Férfi NB I B: Saját pályáján szakadt meg a Nyíregyháza nagy sorozata
16
Dec
2019
Férfi NB I B: Saját pályáján szakadt meg a Nyíregyháza nagy sorozata
2019. december 16.  |  14:00

Az eddig idegenben nem igazán vitézkedő MAFC vetett véget a Nyíregyháza 9 mérkőzéses győzelmi sorozatának a férfi másodosztály piros csoportjában. Az éllovas Veszprém egy extra negyedet hozva, 100 pont fölé jutva győzte le a BKG csapatát és egy negatív széria is megszakadt, 6 vereség után tudott győzni a Vasas - a Budafok volt az "áldozat". A "feljutók" küzdelmes meccsén a Baja legyőzte a Salgótarjánt, a Honvéd hosszabbítás után tudott nyerni Nagykőrösön, a Miskolc pedig a későn hajrázó TF-BP otthonában aratott értékes győzelmet. A zöld csoportban a Cegléd remek második félidei játékával tudott nyerni Óbudán, az Újpestnek nem okozott gondot a szolnoki, a Békésnek pedig a debreceni fiatalok legyőzése. A Kecskemét ha nehezen is, de legyűrte a tartalékos SMAFC-ot,  a Pápa pedig 100 pont fölé jutva győzte le s győri együttest.

 

Piros csoport:

Salgótarjáni KSE - Bajai Bácska FKE 69-64

Ellentétes félidőket hozott a két zöld csoportból feljutó együttes összecsapása. Szünetig főként Dominik Herendic (20 pont, 7-7 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda), Sömenek Martin (15/3 pont, 9 lepattanó) és Boinitzer Dávid (10/6 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) hatékony játékával 16 pontos előnyt szerzett a hazai gárda, ám a térfélcsere jókora fordulatot hozott a találkozó menetében. Rendezte sorait, s védekezését a Baja, amely Jakab Péter (19/9 pont - 23 mezőnykísérlet - 6 lepattanó, 3 szerzett labda),,Goldring József (19/3 pont, 3 lepattanó) és Milos Vukicsevics (14 pont - 15 mezőnykísérlet - 6 lepattanó, 3 gólpassz) vezérletével fokozatosan csökkentette hátrányát, s a 39. perc végén 1 pontra megközelítette a vendéglátókat. Így fordultak a felek az utolsó percre, amelyet 6-2-vel lehozva végül a hazai együttes diadalmaskodott. 

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_447

 

Hübner Nyíregyháza Blue Sharks - MAFC 92-94

Az előző évad bronzcsatájának résztvevőinek találkozóját az összecsapásra 9 meccses győzelmi sorozattal érkező hazai gárda kezdte jobban, amely remeklő kezdősora révén, azaz Bryton Hobbs (28/15 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz9, Tóth Gergely (25 pont, 8 lepattanó), Bus Iván (15/9 pont, 3 lepattanó, 11 gólpassz), Dancsecs András (12/9 pont, 3 lepattanó) és Bazsó Brúnó (12/6 pont, 15 lepattanó) jóvoltából 10 pontos előnyt szerzett az első negyed végére. A fővárosiak fokozatosan találtak magukra, s elsősorban Ryan Richmond (21/3 pont, 3 lepattanó), Tóth Péter (18/3 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz), Csapai Péter (16/3 pont, 4 lepattanó) és Katona Bence (15/6 pont, 4 lepattanó) vezérletével a záró etapra már ők fordulhattak előnnyel – igaz, mindössze egyetlen pontossal. A befejező negyed roppant izgalmasan alakult: a szakasz közepén ugyan 5 ponttal elléptek a vendégek, ám egy 6-0-lal fordított a Nyíregyháza. A végjátékban váltott vezetéssel haladtak a felek, s a nagy büntetőpárbajból a vendégek jöttek ki jobban.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_441

 

