Női Amatőr NB: Magabiztosan menetel a Csata
07
Oct
2019
Női Amatőr NB: Magabiztosan menetel a Csata
2019. október 7.  |  10:50
A múlt héten két fölényes győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját a Csata a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjában, ahol a Sportdarázs hosszabbítás után verte a MAFC együttesét. A nehéznek tűnő sorsolással indító BEAC második hazai meccsét is elveszítette, a baranyai együttesek pedig felemás szereplést mondhatnak magukénak: az NKA-PEAC legyőzte a Tatabányát, a PINKK viszont kikapott az MTK-tól. A zöld csoportban a második meccsét is remek második félidei játékával nyerte meg az újonc Törekvés. Újonc párharc is volt, amelyen a szekszárdi fiatalok simán verték a Pilis csapatát. A diósgyőri fiatalok rajt-cél győzelmet arattak a Szeged ellen, a TFSE második csapata pedig nagy csatában győzött Szombathelyen.
 
 
 
Piros csoport
 
Sportdarázs - Csata DSE 39-86
 
Az újonc és az előző évad ezüstérmesének összecsapásán a papírformának megfelelően sima Csata-siker született. A hazaiak jobban megérezték centerük, Bakó Patrícia, mint a fővárosiak irányítójuk, Angyal Barbara hiányát. A Csata minden negyedet megnyerve aratott magabiztos győzelmet a Radócz Fanni (17/3 pont, 3 lepattanó)-Boros Júlia (15/3 pont, 11 lepattanó, 3 szerzett labda, 7 gólpassz)-Várszegi Réka (10 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 blokk) trió vezérletével. A 0/14-gyel triplázó hazai együttes részről csak Kocsis Fanni (10 pont, 8 lepattanó), valamint Varga Sára (10 pont, 5 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda) érte el a 10 pontot.
 
 
Vasas Akadémia - Széchenyi KA Győr 61-41
 
A nyitó és a záró etapban nagy fölényben játszva verte simán a lepattanózást 56-29-re nyerve Kun Rita (13 pont, 7 lepattanó), Madár Eszter (9 pont, 12 lepattanó) és Salamon Zsófia (8 pont, 7-7 lepattanó és eladott labda, 2 blokk) vezérletével a Vasas az ezúttal erősen tartalékos győri csapatot, amelyben Suga Luca (8 pont, 3 szerzett, 4 eladott labda) és Bánszegi Borbála (8 pont, 7 lepattanó) voltak a legeredményesebbek.
 
 
Sportdarázs - MAFC 71-62 hosszabbítás után
 
A kosarakban gazdag nyitó etapot követően a második szakaszban 3 pontos előnyt szerzett Bakó Patrícia (25/9 pont, 12 lepattanó), Varga Sára (15/6 pont - 23 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 8 gólpassz), Szeli Kitti (12 pont, 11 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz) és Dömötör Petra (10/9 pont - 14 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 4-4 szerzett és eladott labda) eredményességére építve a soproni együttes. A harmadik etap egyértelműen az Aradi Zsanett (19 pont 16 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz)-Tarnai Kata (16/12 pont, 3 lepattanó)-Horváth Enikő (14/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 6 eladott labda, 3 gólpassz) trió találataira építő fővárosi együttesé volt, amely fordított, s 4 pontos előnnyel várhatta a záró játékrészt. Ebben újra átvette az irányítást a hazai együttes, amely az utolsó percben 5 pontos előnyt szerzett, Tarnai azonban egy triplával, majd egy duplával hosszabbításra mentette a meccset a MAFC-nak. Bár a fővárosiak mentek be lélektani előnnyel a "túlórába", az két hazai triplával kezdődött. A hosszabbítás első három és fél percét 12-2-re nyerve eldöntötte a meccset a maga javára a lepattanócsatát 54-45-re megnyerő Sportdarázs.
 
 
Kecskeméti KC - BKG Prima Akadémia 49-70
 
Hiába "adta" Burján Laura (16/3 pont, 7 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda) személyében a hazai együttes a mezőny legeredményesebb játékosát, a két középső negyedben fölényben játszva Camesha Davis (14 pont, 8 lepattanó) és Lantos Adrienn (11/9 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) vezérletével magabiztos győzelmet aratott a vendég BKG.
 
