Férfi NB I: Az első és a második is kikapott a férfi élvonalban
15
Dec
2019
Férfi NB I: Az első és a második is kikapott a férfi élvonalban
2019. december 15.  |  00:50
A Körmend megállította a Falcót
 
Többek között Krivacsevics Dragoljub és Samir Mujanovic is a helyszínről tekintette meg a szezon első vasi rangadóját.
 
„Ott kísértünk a rémálmaitokban!” felirat mellett egy Vas Népe címlapot feszített ki a hazai B-közép, melynek az alábbi címet adták: „Elvérzett a címvédő”.
 
Bár előzetesen nem fogyott el minden jegy, még a mérkőzés napján is kinyitottak a pénztárak, a kezdésre telt ház fogadta a csapatokat.
 
Edwards egy büntetőjével indult a mérkőzés, majd egy ziccert is értékesített az amerikai. Taylor húzott be egy alley oopot, majd visszapöcizett egy kimaradt hármast, két és fél perc után 7-0. Váradi köszönt be először a vendégektől, hármat ért a távoli dobása. Nem sokkal később már 10-11 állt az eredményjelzőn. Benke belelendült, az első tizennégy szombathelyi pontból kilencet ő vállalt. Rendkívül jól védekezett a Körmend, amely ismét meglépett, 24-17-re. Az első etap 27-22-vel ért véget.
 
Edwards és Durázi növelték a különbséget, utóbbi ráadásul egy 2+1-es akciót hozott össze, 32-22-nél zúgott is a „Tíz! Tíz! Tíz!” rigmus. Alig volt kivédekezett akciója a bajnoknak, nem csoda, hogy a tizenharmadik percben, 35-25-nél Okorn kérte ki a meccs első idejét. Perl kezdte elkapni a fonalat, 42-35-nél már Zollnernek kellett felmutatnia a T-betűt. Amikor Váradi félpályás kísérlete a félidő végén elakadt a tetőszerkezetben, a vendég szurkolók kezdték el hergelni a másik tábort az „Istálló! Istálló!” rigmussal. 50-46-os körmendi előnnyel fordultak a csapatok.
 
Turner ziccere nyitotta a második játékrészt. Washington sportszerűtlen faultját követően időt kért Okorn. Ferencz is rátett két büntetőt, újra tíz lett közte (56-46). Tizenkettő volt a legnagyobb különbség, közel öt percig nem talált be a Falco. A harmadik negyed hajrájában Kastrati hármasával és Turner ziccerével ezt is sikerült megfejelniük az extázisban játszó piros-feketéknek (69-54).
 
Perl ziccert rontott, Taylor viszont betalált, a kontrából pedig Reddic volt eredményes. Hiába volt esélye a felzárkózásra a Falcónak, a tiszta ziccereket is elrontották a szombathelyiek. A harmincnyolcadik percben, 76-64-nél Ferencz vágott be egy triplát szemből, majd egyértelmű karjelzéssel mutatta a hazai közönség felé, hogy a mérkőzést lezártnak tekinthetjük. Egy gyors rohammal még tízre visszajöttek Benkéék (79-69), 1:50-nel a vége előtt időt kért Zollner. Nem volt már fordulat a hátralévő időben, az MTE okosan menedzselte le az előnyét.
 
Ezzel tehát megszakadt a Falco huszonhárom mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata (legutóbb is éppen a körmendiek tudtak nyerni a sárga-feketék ellen), nincs már veretlen magyar csapat a 2019/20-as szezonban - írta a BB1.hu.
 
Egis Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 83-70 (27–22, 23–24, 19–8, 14–16)
 
Bajnokság, 10. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok, 2002 néző
V.: Benczur T., Tóth C., Török R. (Gorka Sz.)
 
Körmend: Turner 13, Edwards 8, Ferencz 10/6, Varnado 16/12, Taylor 18. Csere: Kastrati 15/6, Durázi 2, Takács -.
 
Falco: Váradi 8/6, Curry 7, Benke 15/12, Washington 5/3, Reddic 6. Csere: Hooker 3/3, Filipovity 6/3, Perl 18/3, Lake 2.
 
 
 
Négy légióssal nyert Pakson az Olajbányász
 
A paksiak már annak tudatában léptek pályára ma este, hogy ha legyőzik a Szolnokot hazai pályán, akkor eggyel közelebb léphetnek a listavezető Falcóhoz. A vendégek Morant és Juhos nélkül álltak fel, így előzetesen minden a hazaiak mellett szólt, még akkor is, ha Szegeden jól sikerült Potocnik edző bemutatkozása.
 
A szolnokiak persze nem így gondolták, nem feltartott kézzel érkeztek a Gesztenyés utcába. Az első kosarakat a tolnaiak szerezték, de aztán váltani tudott az Olajbányász, és a gyors fordítás után kezdett egyre nagyobb előnyre szert tenni. Valósággal állva hagyták Jonesék a paksiakat, az első negyedben közel harminc ponttal terhelték meg a hazai gyűrűt. Nem mellesleg sikerült kikapcsolniuk az ellenfél kulcsfiguráit.
 