MTK - Elite Basket - PVSK Cargate 97-72

A 33-12-re megnyert 3. negyedben mutatott nevéhez méltó "elit" játékának, a 43-31-re megnyert lepattanózásnak, valamint főleg Takács András (30/3 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Nagy Szabolcs (12/6 pont, 4 lepattanó) és Jakab Péter (12/3 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz) eredményes, hatékony játékának köszönhetően biztosan verte az MTK a Veljko Dragasevic (16/6 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda)-Riskó Dávid (16 pont, 7 lepattanó)-Bíró Levente (13/3 pont, 3 gólpassz) trió vezette pécsi fiatalokat.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_442

 

HOYA Pannon Egyetem Veszprém - BKG Príma SE 106-90

A kiegyenlített, látványos, kosarakban gazdag első félidőt követően a remekül sikerült, 30-16-ra megnyert 3. negyedre, továbbá nagyrészt Czirbus József (32 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz), Madár András (24/12 pont, 6 lepattanó, 5-5 gólpassz és eladott labda), Kovács Ádám (13/3 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 4 szerzett labda) és Michael McCall (11/3 pont - 13 mezőnykísérlet - 3 eladott labda) ponterős játéka révén győzte le a Veszprém a mezőny legeredményesebb játékosa, Nagy Botond (40/12 pont, 3-3 szerzett és eladott labda, 5 gólpassz), valamint Nick Allen (22 pont, 11 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) és Nagy Simon (12/6 pont) kosaraira alapozó BKG-t.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_443

 

Vasas Akadémia - Budafok 89-75

Hiába ért el a Budafok 3 játékosa is dupla-duplát, megszakadt a Vasas rossz sorozata, zsinórban 6 vereség után tudott nyerni Faragó Péter legénysége! Az első félidő látványos, kiegyenlített játékot hozott, ekkor még a Kovács Soma (22/3 pont, 10 lepattanó)-Siklós Olivér (12/3 pont, 3 lepattanó)-Horváth Márton (11 pont, 10 lepattanó)-Lados Erik (11 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda, 10 gólpassz) kvartett vezette vendégek tudták tartani a lépést a kamaraerdei alakulattal. A második félidőben pontosabb játékával, egységes csapatmunkájával, Moravcsik Áron (16/9 pont, 7 gólpassz), Debreceni Dániel (15 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda), Kelenföldi Domonkos (14 pont, 16 lepattanó), Boros Márk (14/6 pont, 8 lepattanó, 3 eladott labda, 6 gólpassz) és Andrássy Géza (10/6 pont, 7 lepattanó) vezérletével a hazaiak ellenfelük fölé kerekedtek. A két igen gyengén (13/23, 56,5% ill. 18/32 56,25%) büntetőző csapat lepattanócsatáját 49-39-re nyerték a hazaiak, s ami a Vasas elveszített összecsapásai többségéhez képest szembetűnő változás, az a jónak mondható (10/25, 40%) triplamutató volt.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_444

 

Nagykőrösi Sólymok - Budapesti Honvéd 77-79

Az ellentétes félidőket, s hosszabbítást hozó találkozó szünetében közel 20 ponttal vezettek a Stefán Dávid (19 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda, 2 blokk), Horváth Ákos (17/9 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) és Bea Bence (14/9 pont, 8 lepattanó) ponterős játékára alapozó vendégek. Szünet után magára talált a Nagykőrös, amely Lakosa Ákos (21/6 pont, 9 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott, 5 szerzett labda), Molnár Miklós (18/3 pont, 5 lepattanó), Mácsai Károly (14/3 pont - 17 mezőnykísérlet - 16 lepattanó, 2-2 blokk, szerzett és eladott labda), valamint Fehér Péter (12 pont, 3 lepattanó) vezérletével nemhogy ledolgozta hátrányát, hanem a hajrában át is vette a vezetést. Roppant izgalmasan alakult a végjáték, bő 1 perccel a rendes játékidő letelte előtt Stefán kosarával egalizált a Honvéd, s az utolsó percben már nem született kosár. A ráadást jóval pontosabban kezdve egy 11-4-es rohammal megugrott a fővárosi együttes. A hosszabbítás utolsó percében Lakosa triplája, valamint pár kihagyott vendég büntető fokozta az izgalmakat, de végül 2 pont megmaradt a piros-fehérek előnyéből.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_445