 
Csata DSE - DEAC DSI 83-44
 
A harmadik negyedet leszámítva nyomasztó fölényben játszva simán verte a Csata a mezőny legeredményesebb játékosa, Foltin Blanka (18 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda) vezette  debrecenieket. A vendégektől csak Foltin jutott 10 pont fölé, az egységes csapatjátékot nyújtó hazaiakat a Mányoky Réka (13/9 pont, 3 lepattanó, 6-6 gólpassz és szerzett labda)-Boros Júlia (13/3 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 7 gólpassz)-Angyal Barbara (12/6 pont, 4 eladott labda)-Radócz Fanni (11/3 pont)-Telegdy Zsófia (10 pont, 5 lepattanó) "ötösfogat" vezette győzelemre.
 
 
ELTE-BEAC Újbuda - Ajka 55-71
 
Az első negyedet 10, a többit 2-2 ponttal nyerve diadalmaskodott Székely-Horváth Zsuzsanna (20/6 pont, 7 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz), Szabó Petra (13 pont, 9 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz) és Balsay Anna (11 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda) vezérletével, a lepattanózást 58-37-re nyerve az Ajka annak a BEAC-nak az otthonában, amelyből egyedül Laufer Gabriella (11/3 pont, 4 lepattanó) jutott 10 pont fölé.
 
 
NKA-Pécs-PEAC - Tatabányai KC 71-56
 
A harmadik negyed végére 20 pont fölötti előnyt építettek ki az észak-macedón Ilina Selcova (19/3 pont, 7 lepattanó), a dupla-duplával záró Habling Lara (15/9 pont, 12 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett, 4 eladott labda), valamint a Varga Eszter (13/3 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz) vezette pécsi fiatalok. Az elsősorban Mojzes Gina (15 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és Kovalcsik Emese (10 pont) kosaraira építő vendégek egy 8-0-lal zárva a találkozót "kozmetikázták" 15 pontosra vereségüket.
 
 
PINKK SE - MTK-Budapest 59-73
 
Az első etap egyértelműen a Kovács Kitti (15 pont, 11 lepattanó, 2 blokk)-Szűcs Lilla (15 pont, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) kettős vezette hazaiaké volt, majd a második etap közepén, a 13. és a 17. perc között egy 15-1-es rohamot bemutatva nemcsak fordított, de el is húzott a nagyrészt Munkácsi Enikő (14 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz), Koch Dóra (13/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó 5 eladott labda, 4 gólpassz), Pál Szandra (11/3 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda) és Gróf Tímea (10 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) eredményességére építő, kiválóan dobó (23/24, 95,8%), s a pattanózást 40-29-re nyerő vendég MTK, amely 6 pontos előnnyel fordulhatott. A harmadik negyedben többször is megközelítette 5 pontra a PINKK a fővárosiakat, de ilyenkor rendre újítani tudott, s a záró etap előtt 10 ponttal "ment" az MTK. Ennek közepéig állandósult a 10 pont körüli fővárosi vezetés, a végén pedig a hazaiak belefáradtak ellenfelük üldözésébe.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Bajai NKK - Kiss Lenke KA 94-52
 
Minden negyedet megnyerve, a két középső szakaszban nyomasztó fölényben játszva mért a Baja jókora, 42 pontos verést a fővárosiakra Pap Regina (23 pont, 14 lepattanó), Raus Vivien (18/6 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Kucsora Réka (15/6 pont, 5 szerzett labda, 7 gólpassz), Hilcz Alexa (14/12 pont, 8 lepattanó) és Szöllősi Boglárka (11/9 pont - 13 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 3 szerzett labda) vezérletével, 52-37-re nyerve a lepattanózást. A vendégek közül egyedül Lutche Klaudia (12/6 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda) jutott 10 pont fölé.
 
 
Kanizsai Vadmacskák - ELTE Fortis 87-65
 
A látványos, kosarakban igen gazdag, mondhatni védekezés nélküli, összesen 50 pontot hozó nyitó etap után 8 ponttal vezettek a hazaiak. A második negyed első felét 13-4-re nyerve fordított a Kiss Anna (10 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda)-Szabó Zsanett (10 pont, 4 lepattanó) kettős vezette vendégcsapat, ám ez a jelek szerint nagyon sokat kivett a fővárosiakból. A félidő utolsó 5 percét 14-3-ra nyerve szünetre 10 pontos előnyt szerzett a Baa Dominika (23 pont, 10 lepattanó, 7-7 gólpassz és szerzett labda), Fuisz Viktória (21/3 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Budai Dorina (13 pont - 15 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 eladott labda) és Zsámár Panna (10 pont) találataira alapozó Vadmacskák együttese, amely a harmadik negyed elején 3 perc alatt egy 10-0-lal megduplázta szünetbeli előnyét, majd a negyed végéig állandósult a 20 pont körüli hazai vezetés. A záró etapot 6-0-lal kezdve a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötte fel magát az ELTE Fortis, de a kanizsaiak a szakasz közepén visszaverték a fővárosi felzárkózási kísérletet, s biztosan győzek.
 
