BL: Falco-parádé a Bonn ellen
06
Nov
2019
BL: Falco-parádé a Bonn ellen
2019. november 6.  |  09:05
A németek a legutóbbi hat BL-meccsükből négyet megnyertek, igaz idegenben zsinórban két – minimális arányú – vereséggel a hátuk mögött érkeztek Szombathelyre. Egy szem Bonn-szurkoló is élőben nézte meg az összecsapást.
 
Washington-Reddic összjátékkal, hazai center-kosárral indult a mérkőzés, DiLeo pillanatok alatt egyenlített. Nagyon agresszíven védekezett a Falco, aminek köszönhetően a negyedik percben 11-4 volt az állás. Washington nagyon komoly mezőnymunkát végzett, a hetedik percben még csak súrolta a tízet (15-6), Váradi hármasa után viszont már át is lépte a differencia (23-11). Lake hatalmas „sapkájával” ért véget az első negyed (24-14).
 
Lake két sikeres büntetője után újabb „búrát” osztott ki, majd Perl hozott össze faulttal együtt egy ziccert, 28-14-nél időt kért a Bonn. Tizenöt volt a legnagyobb különbség, jött egy kisebb hullámvölgy, visszajött 31-22-re a vendég gárda, Okorn a tizennegyedik percben azonnal időt kért. Hiába, az utolsó percre háromra olvadt a tizenöt pontos előny, nem tudott reagálni a Falco az ellenfél védekezés-váltására. Reddic dudaszós „pöcije” után a szünetben 40-33 állt a táblán.
 
Perl triplájával folytatódott a játék, majd Benke szerzett egy ziccert. Visszaállt Washingtonék kemény védekezése, Reddic közelije után már újra tizennégy volt közte. Simons törte meg a három és fél perces vendég kosárcsendet, rögtön egy triplával. Nem állt le a Falco-henger, a huszonötödik percben 55-36-nál, Lake büntetői előtt időt kért Thomas Päch. Hibátlan büntetőzés után huszonegyre nyílt az olló. 22-9-es extra harmadik negyed után 62-42-re vezettek a szombathelyiek.
 
Hooker labdát szerzett, majd végigrobogott a pályán, Simons pedig megszerezte második hármasát. Pocsékul büntetőztek a németek, viszont Simons újra eredményes volt kintről. Okorn 67-49-nél magához hívta csapatát. Filipovity is megrázta magát, ő lett az ötödik hazai játékos, aki elérte a kétszámjegyű pontot. 74-51-nél újra felmutatta a T-betűt a vendégek mestere. Nemcsak a Falco, szurkolótábora is szenzációs volt ma este. Filipovity elkapta a fonalat, három negyeden át nem volt pontja, percek alatt tizenhatot berámolt, harminc(!) ponttal vezetett a Falco (83-53). Aztán ezt még sikerült kettővel megfejelni, igaz a végére kicsit kozmetikázni tudtak a végeredményen a magenta színűek.
 
A Falco egészen elképesztő teljesítményt nyújt hetek óta, ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert, és bizonyította, hogy nem volt véletlen a PAOK legyőzése, illetve a zaragozai egál mérkőzés - írta a BB1.hu.
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Telekom Baskets Bonn 91–59 (24–14, 16–19, 22–9, 29–17)
 
Bajnokok Ligája, D-csoport, 4. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2780 néző
V.: Jasevicius (litván), Beljakov (orosz), Manosz (görög)
 
Falco: Hooker 6, Curry 11/6, Benke 10/3, Washington 2, Reddic 16. Csere: Lake 12, Perl 11/3, Filipovity 18/12, Bíró –, Váradi 5/3, Krivacsevics –.
 
Bonn: Frazier 2, DiLeo 4, Polas Bartolo 2, Subotic 2, Breunig 10. Csere: McKinney-Jones 11/3, Simons 13/9, Saibou 3/3, Zimmerman 7, Binapfl 5.
 
 
 
Fotó, Slide - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek