Férfi NB I B: Nehéz hétvégéjük volt az élcsapatoknak
25
Nov
2019
Férfi NB I B: Nehéz hétvégéjük volt az élcsapatoknak
2019. november 25.  |  13:10
Alaposan megszenvedtek a győzelmekért az NB I B piros csoportjának élcsapatai - már amelyek nyertek. A Veszprém saját pályáján csak nagy nehezen "gyűrte le" az MTK együttesét, a Nyíregyháza pedig hosszabbítás után diadalmaskodott Nagykőrösön. A MAFC közel 20 ponttal vezetett, végül mégis kikapott Budafokon. Nagy és színvonalas csatát hozott a másfél évvel ezelőtti finálé visszavágója, a TF-BP ezúttal is legyőzte a Vasast. Remek első félideje után a hajrában voltak "meleg" pillanatai a Bajának, de legyőzte a MEAFC-ot. A zöld csoportban a Szolnok nagy hajrával tudott nyerni Tiszaújvárosban, a két újonc rangadóvá előlépő találkozóját pedig hasonló módon nyerte meg az első negyed után még 16 pontos hátrányban lévő Cegléd Pécsett. A SMAFC négy vereség után tudott nyerni - a DEAC U23-as csapata bánta -, a Pápa pedig küzdelmes találkozón múlta felül a kecskeméti fiatalokat.
 
 
 
Piros csoport
 
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - MTK-Elite Basket 86-83
 
Érdekes, fordulatos mérkőzés volt, amelyen az első negyed végén 3, a második közepén pedig 8 ponttal, Jakab Péter (19/9 pont, 6 lepattanó, 4 lepattanó, 3 gólpassz), a veszprémi kötődésű, dupla-dupláig jutó Takács András (16 pont, 10 lepattanó), Farkas Dániel (11/9 pont, 4 lepattanó) és Nagy Szabolcs (11/9 pont) eredményes játéka révén még a vendég MTK állt jobban. A 28. és a 34. perc között azonban a Szabó Pétert és Völgyi Marcellt is nélkülöző hazaiak debütáló légiósuk, Michael McCall (19/9 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda), Madár András (15/3 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz), Medve Máté (13/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda), Kovács Ádám (12 pont, 10 lepattanó) és Füzi Róbert (12 pont, 5 lepattanó) eredményességére építve egy 24-9-es rohammal 7 ponttal elléptek. Az MTK azonban nem tört meg, tartotta a lépést a hazaiakkal, a záró etapban többször is megközelítette a hazai gárdát. A végjátékban is "kivágtak" a vendégek egy 7-0-t, amivel 2-re felzárkóztak, de a rutinosabb játékosok alkotta hazaiak úrrá lettek a kritikus szituációkon, s ha a vártnál jóval nehezebben is, de nyertek.
 
 
Nagykőrösi Sólymok KE - Hübner Nyíregyháza BS 84-94 hosszabbítás után
 
A végeredményből első pillantásra nem is látszik, de alaposan megizzadt, megszenvedett ezért a győzelemért a hosszú sikersorozatot építő Nyíregyháza: hosszabbításban vertek 10 pontot a Nagykőrösre a szabolcsiak. Három negyeden át úgy tűnt, ha nem is könnyen, de érvényre juttatja a papírformát a Nyíregyháza, amely elsősorban jó második negyede, valamint Tóth Gergely (22 pont, 7 lepattanó), Bazsó Brúnó (19/9 pont, 11 lepattanó, 4 eladott labda), Brynton Hobbs (19/9 pont - 20 mezőnykísérlet -, 11 lepattanó, 4 szerzett, 5 eladott labda, 6 gólpassz) és Bus Iván (16/12 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) eredményessége révén 9 ponttal "ment" három negyed után. A Lakosa Ákos (24/6 pont, 9 lepattanó, 3-3 gólpassz, szerzett és eladott labda)-Cristopher Viqueira (14 pont, 3 lepattanó)-Fehér Péter (12 pont - 14 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 gólpassz)-Mácsai Károly (11/9 pont - 16 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz) kvartett vezette hazaiak azonban nem adták föl, hanem óriási hajrát kivágva úgy fordítottak, hogy az utolsó 3 percben egy 8-0-t bemutatva átvették a vezetést. Bazsó 1 jó büntetőjével egalizált a Nyíregyháza, s bár a hazaiaknak két esélyük is volt nyerni, egyikkel sem tudtak élni. A hosszabbítás elején, másfél percig váltva vezettek a csapatok, majd Bus triplája egy 13-2-es nyíregyházi rohamot indított útjára, amelynek köszönhetően végül felülkerekedett az esélyesebb vendég együttes.
 
