3. hibáját és le kellett ülnie. Továbbra is jóval több hibát láttak a ZTE-nél a játékvezetők, ám a hazaiak szépen játszva már 14 ponttal is megléptek, amikor a hazai gyűrűt jól ismerő Thompson 8 méterről dobott hármast. Szép blokkot mutatott be a vendégcsapat, majd Kinney lopott remek ütemben labdát Williamstől. Bibbins csent labdát, majd dobott ziccert. A soproni szurkolók fejtették ki véleményüket a játékvezetők ténykedéséről, miután edzőjük technikait kapott. 12 pontos hazai előnnyel zárult az első félidő, a ZTE hat triplával lógott meg ellenfelétől.
 
Carter duplája nyitotta a második játékrészt, majd Takács dobott egy szép hármast. Nagyon elkapta a fonalat az SKC, 9-0-t repesztettek, miután Thompson három büntetőt is a gyűrűbe juttatott, majd egy szép tempóval is növelte pontjai számát. Ante Nazor időkéréssel igyekezett felrázni tanítványait, Agafonov kabinetdobása 3,5 perc után az első ZTE-kosarat jelentette a 3. negyedben. Egyre jobban zárkózott a Sopron, Rivers hármasa, majd Thompson 4. triplája és Rivers berepülős akciója után már a vendégeknél volt az előny. A negyed végére a ZTE kicsit magára talált, ám így is csak 4 pontos különbség maradt a félidei 12-ből...
 
A pontszegény hazai negyed után általános vélekedés volt a lelátón, hogy muszáj lesz újra húsz pontot dobni egy negyedben, ha nyerni szeretne a csapat. Thompson ihletett formában kosarazott volt csapata ellen, a meccs pedig hosszú percekig állt döntetlenre. Igazi ki-ki mérkőzéssé vált a találkozó, érezni lehetett, hogy akár egy apró hiba is dönthet. Kinney kapott egy medvepuszit, jegelnie kellett a lábát, úgy tűnt nem biztos, hogy vissza tud térni. Két vendégtripla – Thompson és Takács – révén már a vendégek vezettek, tomboló szurkolóik legnagyobb örömére. Agafonov azonban szépen harcolt ki egy duplát, az ellentámadásnál azonban megkapta 5. faultját... Bibbins, majd Johnson tempójával négy pontra nőtt a különbség a hazaiak javára másfél perccel a vége előtt. Büntetőpárbaj kezdődött, a ZTE nagyon higgadtan értékesítette az egypontosokat, a Sopron viszont Carter ziccerével két pontra visszajött 15 másodperccel a vége előtt. Odaütöttek Bibbinsnek, aki kíméletlenül bevarrta a büntetőket, az utolsó támadásnál Supola dobta rá minden mindegy alapon, a lepattanót azonban Szabó szerezte meg és már ki sem engedte a kezéből a játékszert.
 
Szoros, szinte egylabdás meccsen győzött a ZTE, mely nagyon akarta a sikert. A második félidőben ugyan 13 rádobásból egyetlen triplát sem szereztek Johnsonék, ám óriásit küzdöttek. Valamennyi légiósuk kétszámjegyű pontot ért el, Szabó pedig 13 lepattanót brusztolt ki, csapatszinten jól teljesített a ZTE. A túloldalon Thompson, Carter és Rivers is remek napot fogott ki, ám döntő pillanatokban jobban összpontosítva a ZTE megszerezte nyolcadik idei győzelmét.
 
Zalakerámia ZTE KK - Sopron KC 82-78 (24-18, 23-17, 11-19, 24-24)
 
Bajnokság, 17. forduló
Zalaegerszeg,
Játékvezető: Cziffra Cs., Frányó P., Lengyel Á. (dr. Páli K.)
 
Zalakerámia ZTE KK: Bibbins 20/6, Johnson 18/3, Williams 11, Szabó 6, Agafonov 14. Cserék: Djurics 10/6, Simon K. 3/3, Doktor -, Gulyás -.
 
Sopron KC: Kinney 6, Thompson 25/15, Takács 5/3, Rivers 19/3, Carter 16. Cserék: Jogela 4, Supola 1, Werner 2, Molnár -.

Megyei szövetségek