 

TF-BP - MEAFC Miskolc 93-99

A 30-17-re megnyert 2. negyedének, valamint nagyrészt Austin Thornton (31/15 pont, 16 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladott labda, 5 gólpassz), Kozák Márton (22/12 pont, 6 lepattanó, 5-5 gólpassz és eladott labda), Lippai Szabolcs (16 pont, 3 lepattanó) és Takács Dániel (14/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 4 gólpassz) ponterős játékának köszönhetően tudott nyerni az idegenben eddig nem igazán vitézkedő MEAFC az előző szezonban még élvonalbeli TF-BP otthonában. A záró etap közepén még 14 ponttal "mentek" és biztos győzteseknek látszottak a vendégek, ám a Czura Attila (33/18 pont, 3 eladott labda, 8 gólpassz)-Beák Gábor (23/15 pont, 4 eladott labda)-Timkó Norbert (12 pont, 4 lepattanó)-Kovács Barnabás (11/3 pont, 3 lepattanó) négyes vezette hazaiak "eszelős" hajrába kezdtek, Czura és Beák minden mindegy alapon elkezdték szórni a triplákat, s egy 15-4-gyel 3 pontra följöttek, de Thornton büntetői bebiztosították a vendéggárda sikerét a két remekül triplázó (15/28, 53,57% ill. 10/20, 50%) együttes látványos összecsapásán.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_446

 

Zöld csoport:

Concordia MOTAX KC Pápa - Agrofeed Széchenyi Egyetem GyKC 101-83

A szédületes napot kifogó Burai Róbert (41/6 pont, - 14/17 mezőnyből - 5 lepattanó), valamint Balla Péter (12 pont, 3 lepattanó), Hódi Patrik (10/6 pont, 4 lepattanó) és Sonyák Béla (10/3 pont - 12 mezőnykísérlet - 5 lepattanó) vezérletével  a Pápa az első félidőben eldöntötte a dunántúli ütközetet, a szünetben 22 ponttal,  51-29-re "mentek" a hazaiak. A második félidő nagy dobópárbajt hozott, amelyben a Győr elsősorban Csaba György (21/9 pont, 5 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda), Rátvay Tamás (17/3 pont, 3 lepattanó), Nagy Tamás (14/12 pont) és Horváth Ádám (12/6 pont, 6 lepattanó) révén kiegyenlítetté tette a játékot, de a sima hazai sikert nem tudta megakadályozni.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_431

 

KTE-Duna Aszfalt - SMAFC 84-76

A Plézer Gábor (22/9 pont, 4 lepattanó)-Molnár Dániel (21/6 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda)-Chester Lewis (11/9 pont, 7 lepattanó)-Fülöp Bence (11 pont, 9 lepattanó) kvartett vezette hazaiak a nyitó etapban szinte "állva hagyva" az erősen tartalékos soproniakat 12 pontos előnyt szereztek. A folytatásban magára talált a SMAFC, amely Bakk Krisztián (19/9 pont, 5 lepattanó), Márkus Tamás (16 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz) és Heiszenberger Norbert (12/12 pont, 6 lepattanó) jóvoltából a záró etap közepére szívós munkával ledolgozta hátrányát, sőt át is vette a vezetést. Ez azonban a jelek szerint sokat kivett a vendégekből, 72-72 után egy 8-0-lal eldöntötte a meccset a maga javára a pattanózást 51-27-re nyerő Kecskemét.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_432

 

