Férfi NB I: A ZTE nyerte a 133. örökrangadót
08
Dec
2019
Férfi NB I: A ZTE nyerte a 133. örökrangadót
2019. december 8.  |  08:55
A ZTE nyerte a 133. örökrangadót
 
Kiegyenlített küzdelmet hoztak az első percek, majd a ZTE kapta el jobban a fonalat. Bibbins, az új irányító jól mozgatta csapatát, Agafonov kezdte meg a pontgyártást, Oroszi triplájára pedig Williams felelt hasonlóan. A ZTE Szabó, és Williams révén 11-5-re lépett meg, majd Johnson ziccere után időt kért Zollner mester. Agafonov 2+1-ével már tizenkettővel vezetett a hazai csapat – négy percig volt gólképtelen a Körmend – azonban a vezetés a kék-fehéreket zavarta meg. Edwards triplája indította a vasi felzárkózást, majd Vardano adott alley-oopra fel egy labdát Taylornak, a mérkőzés addigi legszebb jelenetét produkálva. Vardano egy triplát is hintett, majd Turner duplájával még inkább zárkózott a vasi gárda. Edwards egalizált, ám a negyed végén pedig Djurics zsákolása révén a ZTE vezetett 23-21-re.
 
Justin Edwards kettese indította a második negyedet is, majd Szabó hibázott kétszer – egyik alkalommal 3 az 1 ellen vihette a ZTE, ám a lehetőség kimaradt. A Körmend jól dobott kintről – 3/4-nél járt triplából, míg a ZTE 1/9-nél. Közelről viszont remekül céloztak az egerszegiek, ezzel tartották néhány pontos előnyüket. Bibbins egy 2+1-el mutatkozott be a hazai publikumnak, amikor Doktor szerzett labdájával végigrobogott a pályán. Edwards mellett Taylor is belejött a pontgyártásba, 2+1-ével tartotta a lépést a vasi gárda. Johnson betörésére Turner válasza következett egyből, 30-30 volt az állás. Bibbins futtából engedett el egy középtávolit, majd Djuricnak adott szép asszisztot. Williams elementáris zsákolását követően héttel járt előrébb a ZTE, ám szót kért Ferencz Csaba is egy 2+1-es akcióval. Ferencz triplájával először vezetett a vendégcsapat, majd egy dudaszavas Agafonov középtávoli következett. A végén Turner még kihagyott egy triplát, ám így is egypontos vendégelőnnyel vonulhattak pihenőre a felek, 40-41 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben.
 
Szünet után a ZTE percei következtek, a vasiak az öltözőben maradtak. Johnson végre betalált távolról, majd Williams 2+1-es akciója és középtávolija révén hét ponttal ismét a Zalaegerszeg járt előrébb. Bibbins szép passzát Agafonov pofozta be, 4 perc alatt 12-2-es rohanásban volt a ZTE. Williams célzott pontosan távolról, hármasa már kétszámjegyű előnyt jelentett. Nagyon megtorpant a Körmend, sokat kapkodtak és sok labdát adtak el. A ZTE támadójátéka szépen összeállt, így 12 pontos hazai előnnyel zárult a harmadik negyed.
 
Szabó pontjaival már tizenhattal ment a ZTE, Kastrati és Turner hármasai révén zárkóztak a vendégek, ám a ZTE tartotta előnyét, egészen az utolsó három percig. Ekkor azonban szigorított védekezésén a Körmend és Edwards hármasa, valamint Taylor látványos ziccere után már csak öt volt közte. Izgalmas utolsó két percre volt kilátás, amikor Edwards újra betalált kintről. A vendégek idegei nem voltak kötélből, két büntetőt is kihagytak, ám a következő támadás után már csak két pont maradt a tetemes hazai előnyből. Ekkor azonban a nyáron éppen Egerszegről Körmendre igazoló Durázi Krisztofer ellen sportszerűtlen faultot ítéltek. Előbb Agafonov, majd Szabó is értékesített két büntetőt a támadáson belül, ez pedig a ZTE győzelmét jelentette - írta a BB1.hu.
 
Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend 82-76 (23-21, 17-20, 25-12, 17-23)
 
Bajnokság, 12. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok, 1800 néző
V.: Földházi T., Tőzsér D., Vida J. (Bodrogváry I.)
 
