Férfi NB I B: A meglepetések hétvégéje
04
Nov
2019
Férfi NB I B: A meglepetések hétvégéje
2019. november 4.  |  10:05
Több nem várt eredmény is született a múlt hét végén a férfi NB I B-ben, mind a piros, mind pedig a zöld csoportban. Előbbiben az újonc Baja szigetszentmiklósi sikere kívánkozik az élre, de a légiósát nélkülöző MEAFC Vasas elleni sikere is váratlannak mondható. Közel állt a bravúrhoz a Honvéd Veszprémben, s az MTK is nagy csatában verte a Salgótarjánt. A zöld csoportban a forduló után már nincs sem veretlen, sem pedig nyeretlen együttes a mezőnyben. A hétvégi bajnokinak még veretlenül nekivágó NKA Pécs kikapott Pápán, a nyeretlen Vásárhelyi Kosársuli pedig simán verte a jó kezdés után a jelek szerint megtorpanó SMAFC-ot. A bukdácsoló Békés óbudai bravúrja is meglepő, a Bonyhád a Tiszaújváros ellen 10, az Eger pedig a győriekkel szemben egyetlen ponttal nyert alsóházi rangadót.
 
 
 
Piros csoport
 
PVSK-Cargate - Hübner-Nyíregyháza BS 82-92
 
A szünetig szerzett közel 20 pontos előnyének, valamint Bryton Hobbs (29/6 pont, 11 lepattanó, 6 szerzett, 4 eladott labda, 7 gólpassz), Bazsó Brúnó (18/12 pont, 6 lepattanó), Tóth Gergely (17 pont, 5 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda), Szobi Dániel (12 pont, 3 lepattanó, 6 gólpassz) és Sitku Márton (11/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 3 gólpassz) eredményességének köszönhetően győzött a Nyíregyháza a veresége mértékén a záró etapban a Riskó Dávid (24 pont)-Veljko Dragasevic (19/9 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz)-Kocsis Zalán (14/6 pont, 6 lepattanó) trió vezérletével jelentősen "kozmetikázó" pécsi fiatalok otthonában.
 
 
MEAFC-Miskolc - Vasas Akadémia 81-68
 
Az első 10 perc egyértelműen a három tapasztalt játékosa, Moravcsik Áron (24/6 pont, 5 eladott labda), Andrássy Géza (15 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda) és Boros Márk (10 pont - 12 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó) - kosaraira építő vendég Vasas csapatáé volt. A folytatásban fokozatosan átvette az irányítást a MEAFC, amely Kozák Márton (19/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Lippai Szabolcs (14 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz), Takács Dániel (13/9 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 5 gólpassz), Homoki Donát (10 pont, 7 lepattanó) és Kozák Bertalan (10 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz) vezérletével rákényszerítette akaratát a vendég fővárosi gárdára, s végül a továbbra is sérült légiósa, Austin Thornton nélkül is nyerni tudott.
 
 
Budafok - Nagykőrösi Sólymok KE 89-71
 
Minden negyedet megnyerve, Lados Erik (21/3 pont, 7-7 lepattanó és szerzett, 4 eladott labda, 5 gólpassz), Varga Dániel (20 pont, 6 lepattanó), Puszta Dávid (16/6 pont, 9 lepattanó, 8 eladott labda, 7 gólpassz), Mészáros Bence (15/6 pont, 5 lepattanó) és Kovács Soma (13-13 pont és lepattanó, 4 gólpassz) vezérletével előnyét fokozatosan növelve győzte le a Budafok a Lakosa Ákos (22/6 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 8 szerzett, 5 eladott labda)-Fehér Péter (19/12 pont - 20 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó)-Mácsai Károly (16/12 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda) trió vezette Nagykőrös csapatát.
 
 
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Budapesti Honvéd SE 84-81
 
Három negyed után 10 ponttal még az elsősorban Horváth Ákos (25/15 pont, 4-4 eladott labda és gólpassz), valamint Gáspár Balázs (9 pont, 10 lepattanó) hatékony játékára alapozó vendég Honvéd vezetett, tehát a levegőben lógott a meglepetés. Úgy pedig különösen, hogy két és fél perccel a vége előtt még megvolt a fővárosiaknak az előbb említett előny fele. A végjátékban azonban egy 10-2-vel a maga javára fordította a találkozót a Czirbus József (19 pont, 8 lepattanó, 3 eladott labda)-Madár András (16/6 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 7 gólpassz)-Kovács Ádám (11 pont - 15 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett labda)-Medve Máté (10/6 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda) kvartett vezette Veszprém.
 