A játék képe nem változott a folytatásban sem, az olló egyre nagyobbra nyílt, a félidőben már 29-51 állt az eredményjelzőn. Érett a meglepetés...
 
Alaposan rendet tehetett a fejekben a szünetben Dzunics edző, mert egészen más mentalitással jött ki a második félidőre csapata. Ha szép lassan is, de kezdett csökkenni a távolság a csapatok között. A hatalmasat küzdő Olajbányász azonban nem tört meg.
 
Késői volt a nagy hajrá. Hiába volt ponterős Evans, a piros-feketék minden felzárkózási kísérletét visszaverte a Paksnak. Mindig akadt valaki, aki átlendítette a holtponton a Szolnokot. Hol Tóth Norbert, hol Smith, hol Jones, hol Tucker. Tartalékosan is nagyon egységes képet festett a kupagyőztes.
 
Talán meglepő, ám abszolút megérdemelt vendég siker született - írta a BB1.hu.
 
Atomerőmű SE - Szolnoki Olajbányász KK 75-84 (12-27, 17-24, 20-14, 26-19)
 
Bajnokság, 10. forduló
Paks, ASE Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Farkas G., Horváth Cs. (Bodrogváry I.)
 
ASE: Evans 27/15, Faust 12/3, Coleman 3, Kis -, Lóránt 12. Csere: Kovács Á. 11/6, Jackson 10, Putney -, Valerio-Bodon -, Velkey -.
 
Szolnok: Smith 17/9, Kovács P. 2, Jones 23/9, Krisztics 10/6, Tóth N. 11. Csere: Tucker 21/15, Rudner -, Taiwo -.
 
 
 
Már a félidőre kiütötte a Kaposvár a Kecskemétet
 
Nagy bizonyítási vággyal várta a soron következő hazai találkozóját a Kaposvár, hiszen a legutóbbi fordulóban meglepetésre vereséget szenvedett a Jászberény ellen. Az a Kecskemét érkezett a somogyi megyeszékhelyre, amely eddig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a szezonban és több nagy skalpot is gyűjtött már.
 
Djeraszimovics szerezte meg a mérkőzés első pontjait, Davis azonban egyből egy hármassal válaszolt, majd Ponjavics szlalomozott végig a védők között. Egy jól kivédekezett akció után újfent leindított a Kaposvár, három perc után 11-6 állt az eredményjelzőn, Forray Gábor pedig kénytelen volt időt kérni. Nagy volt a harc a pályán, egyik fél sem ismert elveszett labdát. Dramicsanin egyből egy hármassal szállt be a mérkőzésbe, majd Thomas kapott egy sportszerűtlen hibát, ami után kilencre hízott a különbség. Újabb labdát adott el a Kecskemét, ezúttal Lewis volt túl durva, Norfleet büntetőivel már tizeneggyel ment a Kaposvár. Innen visszakapaszkodtak hatra is a vendégek, de végül két gyors kosárnak köszönhetően 27-18-cal fejezték be a negyedet a csapatok.
 
A második felvonás egy Baki hármassal indult, majd Karahodzsics kozmetikázta tízre a különbséget. Nagyon sok labdát szereztek a somogyiak, sokkal agresszívabban játszottak az elmúlt héthez képest, amiből több könnyű kosarat is dobtak. Ponjavics triplája után tizenöttel vezetett a Kaposvár, újabb időt kellett kérnie a Kecskemétnek (14. perc: 37-22). Továbbra is domináltak a hazaiak, a jó védekezésekből rendre eredményes támadások születtek, a különbség pedig már a húszat is átlépte. Próbálta lassítani a játékot a KTE és visszajött tizenhatra, ezúttal Fekete Ádám kért szünetet. A pihenő után 7-3-at futottak Hendleinék, így tetemes előnnyel vonultak félidőre. 53-31.
 
Karahodzsics ziccere nyitotta a harmadik negyedet, a túloldalon pedig Hendlein célzott hibátlanul a sarokból. Továbbra is nagy fölényben játszottak a hazaiak, már inkább a harminchoz, mint a húszhoz közelített a differencia. Hosszú gólcsend után Davis tört be, amivel már 66-36 volt az állás. Az utolsó percekben zárkózott a Kecskemét, ami arra volt elég, hogy 70-43-ról várhatták az utolsó felvonást.
 
A záró etapot Norfleet távolija indította, amire Révész válaszolt egy közelivel. A harmincötödik percre sem tudott közelebb lépni a KTE, az érdemi dolgok eddigre már eldőltek. Mindkét oldalon pályára léptek a fiatalok is, a Kaposvár pedig egy kiütéssel feledtette a Jászberény elleni vereséget - írta a BB1.hu.
 
Kaposvári KK - KTE-Duna Aszfalt 87-62 (27-18, 26-13, 17-12, 17-19)
 
Bajnokság, 10. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Papp P., dr. Mészáros B., Kulcsár T. (Várhalmi Zs.)
 