ZTE: Bibbins 5, Williams 15/6, Johnson 9/3, Szabó 18/3, Agafonov 23. Csere: Djurics 8, Gulyás -, Doktor -, Simon 2, Bagó 2.
 
Körmend: Turner 12/3, Oroszi 3/3, Edwards 20/6, Ferencz 9/6, Taylor 17. Csere: Durázi 2, Varnado 4/3, Németh -, Kastrati 9/3, Takács -.
 
 
 
A DEAC sem tudta megállítani a Falcót
 
A Falco kezdett jobban, alig két perc után már 0-6 állt a táblán. Nagyon agresszíven védekezett a vasi csapat, aminek nem találták ellenszerét a hazaiak. Reddic büntetői előtt, a hetedik percben, 5-12-nél időt is kért Kovács Adrián. A bajnoknál Benke, Reddic és Curry is ponterős volt, az első negyed után 8-20 volt az állás. 17 %-kal dobtak a hazaiak mezőnyből(2/11 dupla és 1/7 tripla).
 
Perl a büntetővonalról, Filipovity pedig kétszer is ziccerből talált be, mielőtt még húsz lett volna a különbség, a tizenegyedik percben, 8-26-nál ismét időt kért a DEAC. Hiába, nem sokkal később, Washington hármasával már ezt sem tudta elkerülni a DEAC. Gáláztak a szombathelyiek, a tizenhetedik percben 16-43 állt az eredményjelzőn. Megrázta magát a hajdúsági együttes, és egy 12-0-ás szériával kozmetikázott. Armwood zsákolása már időn túli volt, így 28-45-tel fordultak a csapatok.
 
Váradi a palánk alól növelte a különbséget, majd Reddic faultja után Harrison dobhatott hármat, sikeresen. A huszonharmadik percben visszajött tízre a DEAC (40-50), sőt nem sokkal később kilencre, ám ennél közelebb már nem engedte a hazaiakat a Falco. 43-56-nál időt kért a Debrecen, 53-65-ről indult a záró felvonás.
 
Borisov hármasa lejött, Hookeré beakadt, majd Perl ziccerével 53-70-re módosult az állás. Jött az újabb fordulat, 8-0-val újra benéztek tízen belülre a fehér mezeseknek (61-70). Moody kezdett belejönni, hármasával 66-73-ra jött fel a DEAC. Filipovity huszadik pontja után, 68-78-nál azonban megint időt kellett kérnie Kovács Adriánnak, három és fél perc volt ekkor hátra. Moody bevágta a harmadik hármasát is, de Benke azonnal felelt rá. Filipovity „őrült üzemmódba kapcsolt”, és végül eldöntött minden kérdést.
 
A Falco jól kezdett, ezzel megalapozta a megérdemelt sikerét. A DEAC nagyot küzdve visszajött a meccsbe, de nem volt már ereje az egyenlítésre. A szombathelyiek egyhuzamban 23 győzelemnél tartanak, erre legutóbb a ZTE volt képes, kilenc évvel ezelőtt - írta a BB1.hu.
 
DEAC - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 73-88 (8-20, 20-25, 25-20, 20-23)
 
Bajnokság, 12. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Csabai-Kaskötő B., Horváth Cs. (Valovics I.)
 
DEAC: Moody 13/9, Manigat 11/9, Borisov 14/9, Bognár 9/3, Tóth Á. 8. Csere: Harrison 7, Polyák 8/3, Armwood 3, Omenaka -.
 
Falco: Váradi 5, Curry 8, Benke 17/6, Krivacsevics -, Reddic 5. Csere: Perl 15, Washington 6/6, Hooker 7/3, Filipovity 25/12, Lake -.
 
 
 
Óriási meccsen, hosszabbításban győzött az Alba
 
Mindkét együttes nagy győzelmet aratott az előző fordulóban, az OSE a Pécset, míg az Alba a Debrecent verte hazai pályán. A vendégeknél visszatért a sérülése miatt több meccset is kihagyni készülő Luka Markovics is. A piros-feketéknél végül Bozsovics és Demeter is hiányzott.
 
Remekül kezdték a mérkőzést a hazaiak, akik 9-2-t futottak, majd visszajött háromra az Alba, de az első negyedben csak ennyi volt benne, fokozatosan lépett el az OSE. Volt, hogy már kétszámjegyű volt a különbség, végül 7 lett 10 perc játék után. 26-19.
 