Óbudai Kaszások - Cegléd 73-86

Ellentétes félidők mérkőzésén a szünetben 8 ponttal még a Vámos László (26/15 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda), Steve Rosemond (20/6 pont, 7-7 lepattanó és eladott labda, 5 gólpassz) és Reiter Bence (11/6 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda. 3 gólpassz) eredményes játékára építő vendéglátók vezettek. Fordulás után nagyot fordult a játék képe, a Cegléd átvette az irányítást, és Darrell Miller (20/6 pont, 9 lepattanó), Fekete Viktor (17/15 pont, 9 gólpassz), Csákvári Csaba (15/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) és Nárai Bence (8 pont - 10 mezőnykísérlet - 12 lepattanó) vezetésével már a 3. etap végén fordított, s a záró szakaszra lendületben maradva, azt 12-4-gyel kezdve  végül 13 ponttal győzött.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_433

 

Vásárhelyi Kosársuli - Tiszaújvárosi Phoenix 86-83

Az érdekes, fordulatos összecsapás első negyedében a rendkívül hatékonyan támadó, nagyrészt Jake Martin (31/15 pont, 8 lepattanó), Kovács Zoltán (11/3 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 6 gólpassz), valamint Szilasi Bence (11/3 pont - 12 mezőnykísérlet) kosaraira alapozó vendég borsodiak 11 pontos előnyt szereztek. A második etapban a hazai gárda támadójátéka javult föl, s egységes csapatmunkájuknak, azon belül pedig elsősorban Kelemen Balázs (13/9 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda), Varga Zalán (13/6 pont, 4 lepattanó), Varga Ákos (12/6 pont, 8 lepattanó, 3-3 gólpassz, szerzett és eladott labda),  Molnár Bence (12 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz) és Perák Denis (11 pont, 6 lepattanó) eredményességének köszönhetően a szünetben már csak 2 ponttal állt jobban a Phoenix. A küzdelmes 3. etap után 6-ra nőtt a vendégelőny. A záró szakasz roppant érdekesen alakult, a 34. percben ledolgozta hátrányát a Vásárhely,  70-70 állt a táblán. A hajrában már 4 ponttal is "mentek" a hazaiak, majd fordítani tudott  a Tiszaújváros, s egalizáltak a hazaiak, majd végül Varga Á. triplája a Hódmezővásárhely győzelmét jelentette.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_434

 

Omnia Pub&Food Békés - DEAC U23  90-73

Szünetig a remek napot kifogó Koma Dániel (37/3 pont, 11 lepattanó, 4 eladott labda) és Danijel Krsztics (17/6 pont, 3 lepattanó, 7 gólpassz) ponterős játékára, valamint Kertész Dániel (5 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett, 5 eladott labda, 8 gólpassz) mezőnymunkájára építve megnyugtató, 17 pontos előnyt szerzett a Békés a tartalékos összetételben pályára lépő debreceni fiatalok ellen. A 3. etapban nagyon összekapták magukat a vendégek, akik az Asszú Ádám (26/9 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda)-Gáspár Mátyás (17/9 pont)-Pollák Balázs (14/3 pont, 4 eladott labda) trió vezetésével a 3. etap végére "látótávolságon" belülre került, 7 pontra feljött. A 4. negyed elején azonban a pattanózást 41-31-re nyerő Békés egy 11-4-es 3 és fél percet bemutatva megduplázta előnyét és eldöntötte a mérkőzést a maga javára.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_435

 

Újpest MT - Szolnoki Olajbányász 79-59

A páros szakaszokban hatékonyabban, pontosabban kosárlabdázva győzte le Nagy Krisztián (17/6 pont, 6 lepattanó), Joó Tamás (15/3 pont, 3 eladott labda), dr. Franczva Ádám (12 pont, 4 lepattanó) és Széphelyi Tamás (11/3 pont, 4 eladott labda, 3 gólpassz) vezérletével az Újpest a Csák Bence (20/9 pont)-Pallai Tamás (14 pont, 5 lepattanó) kettős vezette szolnoki fiatalokat. Érdekesség: mindkét gárda játékosai 7-7 triplát emeltek be, csak amíg a hazaiak csupán 15, addig a vendégek 35 próbálkozásból tették ezt meg, és a gólpasszok tekintetében is szembetűnő (21-8) volt a különbség.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_436

Vármegyei szövetségek