 
MTK-Elite Basket - Salgótarjáni KSE 79-77
 
A végig szoros, kiélezett összecsapáson másfél perccel a vége előtt még döntetlent (74-74) mutatott az eredményjelző. A végjáték két legeredményesebb játékosa, Horváth Barnabás (21/15 pont), valamint Takács András (18/6 pont, 6 lepattanó) találataival - utóbbi duplájával, majd előbbi hármasával - a hazaiaké volt. Mindkét kosár előtt Jakab Péter (11 pont, 3 szerzett labda, 10 gólpassz) jegyezte az asszisztot, s melléjük még Nagy Szabolcs (11/9 pont, 7 lepattanó) is felnőtt a feladathoz. A vendégeket a Dominik Herendic (21 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz)-Sömenek Martin (18/6 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz)-Boinitzer Dávid (17 pont, 5 lepattanó) trió tartotta versenyben. A végén Sömenek triplával még fordíthatott volna, ám a kísérlet kimaradt, így a nagy csata végén a hazaiak örülhettek.
 
 
BKG-Príma SE - Bajai Bácska FKE 81-89
 
Hiába adta Nagy Botond (37/21 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda, 6 gólpassz) személyében a mezőny messze legeredményesebb játékosát a BKG, rajta kívül hazai részről egyedül Nick Allen (12 pont - 15 mezőnykísérlet -, 13 lepattanó) jutott 10 pont fölé, így a csapatként egységesebb Baja, amelyben 5 játékos - Jakab Péter (23/6 pont, 8 lepattanó, 3 eladott labda), Pongó Martin (15/9 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz), Goldring József (15/6 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Milos Vukicsevics (15 pont, 6 lepattanó) és Nagy Dániel (14/6 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda, 2 blokk) - is 10 pont fölé jutott, az előzetes esélyek alapján talán meglepő, ám teljesen megérdemelt sikert aratott.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Knipl Kft. Bonyhádi KSE - Tiszaújvárosi Phoenix KK 87-77
 
A mérkőzés kérdése az volt: ki jut egyről a kettőre a győzelmek számát illetően. Az első három negyedben pontosabban játszó hazaiak a harmadik etap végére Papp Péter (22/6 pont, 4 szerzett labda), Gébert Attila (16/6 pont - 4/4 dupla, 2/2 tripla, 2/2 büntető), Dorogi Gergő (13/6 pont) és Tömösváry Máté (10 pont, 4 lepattanó) vezérletével 14 pontos előnyt szereztek. A záró szakasz elején volt már 18 pontos is a különbség, és bár a hajrában a Jake Martin (29/9 pont, 15 lepattanó, 5 eladott labda), Kovács Zoltán (13/3 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda) és Szilasi Bence (10/3 pont - 12 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 5 eladott labda) találataira alapozó vendég borsodiak 10 pontra feljöttek, a Bonyhád győzelmét nem tudták kétségessé tenni.
 
 
Concordia Motax KC Pápa - Pécsi NKA 76-65
 
Az ellentétes félidőket hozó összecsapás szünetében úgy tűnt, megőrzi makulátlan mérlegét az ezúttal a Benke Krisztián (16/3 pont, 3 gólpassz)-Meleg Gergő (16/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 17 lepattanó, 3 eladott labda)-Aleksza Dobrijevics (12/3 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda) trió vezette újonc pécsi csapat, amely kerek 10 ponttal járt ekkor ellenfele előtt. Térfélcsere után azonban átvette az irányítást a hazai gárda, amely Sonyák Béla (19/12 pont, 3 lepattanó), Murai Gábor (17 pont, 7-7 lepattanó és gólpassz, 5-5 szerzett és eladott labda), valamint Horváth Attila (13/12 pont, 3 lepattanó) eredményességére építve már a harmadik negyedben a maga javára fordította az állást. Bár két és fél perccel a vége előtt még csupán 2 ponttal vezetett a vendéglátó, egy 9-0-s végjátékkal 11 pontos győzelmet aratott.
 
 
EKE Eger KOK - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 72-71
 
A végig kiegyenlített, szoros összecsapás félidejében 4 ponttal még a Gáll Dominik (17/6 pont, 3 gólpassz)-Domsitz Márton (16 pont, 15 lepattanó)-Horváth Ádám (10/6 pont, 6 lepattanó) trió vezette vendég győri gárda állt jobban. A 37. percben viszont 6-tal már a leginkább Máté Balázs (22 pont, 9 lepattanó), Papp Bendegúz (12/6 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Illés Balázs (10 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz), valamint Szabó Martin (10 pont, 4 lepattanó) találataira alapozó hazai gárda vezetett. Az utolsó percre ledolgozták hátrányukat a győriek, de Máté egy jó büntetője a hazaiak javára döntött. Az egri bedobó a másodikat kihagyta, de a pattanót csapattársa, Varga Imre szedte le, így az Eger örülhetett.
 