A második játékrészben ritmust váltottak a vendégek, és McDuffie büntetői után egyenlítettek. Innentől fej-fej mellett haladtak a felek, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, végül Washington hármasának köszönhetően az Oroszlány minimális előnnyel vonulhatott a nagyszünetre. 
45-44.
 
A fordulás után Abell köszönt be egy triplával, majd Govens egymaga fordította meg az állást. Kiélezett csata folyt a pályán, Ljubicsics hármasa és Govens büntetője után kétlabdányi volt a differencia, ami ezen a meccsen már soknak számított, de természetesen ebben a szakaszban még semmit sem jelentett. Ezután viszont Molnár és Csupkovics is betalált, így időt kellett kérnie a hazaiaknak (24. perc: 50-59). Megmaradt a lendülete az Albának, Molnár közelijével 11-re növelte az előnyét a Fehérvár. A hosszú oroszlányi gólcsendet Abell büntetői törték meg, de Govens egyből válaszolt, majd Guyton is eredményes volt, nyílni látszott az olló. Ezt megérezve Sebastjan Krasovec ismét időt kért (26. perc: 52-65). Próbálkozott visszajönni a meccsbe az OSE, Illés és Anda kosarai után 12 volt közte, ezúttal a vendégek kértek időt. Összességében nagyon megnyomta ezt a negyedet az Alba és magabiztosan lépett el az ellenfelétől. 60-78.
 
Csorvási egy, Hayes pedig két pontot szerzett a záró felvonás első percében. Ezután öt hazai pont is érkezett zsinórban, 19 helyett most már 12 volt közte, Govens azonban tarthatatlan volt, újabb hármassal jelentkezett. Mohácsi és Abell kilencre visszahozta az övéit, sőt Mohácsi zsinórban szerzett hat pontjának köszönhetően már csak 3 volt közte. Abell triplája, majd duplája már a fordítást jelentette. Ekkora már 26-6-os futásban voltak a hazaiak, Ramírez időt kért. Hayes középtávolijával már néggyel ment az OSE, Guyton viszont egy hármassal egyre csökkentette a különbséget, amikor már kevesebb, mint egy perc volt vissza. Govens ütött oda Rizvicnek, aki csak az egyik büntetőjét tudta értékesíteni, kevesebb, mint 15 másodperc volt vissza ekkor. Hayes faultolta Ljubicsicset az utolsónak szánt tripladobás közben. Az irányító a győzelemért dobhatott három büntetőt, ám csak kettőt értékesített, így jöhetett a hosszabbítás. 89-89.
 
Washington és Csorvási nyitotta az ráadást, majd Garamvölgyi büntetőjére Govens vert be egy hármast (92-94). Washingtonnal szemben volt szabálytalan Govens, a légiós pedig a megítélt három szabaddobásból mindegyiket a helyére küldte (96-94). A következő percek is a büntetőkről szóltak, de egyik csapat sem hibázott a vonalról. Csorvási közelijével fordított a Fehérvár, majd kiosztott egy blokkot is a center, amiből Govens szerzett két pontot (97-100), Sebastjan Krasovecnek pedig időt kiellett kérnie, kevesebb, mint egy perccel a vége előtt. Abell büntetőivel újfent egy volt közte, amikor Csorvásit találta meg Markovic a festékben (99-102). Ez volt a meccs utolsó mozzanata, az Alba majdnem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából, de végül hosszabbítás után legyűrte a hatalmasat küzdő Oroszlányt - írta a BB1.hu.
 
OSE Lions – Alba Fehérvár, h.u. 99-102 (26-19, 19-25, 15-34, 29-11, 10-13)
 
Bajnokság, 12. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
V.: Praksch P., Minár L., Kulcsár T. (dr. Páli K.)
 
OSE: Washington 18/3, Abell 24/9, Zsiros 3/3, Rizvic 11/3, Hayes 14. Csere: Illés 10/3, Anda 4, Mohácsi 10/6, Garamvölgyi 5.
 
Alba: Govens 21/9, Guyton 17/9, McDuffie 9/3, Csupkovics 10/6, Molnár 10. Csere: Ljubicsics 5/3, Lukács 2, Markovics 5/3, Csorvási 23.

Vármegyei szövetségek