 
Budapesti Honvéd SE - PVSK-CARGATE 91-75
 
A jó kezdésének (a 4. percben 14-5 volt az állás) és nagyrészt Horváth Ákos (22/15 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda), Bea Bence (14 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda), Pintér Dávid (12/6 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz), Gáspár Balázs (12 pont, 13 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz) és Kopácsi Ákos (10/6 pont, 3-3 eladott labda és gólpassz) találatainak köszönhetően aratott gyakorlatilag rajt-cél győzelmet a Honvéd a Veljko Dragasevic (18/6 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 7 gólpassz), Bíró Levente (16/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 5 gólpassz) és Riskó Dávid (10/3 pont, 4 lepattanó) vezette, jól küzdő pécsi fiatalok ellen.
 
 
Vasas Akadémia - TF-BP 94-97
 
Fordulatos, színvonalas, izgalmas mérkőzést vívott egymással a másfél éve még egymás ellen bajnoki döntőt játszó két együttes. Szünetben 6 ponttal még a Sólyom Botond (22/6 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 4 gólpassz), Andrássy Géza (22/3 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda), a tripla-duplától egyetlen pattanóval elmaradó Boros Márk (13 pont, 9 lepattanó, 14 gólpassz) és Radics Gerzson (11 pont, 3 eladott labda) vezette Vasas állt jobban, sőt a harmadik negyed elején már 10 ponttal "ment" a hazai gárda. A szakasz végére egyetlen triplányira csökkentette hátrányát Kerkai Ákos (24/6 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz), a tripla-duplától 2 pattanóval elmaradó Czura Attila (20/3 pont - 21 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 6 eladott labda, 10 gólpassz), Somogyfoki Péter (17/15 pont, 5 gólpassz) és Kovács Barnabás (14/12 pont, 3 lepattanó) ponterőssége révén a TF. A vendégek a záró etap közepéig "tapadtak" a piros-kékekre, majd fordítottak. A hihetetlen izgalmas hajrában egy ideig váltott vezetéssel haladtak a felek, majd a végjátékban inkább a vendégeknél volt az előny, de a Vasas rendre egyenlített. Az utolsó szó azonban Kovács hármasa "formájában" a TF-BP csapatáé volt, amely így győzni tudott, s ezt elsősorban kiváló, közel 60%-os (13/22) triplamutatójának köszönhette.
 
 
BKG-Príma SE - Salgótarjáni KSE 80-71
 
A harmadik negyed végére közel 20 pontos előnyt szerzett Nick Allen (25 pont, 9 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda), Nagy Botond (22/6 pont, 3 eladott labda, 10 gólpassz) és Bán Tibor (12/6 pont, 5 lepattanó) vezérletével a BKG. Ahhoz, hogy ilyen biztos vezetést építsen ki a szigetszentmiklósi legénység a Hegedűs Attila (6 pont, 4-4 blokk és lepattanó) vezette "légelhárításra" is szüksége volt. A vendégek becsületére legyen mondva, nem adták föl, elsősorban Berkics Bence (20/12 pont, 4 lepattanó), Nshimba Joel (14 pont, 7 lepattanó), Sömenek Martin (11/3 pont - 13 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó) és Dominik Herendic (10 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz) jóvoltából 10 ponton belülre kerültek, de igazán szorossá tenni a mérkőzést nem volt esélyük.
 
 
Bajai Bácska FKE - MEAFC-Miskolc 88-82
 
Ellentétes félidőket hozó találkozón a szünetben 17 ponttal vezetett a Jakab Péter (28/9 pont, 4 lepattanó)-Pongó Martin (19/9 pont, 6 lepattanó, 5-5 gólpassz és szerzett labda)-Nagy Dániel (19 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) trió tagjainak ponterős játékára építő Baja. A második félidőre magára talált a MEAFC, amely egységes csapatjátékkal, a 20 percet játszva kipontozódó Lippai Szabolcs (16 pont, 5 lepattanó), valamint Sándor Bence (13/12 pont), Austin Thornton (11/3 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda), Takács Dániel (11/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 3 gólpassz), Kozák Márton (10/3 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda) és Béres Dávid (10-10 pont és lepattanó) vezérletével fokozatosan csökkentette hátrányát, s a 39. perc végén 2 pontra feljött. Az 5-1-es utolsó perccel azonban a Baja bebiztosította győzelmét az érdekes találkozón.
 
 
Budafok - MAFC 94-89
 
Rangadóvá lépett elő, s ahhoz méltó is lett ez, a Baja-MEAFC összecsapáshoz hasonlóan ellentétes félidőket hozó találkozó. Az első félidő egyértelműen az esélyesebb, Katona Bence (18/12 pont, 3 lepattanó), Tóth Péter (16 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett, 5 eladott labda), Ryan Richmond (13/6 pont - 15 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 4-4 gólpassz és szerzett labda), valamint Harazin Tamás (12 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz) találataira alapozó vendég MAFC csapatáé volt, amely igen hatékony támadójátékot bemutatva 58-40-re vezetett szünetben. A fordulás óriási fordulatot hozott. Elképzelhető, hogy a vendégek a közel 20 pontos előnyük birtokában elhitték, hogy megvan a meccs, a Budafok viszont elhitte, hogy megfordíthatja. Ennek "jegyében" a Kovács Soma (17/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz)-Puszta Dávid (15/6 pont, 6-6 lepattanó és eladott labda, 7 gólpassz)-Horváth Márton (13-13 pont és lepattanó, 5 eladott labda, 4-4 blokk és gólpassz)-Fehér Csaba (11/6 pont, 4 lepattanó)-Lados Erik (10/3 pont, 6 gólpassz) ötösfogat "húzta" hazaiak a harmadik negyed végén 10 ponton belülre kerültek, a záró etapot pedig egy 7-0-s másfél perccel kezdve előbb 1 pontra feljöttek, majd egy újabb 7-0-lal a szakasz közepén fordítottak is. A MAFC még kiegyenlített, de lendületbe jövő, s a végjátékban jól büntetőző Budafokot nem tudta megállítani.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Concordia Motax KC Pápa - KTE-Duna Aszfalt 71-62
 
A két, Szombathelyhez és a Falcóhoz "ezer szállal" kötődő edző, Kálmán László és Váradi Kornél csapatainak összecsapásán hiába bizonyult a legeredményesebbnek az ezúttal tartalékos összeállításban pályára lépő vendég kecskemétiek bedobója, Plézer Gábor (22/3 pont, 4 szerzett, 3 eladott labda), rajta kívül egyedül Kucsera Dániel (11/3 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladott labda) jutott 10 pont fölé a vendégektől. A döntetlennel végződő első félidő után a másodikban pontosabban játszó, csapatként egységesebb Pápa Sonyák Béla (16/3 pont, 5 lepattanó), Horváth Attila (13/9 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda), Balla Péter (13 pont, 5 lepattanó) és Burai Róbert (11 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 6 gólpassz) vezérletével győzött.
 
 
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Omnia Pub&Food Békés 81-73
 
A szinte végig szoros, kiegyenlített találkozó 38. percének elején, tehát szűk 3 perccel a vége előtt még csupán egyetlen pont volt a nagyrészt Koma Dániel (30/9 pont - 3/3 tripla -, 7 lepattanó, 6 eladott labda), Szabó Norbert (16/12 pont) és Vass Dominik (14/12 pont, 5 lepattanó) kosaraira hagyatkozó békési együttes hátránya. Ekkor azonban két triplát dobott a Berneczei László (21/3 pont, 9 lepattanó)-Csaba György (21/3 pont, 8 lepattanó, 5-5 gólpassz és eladott, 4 szerzett labda)-Geiger Bálint (13/3 pont, 4 szerzett labda) trió vezette győri együttes, s ezzel 7 pontosra növelve előnyét eldöntötte a mérkőzést a maga javára.
 
 
EKE Eger KOK - Újpest-MT 65-84
 
Minden negyedet megnyerve aratott összességében biztosnak mondható győzelmet a pattanózásban 41-30-ra jobbnak bizonyuló, Darion Rackley (19 pont, 7 lepattanó, 6 szerzett labda, 4 gólpassz), Nagy Krisztián (16 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Pollák Árpád (15/9 pont, 3 szerzett labda) és dr. Franczva Ádám (14 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) vezette Újpest a Máté Balázs (20/9 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda)-Papp Bendegúz (16/6 pont, 3 eladott labda)-Szatmári Roland (11/9 pont, 3 gólpassz) trió vezette egri együttes otthonában.
 
 
Vásárhelyi Kosársuli - Knipl Kft. Bonyhádi KSE 80-72
 
A Tömösváry Máté (15 pont, 5 lepattanó)-Baki Sándor (15 pont, 3 lepattanó, 5-5 gólpassz és szerzett labda)-Pupp Bence (14 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 5 gólpassz) trió vezette vendégek az első negyed után 5, de még a záró etap elején is 3 ponttal jobban álltak a vendéglátó vásárhelyieknél. Az elsősorban Varga Zalán (21/15 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda), Molnár Bence (18/3 pont, 6 lepattanó, 5 eladott labda, 4 gólpassz) és Kelemen Balázs (12/6 pont) találataira építő hazaiak azonban a záró etap elején bekövetkezett kosárváltás után, a 31. és a 35. perc között egy 13-2-vel "döntő csapást" mértek a bonyhádiakra, s megfordították a korábbi piros csoportos csapatok csatáját.
 
 
DEAC U23 - SMAFC 75-84
 
Három negyeden át kiegyenlített volt a játék, gyakorlatilag fej-fej mellett haladtak a felek. A záró etap elején nagyrészt Tóth Bence (23/9 pont, 8-8 lepattanó és gólpassz), Opre Roland (18/6 pont, 16 lepattanó) és Balázsi Soma (12/12 pont) kosarai révén még a DEAC fiataljai vezettek 2 ponttal. Ezt követően azonban az egységes csapatjátékot nyújtó, Bakk Krisztián (17/12 pont, 11 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda), Kovács Benedek (16 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz), Panta István (13/9 pont, 6 lepattanó), Márkus Tibor (13/3 pont, 3 lepattanó, 6 gólpassz) és Németh Márk (11/9 pont, 4 lepattanó) eredményes játékára alapozó soproniak egy 10-0-lal elléptek. Bár a hazaiak még 2 pontra feljöttek, nem tudták megfordítani a találkozót a lepattanócsatát 50-40-re megnyerő SMAFC ellen, amely kissé megnehezítette a dolgát az ezen a szinten gyengének mondható (13/26, 50%) büntetőzéssel, ám ami egészen ritka egy csapat életében - ez pedig nagyon kellett a soproni sikerhez -, hogy a SMAFC játékosai hajszálra ugyanúgy tripláztak, ahogy büntetőztek...
 
 
Pécsi NKA - Ceglédi KE 71-74
 
Rangadóvá lépett elő a két "zöld újonc" összecsapása, hiszen a pécsiek vezették a csoportot, a Cegléd pedig a harmadik helyen állt a találkozó előtt. Repülőrajtot vettek a pécsi fiatalok, akik a Meleg Gergő (24/6 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda)-Vanja Vukas (14 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz)-Aleksza Dobrijevics (12 pont - 15 mezőnykísérlet -, 13 lepattanó, 3 eladott labda) trió vezetésével 26-10-re nyerték meg az első negyedet, és még a záró etap előtt is "tízen túli", egészen pontosan 11 pontos előnyük volt. Ebből 6 még három és fél perccel a befejezés előtt is megmaradt, ám a végjátékban a leginkább Darren Miller (29 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda), Fekete Viktor (10/6 pont - 11 mezőnykísérlet) és Hegedűs Gergely (10/3 pont - 11 mezőnykísérlet -, 4 eladott labda) kosaraira építő vendégek egy 12-3-as hajrával a maguk javára fordították az újoncrangadót. Érdekesség, hogy a pécsiek 48-31-re megnyerték a lepattanócsatát, viszont eladtak 20 labdát - szemben a 14 ceglédivel -, és jóval gyengébben dobták a duplákat (20/49, 40.8%, ill. 22/37, 59.45%), mint ellenlábasuk.
 
 
Tiszaújvárosi Phoenix KK - Szolnoki Olajbányász U23 61-62
 
A páratlan negyedekben mutatott hatékony védekezése révén három negyed után 11 ponttal járt ellenfele előtt a légiósát, Jake Martint nélkülöző, Kiss Balázs (13/3 pont, 3 szerzett labda), Lajsz Gergő (12 pont, 10 lepattanó) és Pöstényi Zoltán (10 pont, 11 lepattanó) vezette Phoenix. A végjátékot azonban sokkal jobban bírták a Pallai Tamás (17/3 pont - 20 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 3 szerzett labda)-Frank Áron (16/9 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett labda)-Gilszki Erik (14/6 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda) hármas találataira alapozó szolnoki fiatalok, akik egy 9-1-es utolsó két és fél percet produkálva, a legvégén Gilszki triplájával fordítani tudtak.
 

Vármegyei szövetségek