 
Óbudai Kaszások - Omnia Pub&Food Békés 78-79
 
Remekül kezdett az ezúttal Bencsik Barnabás (18/9 pont, 9 lepattanó, 8 eladott labda, 3 gólpassz), Vámos László (16/12 pont, 4 lepattanó), Steve Rosemond (16/3 pont, 7-7 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda) és Ondima Olivér (10/6 pont - 12 mezőnykísérlet) kosaraira alapozó esélyes Óbuda, amely egy negyed után 11 ponttal vezetett. A folytatásban magukra találtak a vendégek, s a viharsarkiak a viharos harmadik negyedüknek, valamint nagyrészt Koma Dániel (17 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda), Danijel Krsztics (16/6 pont - 18 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 eladott labda), Kertész Dániel (12 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 4 szerzett labda), Vass Dominik (11/9 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda), valamint Szabó Norbert (10/3 pont, 6 lepattanó) pontjainak köszönhetően 6 pontos előnnyel várhatták a záró etapot. Ebben visszajöttek, sőt a végjátékban vezettek is a hazaiak, ám az izgalmas mérkőzésen az utolsó szó Koma jóvoltából a vendégeké volt. A hazaiak jobban szedték a lepattanókat (44-34) és jobban dobták a triplákat (12/38, 31,6%, ill. 6/24, 25%), ám több labdát adtak el (19 ill. 12). A jelek, illetve a büntetők szerint a vendégek jóval agresszívebben támadhatták a gyűrűt, 17/21-es (80,95%) mutatóval zártak, szemben az Óbuda 4/6-osával (66,66%).
 
 
Vásárhelyi Kosársuli - SMAFC 89-64
 
A két erősen tartalékos gárda összecsapásán a nyeretlen sereghajtó vásárhelyiek minden negyedet megnyerve győzték le Rostás Imre (16 pont, 9 lepattanó), Molnár Bence (15 pont, 5 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz) és Varga Zalán (14/12 pont, 12 lepattanó, 3 gólpassz) vezérletével a szezont remekül kezdő, de a jelek szerint megtorpanó soproniakat. A nyitó etapot 10 ponttal elveszítő, szünet után a játékot hellyel-közzel kiegyenlítetté tevő vendégeknél ezúttal a Bakk Krisztián (19/9 pont, 10 lepattanó)-Kovács Benedek (18 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz)-Papp Barna (11/6 pont) trió vitte a prímet.
 
 
KTE-Duna Aszfalt - Szolnoki Olajbányász U23 87-54
 
Egy negyed után 2 ponttal még egyik legjobbját, Rudner Gábort nélkülözve is a Samuel Taiwo (13 pont,8 lepattanó, 3 eladott labda) és Pallai Tamás (11 pont - 14 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó) kosaraira támaszkodó szolnoki fiatalok vezettek. A második etaptól egyértelműen átvette az irányítást a talán legerősebb összetételében pályára lépő Kecskemét, amely Chester Lewis (21/3 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladott labda, 6 gólpassz), Molnár Dániel (17 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), Plézer Gábor (14/6 pont), Kucsera Dániel (14 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) és Fülöp Bence (10 pont, 8 lepattanó) vezérletével, egy "lehengerlő" negyedik negyedet produkálva végül fölényes, 30 pont fölötti győzelmet aratott.
 
 
Újpest-MT - Ceglédi KE 68-59
 
Szinte végig fej-fej mellett haladt a két gárda ezen a küzdelmes összecsapáson. Szűk másfél perccel a vége előtt 59-58-ra még a jórészt Darren Miller (15/3 pont, 3 lepattanó) és előző csapata ellen jól játszó Nárai Bence (15 pont, 9 lepattanó) találataira építő vendég Cegléd vezetett. A végjáték azonban a hazaiaknak sikerült jobban, és a Darion Rackley (27 pont, 6-6 lepattanó és eladott labda, 4 gólpassz)-dr. Franczva Ádám (14/6 pont, 5 lepattanó)-Joó Tamás (12 pont, 3-3 lepattanó, szerzett és eladott labda) trió vezette Újpest egy 10-0-s hajrával végül 9 ponttal győzött.
 

Vármegyei szövetségek