Kaposvár: Davis 9/3, Norfleet 24/9, Ponjavics 12/6, Hendlein 13/6, Lalic 12. Csere: Krnjajski 2, Baki 6/6, Bogdán -, Dramicsanin 9/3, Puska -, Horváth -, Veilandics -.
 
KTE: Wittmann 6/3, Thomas 2, Djeraszimovics 21/3, Djuraszovics -, Karahodzsics 14. Csere: Lewis 4, Kucsera 5, Vukcsevics 2, Révész 4, Molnár 2, Plézer 2, Fülöp -.
 
 
 
Lendületben a ZTE, az Albát is legyőzték a kék-fehérek
 
Az egykori egerszegi, Darrin Govens triplájával indult a találkozó, ám Agafonov két duplája után már a ZTE vezetett. Triplahullám indult be: Markovics, Johnson, majd Szabó volt eredményes, aztán Csorvási sétált be a palánk alá könnyedén. Az ötödik percben 16-10 állt az eredményjelzőn, Jesus Ramirez időkéréssel próbálta felrázni övéit, ám Williams két alapvonali befutásával még jobban elhúzott a ZTE. A negyed végén előbb McDuffie szerzett ziccert, majd Johnson utolsó másodperces triplájával 28-19-es hazai vezetést rögzíthettek a statisztikaírók.
 
Govens 2+1-es akciója után Djurics ziccere következett, majd Bibbins osztotta ki negyedik asszisztját Williamsnek, aki ismét trojkát hintett. Gyorsindítás után Agafonov ziccerezett, Ramirez mester pedig ismét úgy érezte, van mit mondania csapatának. Guyton tartotta meccsben a vendégeket, miközben Williams és Djurics hármasai is beestek. Csorvási tolta be a palánk alatt Agafonovot, dupláját Guyton is megfejelte egy kettessel, ami azonnali időkérésre késztette Bencze Tamást. A negyed végén Williams és Markovics is betalált távolról, így 50-39-es állásnál vonulhattak nagyszünetre a csapatok. A ZTE közel 60%-al célzott, megérdemelten vezetett 20 percnyi játék után.
 
Bibbins első zalai triplájának tapsolhattak az egerszegi szimpatizánsok, ám ezt követően Govens és Guyton vették hátukra csapatukat és egy 12-3-as rohanással egy pontra zárkóztak fel. Hazai szempontból a legjobbkor jött Johnson triplája. Az egyre jobban belelendülő Guytoné volt a negyed végén az utolsó szó: bravúr-trojkájával 68-63-ra módosult az állás. Izgalmas utolsó negyedre volt kilátás, hiszen az Alba öt pontra csökkentette félidei 11 pontos hátrányát.
 
Ljubicsics percei következtek: a szerb irányító előbb ziccert szerzett, majd Guytonnak adott álompasszt – ha csak egy pillanatra is, de vezetett az Alba. Williams azonban gondoskodott arról, hogy ne tartson sokáig a fehérvári öröm, ismét betalált kintről, majd Agafonov küzdött meg egy labdáért, amit Williams a sarokból juttatott a gyűrűbe, három pontért. Azonban érkezett Guyton, és pillanatok alatt betalált kétszer is kintről. Ötödik hármasa után Johnson is úgy érezte, távoli dobást kell vállalnia, s ezzel 80—76-ra módosította az állást. Ismét Agafonové lett a főszerep: előbb egy duplát szerzett, majd üresen dobott egy hármast, amely után ugyanazzal a mozdulattal mutatta, hogy ez lehet a vége, amivel Ferencz Csaba délután a Körmend-Falco rangadón.
 
Másfél perc volt hátra, héttel vezetett a ZTE. Pillanatok alatt változott azonban a helyzet, érkezett Govens és hármasa. Jött az újabb fordulat: Williams gyújtotta be a rakétákat, 2+1-es akciója után újra hét volt a hazai fór. Hosszan támadott a Fehérvár, a vendégek ismét hármasra „gyúrtak”. Guyton első próbálkozását még blokkolta Williams, ám újra eljutott a vendégek 1-eséhez a játékszer, s még arra is volt ideje, hogy kilépjen a 6,75-ösön túlra. 88-86 volt az állás, 28 másodperc volt hátra, viszont a ZTE támadhatott. Nem sikerült kosarat szerezni, ám Szabó vezetésével kivédekezték a maradék időt, így a ZTE megnyerte harmadik mérkőzését hazai pályán - írta a BB1.hu.
 
Zalakerámia ZTE KK - Alba Fehérvár 88-86 (28-19, 22-20, 18-24, 20-23)
 
Bajnokság, 10. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Cziffra Cs., Nagy V., Boros T. (Forrai S.)
 
ZTE: Bibbins 5/3, Johnson 20/12, Williams 23/15, Szabó 7/3, Agafonov 20/3. Csere: Bagó 1, Simon 3, Gulyás -, Doktor -, Djurics 9/3.
 
Alba: Ljubicsics 7, Govens 19/6, Markovics 9/6, Csupkovics 1, Csorvási 13. Csere: Guyton 30/18, McDuffie 2, Lukács -, Molnár 5, Keller -.

Vármegyei szövetségek