Női NB I: TFSE-bravúr a Csata otthonában
25
Jan
2020
Női NB I: TFSE-bravúr a Csata otthonában
2020. január 25.  |  10:30

Pénteken egy mérkőzéssel elrajtolt a hazai élvonal 17. fordulója. Ezen a TFSE-MTK 84-77-es győzelmet aratott az NKE-FCSM Csata otthonában.

A Csata az első percekben elszakadt riválisától, 10-4-es előnyre tettek szert a hazaiak. Az első szakasz utolsó két percébe érkezve azonban 17-17-nél utolérte ellenfelét a TFSE. Hazai időkérés után a negyed hajrájában már kevesebb pont esett, de Radócz Fanni triplája végül 22-20-as előnyt adott a Csatának. A második 10 perc elején is eredményes volt Radócz távolról és általánosságban is elmondható, hogy pár pontos előnyét stabilan menedzselte a házigazda. Amikor Zala Friskovec, majd Lelik Réka hárompontosa is célt ért 38-32-nél hat egységre nőtt a differencia. Innen viszont a félidő hajrája a TFSE-nek sikerült jobban. Az ekkor már 11. pontját szerző – ezzel csapata legeredményesebbjévé előlépő – Alisia Jenkins hármasa végül 42-40-es vezetést hozott a vendégeknek. A Csatánál eközben Megan Gustafson 12, Lelik Réka 10 egységnél járt.

A harmadik negyedet a Csata 9-0-val indította, amivel 49-42-re módosította az állást. Ennél a 6-7 pontnál azonban nem tudott jobban ellépni a házigazda. A TFSE 54-54-nél ismét egyenlített. A fej-fej melletti küzdelemben Lelik triplája zárta a harmadik etapot, így minimális előnyben Tursics Krisztián tanítványai futhattak neki az utolsó 10 percnek. Hatalmas fordulatokat és remek dobóteljesítményeket láthattunk. Előbb 70-64-re ellépett a Csata. A TFSE azonban megfogta a meccset és fokozatosan felzárkózott, majd két és fél perccel a vége előtt 76-75-nél magához ragadta az irányítást. Azóta már tudjuk, hogy innentől végig Magyar Bianka együttese járt előrébb. A Csatának 81-77-nél még volt labdája közelebb kerülni. Ezzel nem éltek, így amikor Bernáth Réka triplája célt ért, eldőlt a győztes kiléte.

NKE-FCSM Csata – TFSE-MTK 77-84 (22-20, 18-22, 19-16, 18-26)

Legjobb dobók:

NKE-FCSM Csata: Lelik Réka 22/18, Emma Cannon 20, Megan Gustafson 18.

TFSE-MTK: Alisia Jenkins 27/3, Chanise Jenkins 20/6, Kristina Arsenic 13.

Vármegyei szövetségek