 
Aluinvent DVTK Miskolc U23 - Szegedi KE 91-42
 
A páratlan negyedekben nyomasztó fölényben játszva arattak Frindt Nikolett (19/3 pont, 8 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott, 6 szerzett labda), Ocsenás Flóra (14 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda), Kecskés Karina (10 pont, 5-5 szerzett labda és gólpassz), valamint a nagy mezőnymunkát végző Vég-Dudás Anna (6 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) vezérletével, a lepattanózást 51-28-ra nyerve közel 50 pontos győzelmet a diósgyőri fiatalok. A vendég szegediektől Váradi Nóra (7 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda) és Perényi Lídia (7 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda) volt a két legeredményesebb játékos.
 
 
Szombathelyi Egyetem - TFSE II 46-52
 
A küzdelmes találkozó harmadik negyedének közepéig a Szeli Dorina (16 pont, 13 lepattanó, 6 blokk)-Szabó Evelin (12/9 pont, 4 eladott labda)-Angyal Nikolett (10 pont - 17 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 3 szerzett labda) trió vezette vendég TF II akarata érvényesült, a fővárosiak fokozatosan ellépve vendéglátóiktól 13 pontos előnyt szereztek. A harmadik negyed hajrájában egy 9-2-vel szorossá tette a mérkőzést az elsősorban Püspöki Lotti (14/3 pont, 4 eladott labda, 3 gólpassz) és Jakubovics Dóra (12 pont - 20 mezőnykísérlet -, 5-5 lepattanó és eladott, 4 szerzett labda) kosaraira építő Szombathely. A záró etap első 4 percét 1-0-ra (!) nyerte a hazai együttes, ám a szakasz közepén Szabó két triplájával és egy büntetővel bemutatott 7-0-lal eldöntötte a meccset a maga javára a TF II.
 
 
Törekvés - Szolnoki MÁV SE 56-42
 
A vendégek kezdték jobban a küzdelmes találkozót, s az első etapban Baczuk Virág (19/6 pont, 6 lepattanó, 7 szerzett, 3 eladott labda) és Kapocsi Eszter (12 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda) vezérletével szerzett 5 pontos előnyüket megtartották a második szakaszban. A harmadik etap közepén egy 9-2-es rohammal fordított a hazai együttes, s 2 pontos előnnyel várhatta a záró etapot. Ebben felőrölte ellenfele ellenállását a vendéglátó gárda, és a pattanózást 50-33-ra nyerve Dobos Kira (13 pont, 3 lepattanó), Széplaki Márta (9 pont, 5 lepattanó, 4 szerzett labda) és Károlyi Lilla (8/3 pont, 8 lepattanó 4 eladott labda) vezérletével összességében biztosan győzött.
 
 
Pilis Basket - Atomerőmű KSC Szekszárd II 48-85
 
Az elsősorban Kapornai Dóra (11/3 pont, 8 eladott labda, 4 gólpassz) és Farkas Fanni (10 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 5 eladott labda) kosaraira alapozó hazaiak az első negyedig tudták tartani a lépést a szekszárdi fiatalokkal. A két középső etapban, különösen a harmadik negyedben Hanti Daniella (16/12 pont, 5 szerzett labda), Holcz Rebeka (15/3 pont, 4 szerzett labda), Pop Annamária (12 pont - 17 mezőnykísérlet -, 6 szerzett, 5 eladott labda, 9 gólpassz), Horváth Dóra (12 pont, 8 lepattanó), Andi Hanna (12 pont, 4-4 eladott labda és gólpassz), valamint Istókovics Adél (10 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda) vezérletével a vendégek összesen 36 labda eladásába belehajszolva a Pilis csapatát átrohantak a hazaiakon, és fölényes győzelmet arattak.
 
 
 
 
Fotó - Soproni Darazsak Akadémia hivatalos facebook-oldal

Vármegyei szövetségek